fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Az éjjel soha nem érhet véget

0

Sem az éjjel, sem pedig a magyar válogatott EB szereplése nem érhet még véget! Az izlandiak ellen kiharcolt döntetlennek köszönhetően tulajdonképpen már csak az a kérdés, hogy hányadik helyen csusszanunk tovább a legjobb 16 közé!

A szombat esti, Izland elleni mérkőzésnek nagy reményekkel vágtunk neki. Tudtuk, hogy hatalmas elszántsággal és igen keményen védekeznek, hiszen nem lehetett véletlen, hogy a selejtezősorozatban Hollandia sem tudta bevenni a kapujukat. Az EB-n is meglepően jól kezdtek. A portugálok ellen elért 1:1-es döntetlen olyan eredmény, amely előtt mindenki megemelte kalapját – kivéve persze C. Ronaldot, aki kikérte magának ezt a fajta szívós bekkelést.

A Real Madrid sztárjának kifakadásán felháborodott a közvélemény. Mi, magyar szurkolók azonban kezdtük megérteni a 80. perc környékén, amikor 1:0-s előnyüket foggal-körömmel védték az izlandiak. Főleg annak tükrében, hogy a vezető góljukat is egy érdemtelenül megítélt tizenegyes után lőtte be Sigurdsson a 40. percben. Tegyük hozzá persze, hogy a büntető befújása előtt Király Gábor hibázott, amikor kiejtette kezéből a labdát. Mindez persze nem lehet mentség a botrányos bíráskodásra. Az orosz játékvezető, Karaszjov több alkalommal is tévesen ítélt – a mi kárunkra.

Izland tizenegyes

Az orosz bíró nagyon könnyen adott büntetőt

A magyar csapat azonban az „ellenszélre” fittyet hányva hajtott és ment előre, folyamatosan nyomás alatt tartva az ellenfél kapuját. És ennek – na meg Bernd Storck remek cseréinek – köszönhetően meg is született a várva várt egyenlítés! Nikolics és Böde beállását követően még tovább tudtuk fokozni a pressziót, belehajszolva végül az izlandiakat egy öngólba. Nikolics centerezését követően Saevarsson, Bödét megelőzve jutatta saját hálójába a labdát. Ezért a tettéért, a „madocsai Maradona” kissé meg is haragudott rá. Érthető módon jobban szerette volna, ha az ő nevéhez fűződik a gól. Ne legyünk azonban telhetetlenek, magyar szurkolói szemüvegen keresztül csodálatos volt ez így is!

Magyar gól

Böde Dani előtt sodorta saját kapujába a labdát az izlandi védő

Az utolsó percben aztán megint tövig rághattunk a körmünket, amikor a drága játékvezető megítélt egy szabadrúgást (még jó, hogy nem még egy tizenegyest!) a tizenhatosunk vonaláról az izlandiaknak. Király Gabi azonban javította hibáját, amikor megmondta a sorfal tagjainak, hogy még véletlenül se próbáljanak meg felugorni. Ő azonban sejtette, hogy az ellenfél sunyi módon megpróbálja majd a lábak alatt ellőni a labdát. Úgy is lett, a sorfal azonban a helyén maradt, mint ahogyan a válogatott is – az F-csoport élén!

Mindezeket követően, nyugodt szívvel ülhettünk le megtekinteni a portugál-osztrák összecsapást. A felek nagyon sokáig nem bírtak egymással, Ronaldo pedig nem találta önmagát. Egészen elképesztő, hogy mennyire nem megy neki a játék ezen a kontinensviadalon. A 79. percben még egy számára megítélt tizenegyest is kihagyott, majd a 85. percben hiába fejelt a kapuba, az asszisztens zászlaja jelezte, hogy lesről tette mindezt. Így aztán maradt a gólnélküli döntetlen – másodszor ezen az EB-n.

Ronaldo

C. Ronaldo egyelőre nem találja önmagát

A csoportot két kör után a 4 pontos Magyarország vezeti, a 2-2 ponttal álló Portugália és Izland előtt. Ausztriának 1 pontja van. Az utolsó körben még bárki továbbjuthat. Várjuk a folytatást!

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «