Kezdőlap Hírek Green Man “Agyatlan megoldás”

“Agyatlan megoldás”

1069
0

A finn RMK végre bemutatta az E2 prototípusát, és pár részletet is megosztottak a gépről. Az első, amit észreveszünk rajta, az a kerékagy nélküli hátsó kerék, amitől igen sportos kinézete lett a masinának.

RMK E2

A motort az MP19 Motorcycle Show keretében mutatják meg a nagyközönségnek, és az a prototípus az új startup első komoly szerkezete, de egyértelmű, hogy készen állnak a befektetőkre. Az E2 az expó után egyből a tesztpályára gurul, onnan pedig a gyártásra.
Az elektromos motor jelenleg 67 lóerővel bír és 320 Nm nyomatékkal. A kerékagy nélküli megoldás bár nagyon jól néz ki, picit nehezebbé teszi a gépet. Az RMK szerint a motor nem lesz teljesen hangtalan a hátsó kerék miatt, de azért kibírható.

RMK E2
A tengelytávolság 1600 milliméter körül van, ami segít az első keréknek az aszfalton maradni, amikor igazán bepörög a nyomaték. Az RMK ugyan még nem osztotta meg a pontos specifikációkat, azonban az már biztos, hogy az elérhető legkeményebb akkumulátorokkal fog érkezni, amivel akár 200-300 kilométert is megtehet egyszerre. Ráadásul a rendszert akár három óra alatt is fel tudjuk tölteni. A végsebességet még nem tudni.

RMK E2
Az E2 a robogóknál alkalmazott fékrendszerrel fog megállni, a jobb fékkar a hidraulikus első féket, a bal pedig regeneratív fékrendszert fog kapni. A hidraulikus szenzornak köszönhetően a fékezés ugyanolyan hatásfokkal bír majd, mint egy sima rendszernél.

RMK E2
A lábtartók távol helyezkednek el egymástól, ami kényelmessé teszi majd az utazást a sofőr és utasa számára is. A motor másik különlegessége, hogy a műszerfalat nem a kormányra erősítették fel, hanem a tankra, amitől nagyon letisztult külsőt kapott a gép. A digitális kijelző természetesen személyre szabható.

Az E2 bemutatása mellett megtudjuk egy együttműködés részleteit is, amelyet az ausztrál Saint motorosruházatot gyártó céggel kívánnak kialakítani.