Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Horror hétfő

0

Amikor néhány nappal ezelőtt a britek az EU-tól való elszakadásra szavaztak, nem gondoltuk, hogy az EB-nek is hamarosan búcsút intenek.

A hétfőt szinte mindenki utálja. Ez érthető is, hiszen a kétnapos pihenést követően ismét munkába kell állni. Kezdődik a hétköznapi taposómalom, újra itt a monotonitás. Nos, ez a mostani hétfő azonban más volt, mint a többi. Monotonitás helyett izgalmakat és hatalmas meglepetéseket szolgáltatott – legalábbis a futballrajongók számára.

Az egész őrület hajnalban kezdődött, a Copa América döntőjével. A toronymagas esélyes Argentína ugyanis alulmaradt Chile ellenében. A rendes játékidőben és a hosszabbításban nem esett gól, így tizenegyes párbaj döntött. A meglepetések sora pedig ekkor kezdődött. Rögtön Lionel Messivel, aki a maga büntetőjét fölé lőtte, csapata pedig ismét elbukott. Az ötszörös aranylabdás futballista mindezek után bejelentette, hogy lemondja a válogatottságot, mondván az nem neki való. Hát az elmúlt évek vesszőfutását elnézve (négy elbukott döntő) valóban úgy tűnik, átok ül az argentin válogatotton.

messi

Lionel Messi kihagyta a büntetőt – csapata ismét elbukott egy döntőt

Egy kontinensnyi ugrást követően a meglepetések sorozata Franciaországban folytatódott. Méghozzá az idei EB eddigi legnagyobb rangadóján. A címvédő spanyolok csaptak össze az Antonio Conte által roppant egységessé gyúrt itáliai legényekkel. Tulajdonképpen a 2:0-s végeredmény és az olasz továbbjutás önmagában nem nevezhető eget rengető csodának, ám a játék képe mindenképpen váratlanul alakult. Az olaszok ugyanis az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést és a meccset végigdominálva, teljesen megérdemelten arattak rajt-cél győzelmet.

olasz

Olaszország lefutballozta a címvédő spanyolokat

Iniesta, Fabregas, Morata és a többi hispán világklasszis abszolút nem tudott kibontakozni. Holott az olaszok a catenaccio helyett bátran támadtak és mentek előre. A Chiellini által az első félidőben megszerzett vezetést magabiztosan őrizték, majd a 91. percben Pelle bevitte a kegyelemdöfést.

A legváratlanabb esemény viszont csak ezután következett! A mögöttünk, második helyen továbbjutott Izland lépett pályára Anglia válogatottja ellen. Előzetesen azt gondoltuk, hogy a kiscsapatoknak itt, a nyolcaddöntőben parancsolnak majd megálljt a nagyobbak. Az ugyanis még elő-előfordul, hogy egy esélytelennek tartott válogatott továbbcsusszan a csoportból, ám a szűk elitbe már nemigen kapnak belépőt. Az izlandi fiúk azonban kiharcolták, kibrusztolták maguknak!

Izland

Folytatódik az izlandi csoda!

Pedig a háromoroszlánosok a mérkőzés legelején, Rooney révén megszerezték a vezetést büntetőből! És ez sem volt elég! Sigurdsson majd Sigthórsson találatával nagyon gyorsan fordítottak az északiak, majd a meccs hátralévő részében a jól ismert – ellenünk is bemutatott – kemény védekezéssel, hősiesen tartották az eredményt. Úgy tűnik megérte felépíteni azt a hét darab fedett pályát Izlandon. Igaz, hogy csak egyetlen stílust, de azt tökélyre fejlesztve űzik ma már Lars Lagerback tanítványai.

A lefújást követően az angol szurkolók „abszolút hulladéknak” minősítették sajátjaik produktumát. Nem is alaptalanul. Az angolok a csoportkörben is felejthetően játszottak, és ezúttal sem villantottak semmit. A teljes brexit már csak Wales válogatottján múlik, hiszen a közösség tagjai közül ők maradtak meg hírmondónak. Az eredménynek a lelkes izlandi szurkolótáboron kívül a házigazda franciák is örülhettek. Vagy nem. A következő körben ugyanis ők próbálhatják majd meg feltörni az izlandi reteszt.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «