A Ford autós akrobatái

0

Ez a fekete-fehér felvétel 1939. június 17-én készült az angliai Surrey-ben, a világhírű Brooklands versenypályán, bemutatva, ahogy a Ford Prefect és V8 modellek dobbantóról ugratnak, üvegfalakon és fatáblákon törnek át – s mindez a Ford-rajongók 30 ezres tömege előtt történik.

A Ford autós akrobatái

A Ford ezzel a rendezvénnyel mutatta meg személyautóinak szilárdságát és mozgékonyságát, s az esemény akkora sikert aratott, hogy a Brooklands történetének legemlékezetesebb napként jegyezték fel. A jegyeket a Ford márkakereskedők országos hálózatán keresztül árusították, és a rendezvény látogatói nemcsak izgalmas autós jelenetekre számíthattak, hanem saját Fordjukkal rajthoz is állhattak az aznapra szervezett versenyeken.

 

Az 1907-ben épült Brooklands pálya a maga idejében a ’motorsport Ascotjának’ számított. A nagyobbik külső pálya 4,43 kilométer hosszú és 30,5 méter széles volt, két hosszú egyenessel, amit egy 10 méter magas peremű döntött kanyar kötött össze. Az utolsó futamot 1939-ben rendezték Brooklandsben, ahol napjainkra már csak a pálya néhány szakasza maradt fenn. Az építmény ma az autózás és a repülés múltját bemutató Brooklands Múzeum részeként működik, valamint oldtimer autókkal, motorkerékpárokkal és egyéb közlekedési eszközökkel kapcsolatos rendezvényeknek ad helyet.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «