“Az Autó Amerika ellen”

0

Táncoló autókkal örvendezteti meg legújabb műsorában nézőit a ViasatExplore: az Amerikából indult skidplate versenyek legizgalmasabb pillanatait élhetitek át augusztus 15-én, előtte pedig Komáromban alapozhattok a csatornával a 17. Nemzetközi Amerikai Autófesztiválon.

Az Autó Amerika ellen

A versenyautók egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy sok pénzbe kerülnek. A gyorsabb járműhöz jobb abroncsok, erősebb fék vagy nagyobb motor szükséges. A lista végtelen hosszúságig bővíthető, a ráfordítható büdzsé határa pedig a csillagos ég.

Van viszont egy olyan versenyautó fajta, mely homlokegyenest más a fent említett típushoz képest. El tudtok képzelni egy olyan járgányt, amely alapvetően teljesen leharcolt és mindemellett szánt szándékkal hajtanak végre rajta olyan hibás beavatkozásokat, amitől aztán az teljesen irányíthatatlan lesz? Az amerikai skidplate versenyek erre a karakterre építenek.Hogy mi is ez röviden? Egyszerűen képzeljétek el azt az érzést, mint amikor jégen kell vezetnetek… izgalmas, ugye?

Az Autó Amerika ellen

Ebben a stílusban a kocsik nagyon speciális vezetéstechnikát igényelnek.A túl sok vagy túl kevés gáz kipörgést eredményez, a kanyarok és irányváltások nehézségeiről pedig már ne is beszéljünk. A kibelezett autóbelsők, az összehegesztett ajtók és csomagtartók és a csúszkáló, lötyögő kerekek alaptulajdonságoknak számítanak a műfajban. Az autók legfontosabb jellemvonása viszont a névadó skidplate, azaz a kocsik aljára, a talajhoz közel hegesztett fémlemez.Ettől válnak szinte teljesen kontrollálhatatlanná a négykerekű eszközök a sofőrök számára. A nézőknek viszont pont ettől lesz az egész dolog igazán látványos: az autók szembeötlő szikrázások és hangos összekoccanások közepette pörögnek, forognak a ringben, a lelátón ülők legnagyobb örömére.

Az Autó Amerika ellen

A műfajjal augusztus 15-én, 21:45-től ismerkedhettek meg a ViasatExplore csatornáján. Az Autó Amerika ellen című sorozat első részében két fiatal, autóbolond műsorvezető – Michael Ballaban és Raphael Orlove – vezetik be a nagyérdeműt a skidplate rejtelmeibe. A fiúk aztán minden epizódban egy új városba látogatnak, ahol elfogadnak egy őrült, hangos vagy veszélyes vezetési kihívást és felderítik a modern amerikai autós kultúrát.

Az Autó Amerika ellen

Amennyiben pedig testközelből ismerkednétek meg az amerikai autókkal, látogassatok el a 17. Nemzetközi Amerikai Autófesztiválra augusztus 9. és 12. közt Komáromba, ahol a ViasatExplore VR autóversenyén is részt vehettek! Játszmára fel!

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «