fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

„Brit-nap” az EB-n

0

Csütörtökön „brit-napot” rendeztek a franciaországi EB-n, hiszen először Anglia-Wales rangadóra került sor, majd Észak-Írország válogatottja is pályára lépett Ukrajna ellenében. A napot végül egy jó kis német-lengyel párharc zárta.

Elsőként emlékezzünk meg két örömteli tényről az EB-vel kapcsolatban. Egyrészt ki kell emelni a játékvezetőket, hiszen durvább hibák nélkül vezették le az eddigi találkozókat. Másrészt pedig kalapot kell emelnünk a szurkolók előtt, akik minden meccsen megtöltik az arénákat és remek atmoszférát biztosítanak – kivéve persze az angol és orosz huligánokat, akik pár nappal ezelőtt az utcákon randalíroztak.

Visszatérve a britekhez és a várva várt Anglia-Wales találkozóhoz, meg kell jegyezni, hogy a rangadó nem hozta a várt színvonalat. Előzetesen is sejtettük, hogy nem ezen a meccsen fogják a játékosok a fülükön pörgetni a labdát és azt is sejtettük, hogy lesz néhány technikai hiba, ám mindezt ellensúlyozhatták volna istrángszaggató akarással, lendülettel és brutális irammal.

anglia

Anglia nehezen, de legyűrte a walesieket

Mindez azonban elmaradt. Az első félidőben Gareth Bale gólján kívül nem volt sok látnivaló. A walesi találata viszont egészen parádésra sikeredett. A megítélt szabadrúgást legalább 30 méteres távolságból vágta be. Igaz, ehhez azért Joe Hart kapus hibája is kellett. A második félidőre viszont összekapták magukat az angolok és két csereemberük találatával megfordították a meccset. Előbb az angol bajnok Leicester City sztárja Jamie Vardy, majd a hosszabbításban Sturridge vette be a walesi kaput. Ezzel a győzelemmel a háromoroszlánosok a B-csoport élére álltak.

A folytatásban a C-csoportra fókuszált mindenki, ahol előbb Észak-Írország és Ukrajna nézett farkasszemet. Mindkét csapatnak égetően fontos volt a győzelem, hiszen Ukrajna Németországtól, míg az észak-írek Lengyelországtól kaptak ki az első meccsükön.

északír

Talán ez a nyomás kötött béklyót az ukrán lábakra, akik mélyen tudásuk alatt fociztak. Teljesítményük nyomokban sem emlékeztetett a korábbi produkcióikra. A másik oldalon Michael O’Neill tanítványai viszont kihasználták a helyzeteiket, így először McAuley góljával megszerezték a vezetést, majd McGinn hosszabbításban szerzett találatával végképp be is biztosították a győzelmet.

A nap záró meccsén a világbajnok németek a lengyelekkel játszottak. Az első félidőben tulajdonképpen semmi nem történt. A második játékrész már több izgalmat hozott, ám gól nem született. Érdekesség, hogy ez volt az EB 18. találkozója és az első 0:0-s végeredmény. A lengyel válogatott stabil játékával nem tudtak mit kezdeni Müllerék. És nem azért mert a lengyelek nem mentek bátran előre, ha alkalom adódott rá. A mérkőzés legnagyobb helyzetét is ők hagyták ki, amikor Grosicki beadása után Milik eltörte a labdát.

német-lengyel

Németország – Lengyelország 0:0

A csoport utolsó fordulójában a németek az észak-írekkel, míg a lengyelek a már biztosan búcsúzó ukránokkal találkoznak majd.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «