fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

A katalánok, a varázsló és a csodagól

0

A franciaországi labdarúgó EB 24-es mezőnyéből a legtöbb együttes már bemutatkozott. Hétfőn újabb hat csapat produkcióját láthattuk. Az igazi „vérre menő” csaták azonban csak ezután jönnek!

Az előzetesen halálcsoportnak tartott D-csoport második mérkőzésén (az elsőt a horvátok nyerték a törökök ellen) a címvédő spanyol válogatott csapott össze a cseh nemzeti tizeneggyel. Vicente del Bosque fiai a várakozásoknak megfelelően többet birtokolták a labdát és veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, ám a gól nagyon sokáig a világért sem akart megszületni. Ez persze nem is olyan meglepő, hiszen a csehek kapuját az Arsenal világklasszis hálóőre, Petr Cech védte. Amikor pedig már ő is tehetetlen volt, akkor mentett helyette a kapufa.

spanyolok

Az FC Barcelona klasszisai hozták össze a spanyolok gólját

A második játékrészben a spanyol offenzívát már olykor-olykor megtörte egy-egy cseh kontratámadás, ám a spanyol védelem kiállta a próbát. A 87. percben pedig megérkezett a „barcelonai” gól, amelyet a katalánok karmestere, Iniesta készített elő és Pique fejezett be fejjel. Így aztán a címvédő, ha nyögvenyelősen is, de hozta a kötelezőt.

Ezután az E-csoportban is megindulhattak a küzdelmek, mégpedig egy svéd-ír párharccal. Előzetesen mindenki Ibrahimovictól várta a csodát, ám szokásos trükkjei helyett ezúttal önmagát tüntette el. És ahogyan egy, a svéd válogatotthoz hasonló egyszemélyes csapatnál az lenni szokott, ha a vezérnek nem megy a játék, akkor az egész gárda bajban van. Az írek már az első félidőben is aktívabbak és veszélyesebbek voltak, ám ekkor még nem született gól.

ír-svéd

Nem sokat kellett rá várni azonban a fordulás után. Egy jobboldali beadást követően Wes Hoolahan kapásból zúdította a labdát a hálóba. A bekapott gól hatására feljebb kapcsoltak a svédek és ennek meg is lett az eredménye. Igaz, hogy Ibrának önerőből nem jött össze a gólszerzés, ám az ő beadását követően fejelt végül saját kapujába Clark. Ezzel az öngóllal alakult ki az 1:1-es végeredmény.

A nap mérkőzésén aztán a sztárokkal teletűzdelt belga válogatott és a rutinos olaszok nézhettek farkasszemet egymással. Előzetesen nagyon nehéz lett volna megtippelni ennek a párosításnak a kimenetelét. A belga csapatot – amelyet aranygenerációnak kiáltottak ki – sokan titkos favoritként kezelik. A híres olasz védelem azonban hibátlanul működött és csírájában elfojtotta a belga akciókat.

Giaccherini

Tanári összjáték eredményezte az olasz vezetést

Sőt, az első félidő derekán a semmiből megszerezték a vezetést is! Bonucci hihetetlenül pontos íveléssel tálalt Giaccherini elé, aki parádés átvétel után bevette Curtois kapuját. A fordulást követően is hasonló mederben csordogált tovább a mérkőzés, egészen a 90. percig. Ekkor pedig megszületett az EB eddigi legszebb találata. Candreva középre ívelése után Pelle kapásból a léc alá vágta a labdát.

Kedden már az F-csoport is bekapcsolódhat a küzdelmekbe. Elsőként, 18 órakor MAGYARORSZÁG Ausztriával néz szembe, majd 21 órakor Portugália és Izland mérkőzhet meg.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «