fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Hétezer év “ránctalanul”

0

Az asszony földi maradványai csatornázási munkák során kerültek napvilágra Teheránban. Az Iráni Régészeti Kutatóközpont szakemberei a csontok és a koponya alapján készítették el az elhunyt testének 3D-s modelljét.

Az arc antropológiai mérőpontjain, összesen 11 helyen a lágyrészek vastagságát jelölő töviseket helyeztek el, hogy megmintázhassák az arc izomzatát. Rekonstruálták a szemeket, az asszony orrát, a füleket, végül a hajzatot, igaz utóbbi némi nehézséget okozott, hiszen semmi sem utalt egykori színére – olvasható az iráni hírügynökség, a Mehr News Agency angol nyelvű honlapján.

Emberi arc rekonstruálása 3D

Végezetül öt különböző szoftver segítségével szinkronizálták az asszony arcvonásait, a számítógépes programok felhasználták ma élő emberek portréiból kiemelt elemeket is, hogy élettelibbé tegyék a nő képmását.
Mint Mohammad Raza Rokni, a Régészeti Kutatóközpont szakértője kiemelte, a rekonstrukció 95 százalékban megegyezik a rég halott nő arcvonásaival, amelyeket hétezer évvel ezelőtt láthattak kortársai.

 

(MTI)

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «