A nyugodt emberek hajója

0

A vitorlázás kétségkívül idegnyugtató szórakozás, egy holland kreatív zseni azonban most egy igazán meghökkentő, a lehet még kellemesebb módját találta ki a vízi közlekedésnek.

A hollandok mindig is ötletesek voltak, gondoljunk csak a csodálatos sportkocsira a Spyker C8-ra, amit azonban sajnos nem igazán értett meg a világ. A tengereken is jól boldogultak a hollandok így szinte magától értetődőnek tűnhetett egy holland számára a Jacuzzi jacht megalkotása. De vajon fel van készülve erre a világ?
A képtelennek tűnő ötlettel a HotTug cég állt elő. A koncepció pedig pofon egyszerű, fogtak egy fa Jacuzzit, amit beborítottak egy kis üvegszál erősítésű poliészterrel, majd beépítettek még egy fatüzelésű acél kályhát és ezzel el is készült a furcsa vízi jármű.

Úszó jacuzzi

Ráadásul a Jacuzzink igazán környezetbarát is, hiszen a „hajócska” áramellátásáról egy 2,4 kW-os Minnkota RT160 elektromos generátor gondoskodik, míg a meghajtásnál a hagyományos benzinmotor helyet választhatunk elektromos motort is. A Jacuzzink belsejében lévő 2 000 liter, akár 38 Celsius fokos víz pezsdítő hatását egyszerre 6-8 fürdőző élvezheti. A ráérős kényelemnek azonban meg kell fizetni az árát, hiszen az úszó fürdőkád 8 950 eurótól kezdődik, míg a full extrás változatért 16 450 eurót kell leszurkolnunk.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «