Valljuk be a világon mindig felkapja a fejét, ha a nők olyan területen bizonyítanak, amit addig a társadalom jellemzően férfias tevékenységnek könyvelt el. Tetszik vagy nem, a gyengébbik nem egyre inkább emancipálódik, legyen szó üzleti életről, sportról, hogy csak két dolgot említsünk. Sikereik mindig izgalmasabb háttérrel bírnak, hiszen olykor a rossz beidegződésekkel is meg kell küzdeniük. Vogel Adrienn autóversenyző eddigi életútja azonban pont rácáfol az előbbi említett sztereotípiára
Ha a vidámabbik oldaláról közelítem meg a dolgot, akkor azt mondhatom, hogy randevúnak rendhagyó, az interjú témájához viszont kifejezetten autentikus helyszínre – a csapat szentendrei bázisára – beszéltük meg a találkozónkat. Szinte egyszerre érkezünk, így már csak a telepen belül kell követnem az utcai Picantók legerősebbikét. A kölcsönös bemutatkozás után beljebb invitál és lendületes lépésekkel indul meg a műhelyiroda felé. Ahogy követem, parfümjének az illata érdekes elegyet alkot a szereldék tipikus miliőjével. Bár erre nem tértünk ki, de kétség nem fér hozzá, hogy ez amolyan második otthona. Ezt a gondolatomat alátámasztván, fotózáskor zokszó nélkül tette arrébb a targoncát, mi másban, mint tűsarkúban.
A műhelyben a versenyautók speciális enteriőrt alkotnak, Adrienn hat éve ült be az elsőbe, és úgy tűnik, hogy ki sem akar szállni ebből a világból – legalábbis egyelőre. Tavaly az év autóversenyző nőjének választotta a szakmai plénum, újabb emocionális lendületet adva ezzel pályafutásának. Karrierje a Lotus és Suzuki kupákban kezdődött. Most a KIA Lotos szériában nyomja a Picanto gázpedálját másodmagával és tizennyolc mindenre elszánt pasival a nyomában. Ez a sport akkora szerelem lett, hogy, ahol lehet, kipróbálja magát, nemrégiben még kamionnal is ment. Nehéz elképzelni, hogy ezzel a törékeny alkattal több száz lóerőt is megzaboláz. Ahogy mondja: a hat tonna kitekintés nem feltétlen útkeresés, hanem tapasztalatszerzés és a tanulás egyfajta folyamata.
Barna András (B.A.): Mondhatjuk, hogy te az a klasszikus eset vagy, amikor kisgyerekként Barbi baba öltöztetése helyett autókat tologattál?
Vogel Adrienn (V.A.): Ez csak részben igaz, de mondjuk az is tény, hogy a bátyám komoly hatással volt rám, aki értelemszerűen inkább G.J. Joe-val, Legóval vagy autókkal játszott, én meg becsatlakoztam hozzá, mert nem szerettem egyedül játszani. Ilyenformán eléggé fiúsítva voltam és talán ezért is érdekelt később a technika.
Mi egyébként sportos család voltunk, a szüleim aktívan eveztek, túráztak, szinte minden évben eljártunk síelni.
B.A.: Hogy érintett meg az autósport szele?
V.A.: Azt is mondhatnám, hogy a véletlen műve. Azt is mondhatnám, hogy a véletlen műve. Az akkori párom nagyon szerette ezt a sportot, nagy rajongó volt, én pedig mentem vele, élveztem, nem volt teher! Aztán egyre többet mentünk, nemzetközi versenyekre is, később pedig lettek már ismerősök és barátok.
B.A.: Az ember, hogy lép át egy másik dimenzióba, hogy lesz rajongóból versenyző?
V.A.: Nagyon röviden ez úgy kezdődött, hogy a párom fejéből kipattant, hogy megalapítja az OXXO Racing-et, ennek már több mint tíz éve. Az alapoktól kezdve ott voltam és segítettem neki, ahol csak tudtam. A jogosítvány megszerzése után pedig rengeteget mentem velük és legtöbbször én vezettem.
Aztán adódott, hogy kerestek egy női pilótát a Suzuki sorozatba és páromnak köszönhetően így mentem el egy tesztre, ami olyan jól sikerült, hogy azonnal kipróbáltam egy másik márkát is.
B.A.: Te úgy mentél, kerültél oda, hogy jól vezetsz, de azért az nem evidens, hogy, aki jól vezet, az versenyezni is képes vagy tud. Te mit gondoltál akkor?
V.A.: Az esélytelenek nyugalma volt bennem. Előtte soha nem ültem versenyautóban, ráadásul ez az egész az Euroringen történt, ami egy kis pálya sok kanyarral, erős fékezésekkel. A szünetekben kapkodtam a dedalonokat, mert olyan hányingerem volt.
A tesztkörök alatt mellettem Burkus Egon ült, aki mentorálta a dolgot, és mondta mit hogyan csináljak. A nap végén egy másodperccel maradtam el a pályacsúcstól.
Mivel ilyen jól alakult a dolog, azt mondták, hogy ezzel mindenképpen foglalkoznom kellene. Így először elindultam csak lányok között a Lotus kupában, később a Suzukiban, de itt akkor csak mondhatni eseti jelleggel, mivel nem voltak támogatók.
B.A.: Akkor és ott gondoltál arra, hogy ez egy meghatározó pont lesz az életedben vagy ez még csak egy kaland volt?
V.A.: Szerintem, aki közel kerül ehhez a sporthoz, akár rajongóként is, abban valahol benne van vágy, hogy kipróbáljon egy ilyen autót. Bennem is meg volt ez már a domboldalról nézve a ralisokat. És most kinyílt egy ajtó, és arra gondoltam, hogy jó-jó az eredmény, de vajon milyen lehet megmérettetni magam másokkal.
B.A.: A környezeted mit mondott? A pálya széléről sok minden objektívebben látszik.
V.A.: Abszolút támogattak. Belevágtunk! Persze az elején nehéz volt, támogatókat keresni eredmények nélkül, de azért egy-egy versenyen mindig el tudtunk indulni. Persze a mezőnyt is szoknom kellett, hiszen itt olyan közel jönnek hozzád, mint utcán soha. Ez természetessé kell, hogy váljon.
B.A.: Soha nem féltél?
V.A.: Nem, inkább izgultam, de amikor elindulsz, akkor megpróbálsz kizárni mindent és csak a versenyre koncentrálsz, amikor pedig leintenek, akkor megkönnyebbülsz.
B.A.: Több kategóriában is kipróbáltad magad, ez egyfajta útkeresés?
V.A.: Nem, inkább a tudásomnak és a tapasztalatomnak a fejlesztése. Minden autó más, minden autótól más inputokat kapsz. Idén elkezdtünk ralizni is, szintén egy KIA Picantóval. Ami akár egy jó példa is lehet a válasz első felére, hiszen a pályán egészen másként viselkedik ez az autó, mint mondjuk a raliban. De itt mindenképpen jegyezzük meg, hogy két külön versenytípusról beszélünk ezért az autók is más felkészítést, gumikat is igényelnek.
B.A.: A legkisebbek mellett tettél egy kitérőt a legnagyobbaknál is, beültél egy kamionba, ez mennyire komoly elhatározás?
V.A.: Házon belül a csapatom nagyon támogatná, hogy elinduljak az Eb-n, közben egy hasonló megkeresésem volt a kínai Buggyra csapat tulajdonosától, aki korábban látott már versenyezni. Nem is hagyta annyiban a dolgot, nemrégiben Csehországban le is ültünk, ahol kamiont teszteltek. A megbeszélésnek az volt a vége, hogy másnap ott találtuk magunkat a cseh dakaros Tátra teherautójuk mellett.
B.A: Valljuk be az egy jelentősen más magasság a szó valós is átvitt értelmében is. Ha valahova, akkor oda biztos, hogy kell dedalon.
V.A.: Még pályán sem mondhatom, hogy nagy tapasztaltom van kamionnal, nemhogy terepen. De bevállaltam!
B.A.: És, hogy ment?
V.A.: Hát mondhatom, hogy meglepő és mulatságos volt. Először vittek egy tesztkört, már ott is kapaszkodnom kellett, mert konkrétan halálfélelmem volt. Amikor kiszálltam mondtam is fussunk, amíg lehet, úgy remegett a lábam.
Aztán én következtem, de nem volt jó rám a sisak, az öv nagy volt, nem értem el a pedálokat. A végén már ott tartottak, hogy átfúrták a kuplungpedált rátettek egy fakockát, hogy elérjem, a sisakomat is „megműtötték”, hogy ne essen bele az arcomba.
Húsz perc tesztet kaptam, aztán a navigátorom beszélt a tulajdonossal, aki adott még húsz percet, mert annyira meg voltak elégedve, és egyből meg is hívott Kínába. Ott teljesen más versenykamionok voltak, szinte utcaiak, nagy teljesítménybeli különbségekkel, de gyakorlatilag nulla teszt nélkül a 11. helyen végeztem.
B.A.: Közelítsünk meg téged vagy inkább a női autóversenyzést egy másik oldalról. Már a beszélgetésünk elején szöget ütött a fejemben kérdés. Véleményed szerint a női autóversenyzés elsősorban marketing vagy az egyenlő pályák, egyenlő esélyek felkarolása.
V.A.: Szerintem jól látod, mi egy új piacot nyitunk meg, mert adott esetben a nőkhöz is szólunk, persze legfőképp a férfiakhoz, hiszen egy pasi figyelmét is előbb felkelti egy gyors nő, mint egy huszadik gyors férfi. Ilyen formán véleményem szerint biztos nagyobb médiaértéket képviselünk.
A már korábban említett kínai csapat is tulajdonképpen azzal a leplezetlen céllal keresett meg, akiknek a képességeim mellett fontos volt, hogy nő vagyok, hogy európai vagyok. Ez Kínában nyilván duplán kuriózum.
B.A.: Mennyire kell üzletasszonynak lenni? Te szoktál a szponzorokkal tárgyalni?
V.A.: Előfordult, de azért mindig örülök, ha ott van valaki mellettem. Egyébként ez egy kétoldalú dolog. Más, ha te keresel meg egy céget és az is más, ha téged keresnek meg. Az utóbbi a könnyebbik, hiszen valószínűleg már valamennyire ismernek. Összeségében azt mondhatom, hogy stabil támogatói hátterem van, akikkel hosszú távon tudok, tudunk együttműködni.
B.A.: A női versenyzőknek van valamiféle szövetsége?
V.A.: Igen van, az FIA-nak van a Nők az Autó-Motorsportban Szövetsége, és ennek magyar tagozatát mi is létrehoztuk, de ez éppen, hogy megalakult.
B.A.: Hányan vagytok, és mi a cél?
V.A.: Öten, – de ez egy szinte most alakult szervezet – és azon szeretnénk dolgozni, hogy minél több női versenyző legyen. Ez egy kapu, ami nem csak népszerűsíteni akarja az autósportot, hanem egyfajta lehetőséget is nyújt ahhoz, hogy ha valaki el szeretné kezdeni, hol kezdje.
B.A.: Ma hány női autóversenyző van idehaza?
V.A.: Tavaly azt hiszem 79 versenyzői engedélyt váltottak ki.
B.A.: És milyen férfiak között versenyezni?
V.A.: Én szeretek, mert sokat lehet tanulni tőlük. Egy biztos, hogy ilyenkor eltűnnek a nemek közötti különbségek vica-versa, ugyanis egy pozíciót sem adnak ingyen.
B.A.: És mi újság a boxutcában?
V.A.: Ezt alapvetően az adott futam légköre határozza meg. Ha valakinek rálépnek a tyúkszemére az nem vidám, a súrlódások ilyenkor elkerülhetetlenek, de én alapvetően igyekszem sportszerűen versenyezni.
B.A.: Hogy csöppentél bele a KIA Lotos kupába?
V.A.: Azon a bizonyos kínai dakaros Tátra teszten, amikor kint voltunk Csehországban, ott volt betétfutam a KIA Lotos. És roppantul korrektnek tűnt, és egyébként az is. Nagy a technikai kontroll, ennek következtében az autók teljesítménye szinte azonos és tényleg csak a vezetési tudás dönt.
B.A.: Milyen az itthoni importőrrel a kapcsolatod?
V.A.: Különleges és ennek nagyon örülök. Ugyanis már maga az, hogy van ez a KIA Lotos verseny az is unikális, mivel a márka európai szinten más kommunikációs stratégiát követ, amiben nem prioritás a motorsport. Ennek ellenére maga a versenysorozat a központ támogatását is élvezi.
Idehaza csaknem két éve vagyok a KIA-val kapcsolatban. Az első időszak az egymás megismerése volt, és remekül vizsgázott. Jó üzenet volt, hogy mi lányok versenyzünk. Ma ott tartunk, hogy a lehető legjobb a viszonyunk és idén már nem is volt kérdés a folytatás.
B.A.: Hol tart a te karriered most?
V.A.: Reményeim szerint a fénykorban, hiszen a dolgok kezdnek összeállni mind támogatói, mind pedig versenyek szintjén is, de természetesen mindig van hova fejlődni. Szeretnék továbbra is más kategóriákat kipróbálni, erősebb autókkal versenyezni, de összességében nagyon jól érzem magam a KIA kupában. Oda most megérkeztem, ha lehet így mondani.
B.A.: Mi volt a legkedvesebb, legjobb élményed az eddig pályafutásod alatt?
V.A.: Idén a Hungaroringen magyar közönség előtt versenyezni. Akármennyire is meg van a pálya alapzaja, de azért azt hallod, hogy drukkolnak, ezt csak idehaza élheti meg az ember, és ez nagyon sok erőt ad…
B.A.: A pályád invesztíció korszakát éli vagy már meg tudsz ebből élni?
V.A.: Az egész tevékenységemet komplexen kell nézni a versenyzés a mellette lévő rendezvények és egyéb más dolgok összessége ad egyfajta jövedelmet.
B.A.: Milyen távlatokban gondolkozol?
V.A.: Értem, hogy mire gondolsz. A családalapításhoz már benne vagyok a korban, de nyilván ez egy társasjáték, amihez kell egy pár, amíg ez nincsen meg, addig a versenyzés a csapásirány. Egyébként nyilván sokat gondolkozom ezen, szeretnék vagy szerettem volna fiatal anyuka lenni, de nem akarok rágörcsölni sem a dologra.
