A Golftól a golfig

0

Dr. Szórád József neve még azok számára is ismerősen csenghet, akik kevésbé jártasak az üzleti életben. Anno a vezetésével indul el Magyarországon a Porsche Hungária Kft., majd tizenhárom évvel később jön a Mol és még számos menedzselt projekt. A benzingőz és a műszaki véna az egész életét végigkíséri, ma sok minden más mellett a máriavölgyi Pannonia Golf Clubot üzemeltető társaságot is vezeti. Hogyan jutott el a Golftól a golfig? – erről beszélgettünk vele, és persze arról is, hogy ennek a sportnak milyen kapcsolatépítő szerepe van, vagy ahogy ő mondja: „Golf for Business – Business for golf”.

Dr. Szórád József

Budapesttől körülbelül félórányi autóút vezet a Pannonia Golf Clubhoz. A pálya festői környezetben, a Vértes lábánál, Máriavölgyben található. Etyek irányából panoráma, Alcsútdoboz felől közelítve csaknem másfél kilométeren kétszáz éves platánsor kíséri be az embert a fogadóépületig. A timpanonos homlokzat inkább emlékeztet jobb időket látott kúriára, mintsem egykori mintagazdaságra, pedig története egykor így kezdődött; Pollack Mihály tervei alapján, majd többszöri átépítése után nyerte el mai klubház funkcióját.
Az épület teraszán ágyaz meg nekünk az őszi nap a beszélgetéshez. Ereje miatt még a napernyőt is ki kell nyitni. Amíg belekezdünk, van pár percem sütkérezni a vénasszonyok nyarában. Nem tudok betelni a táj látványával, és élvezem, ahogy a körülöttem lévő pályák bársonyos zöld sálként vesznek körbe. A város morajlását már rég magunk mögött hagytuk, szinte „hallani” lehet a csendet, amit legfeljebb egy-egy jól megsuhintott labda hangja vagy a golfkocsik alatt pattogó kavicsok zaja zavar meg. Kicsit irigylem a vendéglátómat ezért a békéért, bár minden bizonnyal néha itt is „beborulhat az ég”. Úgy gondolom, az ember pont ilyennek képzel el egy golfklubbot, de ha ezzel kezdeném, akkor már az elején vége lenne a történetnek.

Dr. Szórád József
Szórád József a hatvanas évei közepén járó elegáns üzletember, aki még a hely etikettjét is túlöltözve ül le mellém. Vendégül lát, és noha semmi különös nem történik, a munkatársakon érződik, hogy van respektje. Karizmája nem karmesterpálca, hanem ama bizonyos kisugárzás, amit számos esetben említenek, ha a neve szóba kerül. Később úgy érzem, hogy ez valami otthonról hozott örökség lehet.
A külkereskedő édesapa révén a család évekig Csehszlovákiában él, ahol a cseh nyelven kívül megtanul németül, oroszul és később angolul. A jó nyelvérzéknek köszönhetően profi szintre fejleszti ezt a tudását, és az egyetem mellett szinkrontolmácsként dolgozik. A Műszaki Egyetem frissen beindított szakán szerez műszaki mérnök– menedzseri diplomát, melynek tudása „örökös hinterlandként” végigkíséri majd a pályafutását. Frissdiplomásként Gödön kezd el dolgozni, egy tűzvédelmi rendszer szabadalmaztatásán, ez idő alatt keresi meg egy fejvadászcég. Így kerül kapcsolatba a Porsche-csoport tulajdonosaival. A Porsche Hungária alapjainak letétele, majd tizenhárom sikeres és elkötelezett év után új kihívásokat keres, és a Molhoz igazol. Itt a lakossági divízió vezetése mellett később segíti a cég kapcsolatait az Emírségekben. Közel három év után tér haza az olaj birodalmából. Ezután újragombolja a kabátot, és előtérbe helyezve önmaga szuverenitását és kreativitását, számos autóipari beszállító pozíciószerzésében nyújt segítséget a mai napig. Az üzleti élet holdudvarában kerül kapcsolatba a golffal, és magáévá teszi a mondást: „Golf for Business – Business for golf.”

Dr. Szórád József

Barna András (B. A.): Noha a pályafutásod nem, a karriered a Porsche Hungária Kft.-nél kezdődött, így ismert meg az üzleti világ. Kikerülhetetlen, hogy ezzel kezdjük a beszélgetésünket. Hogy volt?

Szórád József (SZ. J.): Távolabbról indítanám a dolgot, megjegyezve azt, hogy szerencsésnek mondhatom magam. Az édesapám révén – aki külkereskedő volt – eltölthettem jó néhány évet Prágában. Így a középiskolát itt végeztem el, majd később az egyetemi tanulmányaimat is itt kezdtem. A kezdet nagyon nehéz volt, mivel meg kellett tanulnom csehül, ami valljuk be, nem egy olyan világnyelv, amit bárki is választana magának. Az édesapám szigora és a nyelvek iránti szeretete megkövetelte, hogy én reggel hétkor németórával kezdjek, majd nyolckor menjek a cseh iskolába, ahol még kötelezően oroszul is tanulni kellett. Minden rosszban van valami jó, ugyanis ennek köszönhetően, mire leérettségiztem, már három nyelven kitűnően beszéltem. Ezt csak ki kellett egészítenem negyedikként az angollal. A jó nyelvtudás igen biztos hátteret adott ahhoz, hogy az egyetem elvégzése után jó lehetőséget kapjak az üzleti életben.
Alapvetően műszaki érdeklődésű ember voltam és vagyok. Amikor hazajöttünk, jelentkeztem a Műszaki Egyetemre, ahol akkor indult először a műszaki mérnök – menedzserképző szak, ide iratkoztam be, és itt szereztem meg a diplomámat is. Ma büszkén mondhatom, hogy később az itt tanultakból rengeteget kamatoztattam a pályafutásom során.

Dr. Szórád József
Közben, ugyancsak a jó nyelvtudásomnak köszönhetően, kipróbálhattam a szinkrontolmácsolást is. Először csak másodállásban, később pedig néhány évig főállásban. Bekerültem abba a szinkrontolmácsi gárdába, ahova csak nagyon kevesen, személyes tolmácsként is alkalmaztak, ami megint csak a kapcsolatrendszerem fejlődését segítette.
Ezt követően fejlesztési főmérnökként dolgoztam egy szövetkezetben. Egy fejvadászcég megkeresése révén kerültem kapcsolatba a Porsche-csoport tulajdonosaival, akiknél hosszú hónapokig tartó interjúsorozat eredményeként megkaptam azt a lehetőséget, hogy megalapítsuk a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft.-t. Ez 1990-ben történt. Akkor a gazdasági és politikai változások után ez volt az első olyan piaci autókereskedelmi cég, amely módszereivel és lehetőségeivel eltért a korábbi Merkúr- vagy Autóker-vállalatoktól. Amikor belevágtam ebbe a feladatba, többen is rácsodálkoztak a döntésemre. Számosan kérdezték tőlem, hogy a pár százezres Ladák, Wartburgok világában hogy gondolom azt, hogy nyolcszázezer vagy egymillió forintért mi autót fogunk eladni idehaza. Később persze bebizonyosodott, hogy a kreativitással, elszántsággal és kitartással mindent meg lehet csinálni.
Az indulásra visszatérve tehát nagy volt a kihívás, mert egy igazi, több generáción keresztül működő tőkés család égisze alá kerültünk, ahol nagyon magasak voltak az elvárások, amihez még hozzájött az állandóan változó hazai környezet. A lehetőség, amit kaptunk, egyben egyfajta kényszer is volt, hogy bebizonyítsuk, mi, magyar munkatársak is ugyanolyan jók vagyunk, vagy még talán jobbak, mint a külföldi kollégák. Ez egy repülőrajttal sikerült is, ragyogó üzleti sikereket értünk el úgynevezett nagybani értékesítési eredményekkel egy fejlesztett és épített kereskedői hálózattal. Számos kis- és középvállalkozó kezdett el velünk együttműködni.

Dr. Szórád József
Cégen belül élt az az ars poeticának is beillő mondás, amit sokszor elmondtak ennél a vállalatnál, hogy próbáljuk meg a jó know how-t transzferálni, átadni és azt integrálni a magyar környezetbe. Én azt gondolom, hogy ez az integráció és fogadókészség volt a siker legfontosabb kulcseleme, mert a honi kreatív vállalkozói kör egyszer csak bizonyított. És ennek köszönhetően jött létre egy mai napig is ragyogóan és sikeresen működő kereskedői hálózat.

B. A.: Mielőtt folytatnánk a kronológiát, úgy érzem, ide be kell szúrnom egy kérdést. Szakmai, de talán tágabb értelemben is tudható volt, hogy elég keménykezű, karizmatikus vezető vagy. Ez a jellemvonás családi örökség, vagy a cél szentesíti az eszközt alapon működött a pályád alatt?

SZ. J.: Én azt gondolom – de ez az élet bármelyik területére igaz –, hogyha valaki valamit komolyan akar csinálni, azt nem lehet fél gőzzel. Az, hogy én fiatalon egy ilyen cégcsoport magyarországi élére kerültem, az nemcsak egy kihívás volt, hanem egy óriási lehetőség is. Nem tagadom, mi talán az elvárásokhoz képest is magasabbra – én biztosan – tettük a lécet. Az általunk kitűzött célokat pedig csak következetes, pontos elszámolással, gondolkodással és munkával lehetett elérni. Ez néha szigorral jár.
Ha visszagondolunk az iskolai éveinkre, biztos, hogy azokra a tanárainkra emlékszünk jobban, akik a legszigorúbbak voltak. Akkor, amikor benne vagyunk egy ilyen helyzetben, persze nem esik jól, de az ember később rájön – és ez főleg a szülői kapcsolatra vonatkozik – , hogy ezekben nincsen semmilyen rosszindulat, ellenkezőleg, csak hasznunkra válik.

Dr. Szórád József
Ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy a keménységemet nehezen viselő kollégáim közül jó néhányan évekkel később többen is megköszönték ezt a fajta szigort, mert ebből később a pályájuk folyamán tudtak profitálni.
Nekem két nagyon sikeres gyerekem van, nagyon boldog vagyok velük, ők is ebben a szigorban nőttek fel, amit igen jól viseltek. Ma már elmondhatom, hogy mind a kettő kiváló a maga területén, és e mögött nincsen semmiféle szülői protekció.

B. A.: Térjünk vissza a pályádra, hogyan alakult a Porsche Hungária utáni életed?

SZ. J.: Tizenhárom évig irányítottam ezt a cégcsoportot annak minden ágazatával egyetemben egy ragyogó csapattal, és innen igazolhattam át a Molhoz, ahol a lakossági szolgáltatások területeit vezettem. Ez is nagy kihívás volt, sok hasonlósággal. Több mint nyolc országban működő kúthálózat és az ahhoz tartozó értékesítési rendszer tartozott a csapatunk alá. Ezt próbáltuk meg tovább korszerűsíteni, modernizálni.

B. A.: A Porsche Hungáriától az új lehetőség varázsa csábított el, vagy volt valami egyéb oka?

SZ. J.: Több tényező volt e mögött. Én úgy gondolom, hogy egy építő típusú ember vagyok. Már a Porsche Hungária előtt a szövetkezetnél is egy szabadalmi projekten dolgoztam a kollégáimmal, ami a nulláról, a fehér papír mellől indult, és a mai napig is sikeresen működik az iparban. Amikor átmentem a Molhoz, akkor is azt éreztem, hogy itt mást, újat lehet csinálni a korábbi tapasztalataim hasznosításával.
Ezalatt azt értem, hogy jó regionális ismeretségi köröm van, tehát nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos országokban is. Jónak tartom a kapcsolatépítő és kapcsolattartó képességemet. Persze a váltás nem ment egyik percről a másikra. Sokat beszélgettem illetékes és kompetens magas beosztású vezetőkkel, mielőtt elhatároztam magam.

Dr. Szórád József

B. A.: Ha lehet így mondani, a molos pályafutásodnak volt egy másik felvonása is.

SZ. J.: Igen, elnöki főtanácsadóként az Egyesült Arab Emirátusokban részt vehettem a Mol akkori akvizíciós munkájában, aminek a sikereit a Mol-csapat azzal koronázta meg, hogy az Oman Petrol részesedést vásárolt a cégben, mely kapcsolat nem mellesleg a mai napig is kitűnően működik.

B. A. : Mi történt a molos évek után?

SZ. J.: Közel három év után jöttem haza. Én akkor váltottam, váltani akartam. Már csak olyan tanácsadói és projektmenedzselési feladatokat akartam vállalni, ami megőrzi az általam elképzelt szabadságfokomat. Én szeretek kreatívan gondolkozni, és ez sokszor nagyobb teret igényel, mint amit egy szervezetben el lehet képzelni. Ennek köszönhetően ma dolgozhatok úgynevezett automotive területeken is, azaz múltamból fakadóan együttműködhetek több olyan autóipari beszállító céggel, amelyek most kezdték ezt a folyamatot, vagy már benne vannak. Őket próbálom a tudásommal és a kapcsolataimmal segíteni. A cél: elérni az első körös beszállítói szintet, ami a legmagasabb partneri kapcsolat egy autógyártó céggel, és ami nem titkoltan a legeredményesebb is lehet.
Itt rengeteg feltételnek kell megfelelni. Először is kell egy stabilan jó műszaki és pénzügyi háttérrel működő cég. Kell hozzá egy jó menedzsment, és kell hozzá kitartás, hiszen ezek a cégek csak úgy kerülhetnek be az első körbe, ha többéves vagy több évtizedes referenciát tudnak felmutatni. Az autógyártónak ez adja a biztonságot, ugyanis ha rábízza egy cégre egy bizonyos alkatrészcsoport beszállítását, akkor annak napi huszonnégy órában a rendelkezésre kell állnia. Mert az elképzelhetetlen, hogy egy dolog miatt leálljon egy gyártósor.

Dr. Szórád József

B. A.: A kérdés részben költői is lehet: hogyan vált valaki egy olyan teljesen idegen területre, mint a golf?

SZ. J.: Az aktív üzleti munkám során a Porsche cég élén rengeteg meghívást kaptam ilyen helyszínekre, hivatalból és magánszemélyként is. Ráadásul az általunk képviselt márkákhoz, a márkaimázshoz remekül passzolt egy golfverseny hangulata és a környezete. Így kerültem kapcsolatba a sporttal először itthon, később pedig külföldön is. Számomra gyorsan kiderült az, hogy ez egy remek dolog, amit ugyanúgy meg lehet tanulni, mint mondjuk a teniszt vagy a síelést. Azt azért hozzáteszem: én abszolút amatőr szinten űzöm, csak a saját örömömre szoktam játszani.
Úgy érzem, hogy idehaza túl van misztifikálva a golf, nem igaz, hogy ez valami luxus vagy drága sport. Ráadásul az előbb említett két sportággal ellentétben remek lehetőséget ad egy úgynevezett fair play játékra, hiszen a golfnál az ember a pálya ellen játszik, párhuzamosan a partnerével, úgy, hogy a felek teljesen megbíznak egymásban.

Dr. Szórád József

B. A.: Számtalan film tipikus jelenete, amikor golfpályán kötnek üzletet. Hogyan működik ez a való életben?

SZ. J.: Vonatkoztassunk el a mozitól, hiszen egy golfpályán soha nem kötnek üzletet. Ez nem erről szól, hanem a kapcsolatokról. Amikor valakivel játszol, az egy remek bemelegítő teszt lehet például egy új üzleti partnerrel. Itt nincsenek protokollok, ezek helyét a kötetlenség veszi át, ami viszont adott esetben beszédes lehet, ha figyeled a társad. De nem lenne helyénvaló most tankönyvízű tézisekbe bocsátkozni. Viszont kétségtelen, hogy egy partneri viszony megalapozásához jó adalék, mint ahogy a pályán kívül a klubház vagy a klubház terasza is az, ahol rengeteget lehet beszélgetni, ahol meg lehet alapozni a kapcsolati tőkét. Való igaz, hogy ez időigényes, de megéri.
Summázva a golfklubban vagy golfos környezetben eltöltött éveimet és annak az időnek az eredményét és hatékonyságát, csak azt tudom mondani, hogy igen, igaz a hír: „Golf for Business – Business for golf.” Úgy vélem, hogy az egyetem elvégzése sem jelenti automatikusan azt, hogy valakiből kiváló professzor lesz, hanem csak egy lehetőség arra, hogy a megszerzett tudást hogyan tudja kamatoztatni. Ez a dolog implementációs része, ami ugyanígy vonatkozik a golfklubban eltöltött időre is. Örökké nem lehet üzletelni, de jönnek spontán azok a pillanatok, amikor az ember óhatatlanul is összekerül különböző, akár befolyásos beosztásokban lévő partnerekkel, üzletemberekkel, akikkel lehet beszélgetni, és ami jó esetben ajtókat nyithat meg.

Dr. Szórád József

B. A.: Jóllehet korábban említetted, hogy a golf nem csak a gazdagok sportja, ennek ellenére én azt gondolom, hogy széles körben még mindig így gondolnak rá az emberek. A szűkebb környezetedben, itt, Máriavölgyben érezhető-e valamifajta fejlődés a sportág népszerűségét illetően?

SZ. J.: A magyarországi golfozói tábor bizony nagyon lassan alakul. Ez azért szomorú, mert a szomszédos országokban, például Szlovákiában később kezdett fejlődni a golfpályák rendszere, de ennek ellenére ma már messze felettünk állnak golfozói létszámban.
Ami személy szerint minket illet, én büszkén tekintek vissza az elmúlt éveinkre. A tulajdonosváltás után a 140-150 fős állandó tagság mára közel ötszáz főre bővült. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapattal a hátam mögött sikerült egy nemzetközi szinten is kiváló és állandó pályaminőséget biztosítani, ami elengedhetetlen feltétel. Rendezvény- és versenyszervezéssel, étterem-működtetéssel együtt sikerült kialakítani egy olyan klublégkört, ami valójában jellemzi a nyugat-európai vagy a tengerentúli golfklubokat is. Azaz egy golfklub tagja nemcsak a játékért jár oda, hanem azért is, hogy gondozza a privát vagy az üzleti kapcsolatait is.

B. A.: Azt hiszem, világos a golfhoz társított hozzáadott érték, de mitől lesz jó egy golfpálya? Akik csak fényképről ismerik ezt a sportot, azt gondolhatják, hogy egy jó pálya minősége időjárásfüggő. Lásd Anglia, hogy csak a legeklatánsabb példát említsem. Ez valóban így van, vagy ez tévhit?

SZ. J.: Nálunk is érvényes a hiltoni mondás, miszerint: Mi kell egy jó szállodához? Első helyen egy jó lokáció, második és harmadik helyen is egy jó lokáció. Ez a golfpályáknak is egy fontos eleme. A mi golfpályánk közel van Budapesthez, gyönyörű környezetben. Másrészt ez egy tervezett és épített pálya, ellentétben néhány más hazai helyszínnel, ahol mások voltak a lehetőségek. Máriavölgyet az egykori tulajdonos megterveztette és meg is építtette. Itt rétegrendek vannak, megfelelő vízellátás, hogy csak néhány alapfeltételt említsek. Ahhoz, hogy egy golfpálya zöld legyen, elsősorban nem eső kell. Az állandó minőség fenntartásához pedig állandóan gondozni, gondozni és gondozni kell!

Dr. Szórád József
A klubért dolgozó stáb nagyon fontos egysége az úgynevezett pályaüzemeltető, és nem mellesleg a minőség tekintetében kulcsszerepet játszanak a „greenkeeperek”. Az ő kezük munkájának köszönhető az, hogy nemcsak szép zöld ez a fű, hanem az is, hogy ilyen minőségű. Szintén az ő kezük munkáját dicséri az, hogy a mi golfpályánk nemcsak honi vonatkozásban vezető, hanem európai viszonylatban is az élmezőnybe tartozik. És ezt nem én mondom, vagy mi mondjuk, hanem a játékosok is, illetve az Európai Golfszövetség illetékesei is. Ma egy golfverseny megszervezése során, hasonlóan a Forma–1-hez, nagyon sok és szigorú kritériumnak kell megfelelni. Mi ezt tudjuk teljesíteni!
De továbbra is hangsúlyoznom kell, hogy egy golfklubban nem attól lesznek tagok, hogy kinyitják a kapukat. Itt ki kell alakítani egy olyan atmoszférát és szolgáltatási hátteret, ahol a vendégekkel foglalkoznak. A játék befejezése után – ami 4-5 óra aktív mozgást jelent – a tagok ott maradnak, beszélgetnek, röviden: egymással is foglalkoznak.
A mi golfklubunk arról is híres, hogy harminc–negyven százalékban Magyarországon élő külföldi üzletemberek és azok családtagjai járnak ide. Ehhez jön a hatvanszázalékos magyar taglétszám. Tehát elég igényes vendégkörről beszélünk, akikkel foglalkozni kell. Kell tudni velük beszélni, és ez a személyzetre is vonatkozik, akiknél az idegen nyelv tudása nem csupán előnyt jelent, hanem elengedhetetlen feltétel. Ezek összességétől működik a dolog.

Magyarországon a klubéletnek nincs olyan múltja, mint az említett Angliában, ahol már a dédnagypapa is világéletében egy klubban szivarozva töltötte a délutánjait. Viszont annak nagyon örülünk, hogy egyre több a fiatal, akik elsősorban a sportért, a jó versenyekért járnak ide, később aztán azt vesszük észre, hogy itt ragadnak.
Számunkra nagyon fontos a fiatal generáció, ugyanis én azt gondolom, hogy a golf számukra az egyik legjobb fejlődési lehetőség a sikerhez, hiszen a fiatalok sikeresek akarnak lenni. És hogy a golf miért a siker egyik kulcsa? Arra jó példa, hogy egyes pénzügyi vagy jogi tanácsadó cégeknél az önéletrajzi kérdések között szerepel az is, hogy tud-e valaki golfozni vagy sem. És ha nem, akkor adott esetben a cég lehetőséget ad arra, hogy megtanuljon. És ez nem urizálás, hanem azért van, mert az adott cég ügyfélköre ezen a területen is megfordul. És innentől kezdve már csak ismételni tudnánk a korábban említett dolgokat.

Dr. Szórád József
És még egy generációs megjegyzést hadd tegyek hozzá az elmondottakhoz:
Nagyon fontosnak tartom az etikát, a viselkedést. Sokszor a nagyon elfoglalt, idő szűkében lévő szülők nemhogy erről megfeledkeznek, hanem egyszerűen nincs is rá idejük. Kutatások is alátámasztják, hogy ami a magyar családokból hiányzik, az az asztalnál történő beszélgetés. Ellentétben például a mediterrán családokkal, ahol számos esetben több generáció ül a vasárnapi asztalnál és beszélgetnek.
Nagyon fontos momentum, hogy itt egy golfparti után a fiatalok leülnek a felnőttekkel együtt, adott esetben a családok, és beszélgetnek egymással. Ez a mai modern kommunikáció világában egy nagyon fontos dolog, mert itt az emberek egymásra néznek, és nem pedig az asztalra, a mobiltelefonjukra.

Dr. Szórád József

B. A. Hova tudtok, akartok, szeretnétek fejlődni?

SZ. J.: Azt hiszem, ez utóbbi a jobb megfogalmazás. A nemzetközileg elfogadott trendek szerint egy 500-600 fős tagsággal működtetett klub az már jól prosperálónak számít. Persze a tagság gondozása mellett számos verseny és rendezvény is van, ami egy nagyon jó dolog, de adott esetben ez zavarhatja a vendégeket. A legfontosabb, hogy ezt a két tényezőt egyensúlyban tartsuk.
A jelen fejlődés talán egyik leglátványosabb része, hogy hamarosan tíz exkluzív kétágyas szobával gyarapodunk, ami első körben otthont ad majd a junior akadémia versenyzőinek a képzési időszak alatt, de természetesen a későbbiek folyamán mindenkinek a rendelkezésére áll, ha mondjuk, itt szeretnének pihenni.

B. A.: Lehet, hogy banális a kérdés, a golfpályák konkurensei egymásnak?

SZ. J.: Mi nagyon örülünk minden jó golflétesítménynek. Ugyanis nincsen két egyforma pálya, ahogy nincs két egyforma földrajzi helyszín sem. Ebből fakadóan a pályák adottságai miatt mindegyik más előnyöket nyújt. Ahogy egy városban nem lehet csak egy jó étterem, mert az kevés és kicsi is ahhoz, hogy oda egy bizonyos pontnál többen beférjenek. De ha van egy negyed, ahol több jó étterem van, lásd például Budapesten, akkor az emberek szívesen ellátogatnak oda. Tehát Magyarország is akkor lesz egy jó golfdesztináció, ha még több lesz a pálya, és az sem baj, ha ezek eltérő adottságokkal, eltérő színvonallal és feltételekkel kínálnak majd golfozási lehetőséget. Biztos vagyok abban, hogy ez segíteni fogja a golfturizmust, hiszen a golfozó társadalom több pályát is ki akar próbálni – mi ennek drukkolunk.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «