Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Digitális látomás

0

A Microsoft víziója szerint a hologramok hamarosan szerves részét képezik majd az életünknek. A Microsoft HoloLens pedig ezt még inkább személyre szólóvá teszi, az eszköz segítségével pedig nem csak kommunikálni tudunk majd, de tanulni és alkotni is.

Az új digitális világ az amerikai vállalat szerint még interaktívabb lesz, és az szervesen kapcsolódik majd a való élethez. A HoloLens jelenleg a világ legfejlettebb holografikus platformja, ami a Windows 10 operációs rendszert használja.

Microsof Hololens szemüveg

Az eszköz nagyfelbontású hologramok előállítására képes, tárgyak és helyek megjelenítésére is lehetőség van, sőt arra is, hogy a hologramokat keverjük a valósággal.

Microsof Hololens szemüveg

A hologram, mint digitális tartalom éppen úgy láthatóvá válik a szobában, mint bármely fizika tárgy. Játszhatunk, tanulhatunk, de akár vízvezetéket is szerelhetünk a hologramok segítségével. A hologramok áttetszősége pedig abban is segít, hogy sohase tévesszük össze a képzeletbeli dolgokat a valósággal.

Microsof Hololens szemüveg

A rendszer nem érintő képernyő, vagy egér segítségével irányítható, hanem azt a gesztusainkkal vezérelhetjük, nem csak hogy létrehozhatjuk a hologramokat, de azok alakját és a méretét is megváltoztathatjuk.

Microsof Hololens szemüveg

A szemünk segítségével navigálhatunk, míg az egyes alkalmazásokat hangutasítással aktiválhatjuk. Mindez nagyon fantasztikusnak tűnik, pedig a Microsoft biztos benne, hogy már a nem is olyan távoli jövőben a hologramok jelentik majd a számítástechnika fejlődésének a következő állomását.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «