A festék, ami megmondja a pontos időt

0

A Ferrolic egy olyan asztali óra, ami úgy néz ki, mint egy folyton változó Rorschach teszt. Az órát az Eindhoven Egyetem tanára, Zelf Koelman készítette, a titka pedig a ferrofluid mágneses folyadék, ami a percek múlásával kecsesen mozog az óraszerkezeten belül.

 

A Ferrolic óra megjelenésében nagyon minimalista, az ugyanis nem több egy alumínium váznál és egy üveglapnál, míg belül egy kis vájatban találjuk a mágneses folyadékot valamint néhány nagyon erős elektromágnest. Ezek a rejtett mágnesek mozgatják és formálják számokká a feketeszínű mágneses folyadékot. Az óra szoftvere azonban a számok mellett betűk, szövegek megjelenítésére is alkalmas.

Ferrolic

A mágnesezhető folyadékot, a ferrofluidot még 1963-ban a NASA egy mérnöke, Steve Papell fejlesztette ki. A cél az volt, hogy olyan mágnesezhető üzemanyagot fejlesszenek ki, amit súlytalanságban a rakéták szivattyúi sokkal könnyebben mozgathatnak. Azóta azonban a ferrofluidot a gépészettől az egészségügyön át nagyon sok területen használják.

Ferrolic

A Ferrolic órából azonban csak 24 darab készül, a kis széria oka pedig annak az ára. Az érdekes időmérő szerkezet ugyanis 7500 euróba kerül. Koelman azonban nem zárkózik el a gondolattól, hogy a jövőben egy sikeres Kickstarter kampányt követően belevágjon az óra sorozatgyártásába, ami minden bizonnyal az árat is jelentősen csökkentené majd.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «