s

Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

A londinerségtől a szállodavállalatig

0

Klemm Balázs a Service4You szállodaüzemeltetési vállalkozás társtulajdonosa, akit nem mellesleg a honi turizmus 50 legbefolyásosabb embere között is jegyeznek. A cégvezető életén keresztül most bepillantást kaphatunk a vállalkozásába és a szállodaműködtetés egy nem új, de mindenképpen rendhagyó aspektusába.

Klemm Balázs interjú

Klemm Balázs

A negyvenkilencéves üzletemberrel folytatott beszélgetés során azt latolgattam magamban, hogy a cégvezető eddig eltelt éltútja szinte tankönyvi eset is lehetne. Hiszen simán elmenne eklatáns példaként a Brian Tracy vagy Napoleon Hill féle szuper coachok karrierépítő almanachjaiban.
Népmesei fordulattal „mint ama legkisebb fiú” gondolt egyet és eredeti végzettségének hátat fordítva belevágott a „szállodaiparba”, megjárta a szakmai ranglétrának minden fokát a londinerségtől a szállodavezetésig. Pestiesen mondhatnánk megérkezett, azonban az interjú során egy percig sem érzetem, hogy rá ült volna a győzelemre.

Barna András (B.A.): Gépész végzettsége ellenére hogy került a szállodaiparba?

Klemm Balázs (K.B.): Azt is mondhatnám, hogy ez több dolog egybeesésének köszönhető. Részint nem vettek fel a középiskola után a főiskolára. Másfelől édespámmal egy jó pár évig külföldön éltünk, megtanultam németül, spanyolul, mellé jött még az angol és az olasz, és társalgási szinten az orosz is. Szinte adott volt, hogy kiaknázzam a nyelvtudásomban rejlő lehetőségeket, és nem elhanyagolható módon érdekelt is ez a dolog.

(B.A.): Ma már mondhatjuk, hogy megtalálta a számítását ebben az iparágban, mennyire volt rögös ez az út?

K.B.: Talán nekem annyival volt nehezebb, hogy a végzettségem más volt, tehát gyakorlatilag én ezt a szakmát kitanultam, egészen az alapoktól. Londinerként kezdtem 1986-ban a Hotel Flamencóban, aztán szép lassan lépkedtem előre. Voltam recepciós, főportás, értékesítő, értékesítési vezető, szállodavezető, szállodaigazgató helyettes, szállodaigazgató. Végül is megragadtam az értékesítési vonalon, több szállodában is betöltöttem ilyen jellegű vezetői pozíciókat. Az idő előre haladtával pedig jelentős tapasztalatokat szereztem a rendezvény-és konferenciaturizmus terén is. Erre csak egy példa, hogy, amikor 2006-ban megépült az Europa Congress Center, azt én vezettem be a piacra.

Klemm Balázs interjú

Hotel Aquarell Cegléd****

(B.A.): Az elmondottakban kétszer is azt éreztem, hogy akár el is érhette a karrierje csúcsát. Tudjuk nincs így, hogy lett ebből szállodaüzemeltető vállalat?

K.B.: A kétezres évek közepétő kezdtem el foglalkozni a szállodák megtérülési számításaival. Izgatott ez a terület, ráadásul akkor jött az úgynevezett „wellness boom” is. Számos külföldi és belföldi befektetőnek készítettünk jövedelmezőségi és megtérülési számításokat.

(B.A.): Az ember azt gondolná, hogy aki egy ilyen nagy vállalkozásba fog, az komoly üzleti tervet készít előtte, miért volt erre igény mégis?

Klemm Balázs interjú

(Portréképek: Hilbert Péter)

K.B.: A tankönyvi példák lehetnek jó sablonok, de sok esetben a gyakorlat mást mutat. Mi rengeteget utána olvastunk ennek és a vendégektől is sok információt gyűjtöttünk. Ha nem is törvényszerűen, de ez hozta magával, hogy számosan kértek ilyen számításokat, terveket tőlünk. És, akkor jött egy áttételes megkeresés, így került a látókörünkben egy négycsillagos, 160 szobás hévízi szálloda, ami komoly gondokkal küzdött. Itt kellett rendet tenni. Először csak papíron, aztán ténylegesen is.

Klemm Balázs interjú

ETO park Hotel**** – Győr

B.A.: Ez jelentette az origót?

K.B.: Mondhatjuk! Boldizsár Zoltán társammal, aki a Rege Európának volt az igazgatója 2007-ig, összeálltunk és elvállaltuk, hogy rendbe tesszük ezt a szállodát. Sikerült, és lekopogom, ez jól működik a mai napig. A sikeren felbuzdulva egyre-másra jöttek a megkeresések és persze mi is elkezdetük keresni a lehetőségeket. Az első két-három évben öt-hat szállodát üzemeltettünk, majd nyitottunk a szezonális vendéglátás felé is. Természetesen ez egy más minőség, de ez is meghozta a hozzáfűzött reményeket. A mai napig három olyan létesítményünk van, ami csak a nyári időszakban van nyitva, de akkor szinte teltházzal üzemel.

B.A.:  Ma már csaknem 16 szálloda üzemeltetését végzik, hogy lehet mindegyik ütőerén rajtatartani a kezüket?

K.B.: Egy idő után az ember érzi, hogy kézivezérlésnek vannak határai, ezért nagyon tudatosan elkezdtünk felépíteni egy központi szervezetet. A pályám során láttam jó és rossz megoldásokat, ezekből szűrtünk. Próbálunk egy olyan elasztikus struktúrát felállítani, ami folyamatosan fejleszthető, hiszen ha lehet ilyet mondani a szállodaüzemeltetés ez a módja állandó mozgásban van.

Klemm Balázs interjú

B.A.:  Adódik a kérdés, hogy csak bővül a hálózat vagy van lemorzsolódás is?

K.B.: Értelemszerűen van, de az eltelt időszakban talán egy vagy két ilyen eset volt.

B.A.:  Hogy működik a szállodaüzemeltetés üzleti modellje?

K.B.: Ez mindig megállapodás kérdése. Több alternatíva is működik, van bérleti konstrukció és van egy úgynevezett menedzsment rendszer, ami jutalékon alapul.

B.A.: Mi a titka a jó szállodaüzemeltetésnek, vagy úgy is kérdezhetném a cég sikerének?

K.B.: Azt hiszem a következetesség, és itt visszautalnék a jövedelmezőségi vagy a megtérülési számításokra. Mi konzekvensen tartjuk ehhez magunkat és ennek rendeljük alá azt, hogy mit teszünk. Mivel a pályafutásom szinte egész ideje alatt a szállodaértékesítésben dolgoztam, szinte láttam, hogy a válság idején, hogy kezd széthullani a szállodai vendéglátás. Aki életben akart maradni annak észnél kellett lennie, mert a kuponos akciók szinte elözönlötték a piacot, amik alaposan aláásták az árakat. Ekkor mi elkezdtünk fejleszteni. Egyedi szállodai foglalási rendszert dolgoztunk ki ezeket akciókkal támogattuk meg. Ehhez később társult egy úgynevezett hotelizátor, ami egy foglalási motor, melyet minden honlapunk mögé beintegráltunk, továbbá kiépítettünk egy mini CRM( vállalatirányítási ) rendszert is.

Klemm Balázs interjú

Tisza Balneum Hotel**** – Tiszafüred

Nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy a vendég van mindennek a középpontjában, akit akár online akár offline meg tudunk szólítani. Ha egyszer már volt nálunk, nem engedjük el a kezét. A visszajelzésekből pedig mindig építkezünk. Ma elmondhatjuk, hogy egy 120 ezres adatbázisunk van, ami tényleges információscsatorna, hiszen ebben egyetlen vásárolt cím sincsen, azokhoz, akikhez szólunk azokkal volt már valamilyen kapcsolatunk.
Az üzemeltetési oldal is liberalizálva van. Jól lehet a működés központi beszerzéseken alapul, de a szállodáknak ezen a vonalon is meg van az autonómiája. Természetesen ellenőrzés van, de ha egy-egy cikkelemet- legyen bármiről is szó – előnyösebb áron tud beszerezni, akkor ebbe nem szólunk bele.

Klemm Balázs interjú

Hotel Yacht**** – Siófok

B.A.:  Az iparág tehát szépen fejlődik, de van egy másik terület, a vendégoldal, ez hogyan változott?

K.B.: Szerencsére rengeteget! Ebben nagy szerepe van annak is, hogy megjelentek a kártyás lehetőségek is. Divatba jött a wellness turizmus és szerintem a fejekben is rend lett. Nem mellesleg egyre többen szeretnek utazni, és nem utolsó sorban felfedezni Magyarországot. Ma már a korábban csillagokat jelentő presztízst a jó ár-értékarány váltotta fel. Azt ár tehát nagyon fontos! Az emberek számolnak. Például mennyi az útiköltség, ott mennyit fog költeni és persze a végösszeg kifizetése mellett értelemszerűen jól is akarja érezni magát. Az anyagi oldal mellett fontosak a vendégvélemények is, – számos ilyen platform van már – ez legalább annyit dönt a latba, mint az adott hely ára.

B.A.:  Amolyan akasztják, a hóhért kérdés következik. Milyen vendég Ön?

K.B.: Nem vagyok egy szekánt pali. Természetesen észreveszem a hibákat – ha vannak – de összességében én is csak azért utazom el valahova, hogy pihenjek. Így a kritikus énemet kikapcsolom. Ha a saját szállodáinkban találok valamit, akkor sem ott helyben oldom meg a dolgot, hanem közlöm az illetékes vezetővel.

Klemm Balázs interjú

Kehida Family Resort

B.A.:  Nem gondolkoztak azon, hogy saját szállodát indítanak?

K.B.: Egyfelől ehhez nincsen meg a financiális háttér, másfelől úgy gondoljuk, hogy ez egyelőre figyelemmegosztó lenne és akár még etikai kérdéseket is felvethetne. Így pillanatnyilag nem gondolkozunk ilyenben.

B.A.: Milyen lenne az Ön számára az álomszállodája?

K.B.: Az álom hely a magyar Toszkána, a Balatonfelvidék lenne. A káli medencében építeni egy régi vízimalomból egy 50-60 szobás szállodát, ami a helyi adottságokat hűen tükrözi. Egy kis szőlővel, borászattal, és négycsillagnál nem többel. Ez még pont az a méret, amikor még nem szállodagyárról beszélünk, hanem megmarad a családias jelleg.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «