Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Ikresítve

0

Legtöbbször, ha van egy őrült ötleted, azt gondolod, „hogy ez igazán eszement”, és a végén, ahogy lenni szokott a dolog általában annyiban marad. Ha azonban olyan fából faragtak, mint az Air Show pilótát Jeff Boerboont, az őrült ötletedből igazi varázslatot faraghatsz.

YAK 110

„Úgy tíz évvel ezelőtt egy nap megláttam a repülőgépemet egy másik Yak 55 mellett parkolni, és felötlött bennem, hogy milyen lenne egyesíteni két Yak 55-ös gépet” – emlékszik vissza Boerboon. Rengeteg kemény munka követte ezt, és a végeredmény az egyedülálló Yak 110, két pilótafülkével, két hatalmas csillagmotorral, két farokkal, egy extra hosszú szárnnyal és egy extra jet hajtóművel középen. Idén nyáron pedig be is mutatkozott az első air show-n ez az egyedülálló légi jármű.

YAK 110
A Yakovlev Yak 55-öt, amit először a szovjetek építették még 1980-ban, a DNS-ben hordozza a versenyzést. Az első évében mind a női, mind a férfi csapat a győzelembe repült a letisztult, együléses monoplánnal a World Aerobic világbajnokságon, bebizonyítva, hogy a gyönyörű megjelenés kiemelkedik a kategóriájából.

YAK 110

A Yak 55-öt még mindig gyártják néhány módosítással, és már hosszú ideje Boerboon kedvence volt. Ahhoz, hogy létrehozza a 110-et, Chad Bartee-valés Dell Collerrel társult, hogy egy év alatt egy Idaho-i hangárban összeolvasszanak két repülőgépet egyetlen erős műrepülő alkotássá.

YAK 110
A végeredmény épp, hogy 2267 kilogramm alatt van Boerboonnal a pilótafülkében, készen az indulásra, és a három motor együttesen 2700 kilogramm nyomatékot termel.

YAK 110

„Ez sokkal jobb, mint az 1:1 erő:súly aránynál” – mondja Boerboon. Ez azt jelenti, hogy sokkal jobban tud gyorsulni amikor a repülőgép egyenesen felfelé mutat – erre általában csak a nagy teljesítményű harci repülőgépek képesek -, és éppúgy képes teljesíteni bármely más műrepülő manővert is.

 

„A koncepció, hogy összetegyenek két repülőgépet és még hozzápakoljanak egy jet motort, még soha senki sem csinálta meg a repülés történetében” – mondja Boerboon. „Elképesztő ezzel a géppel repülni. Egyelőre még csak súroltam a felszínét azoknak a manővereknek, amire ez a gép képes.

YAK 110

”Boerboon és csapata idén nyáron különböző air show-kon mutatta be a repülőgépet, köztük a világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén, az EAA Aiventure-ön Oshkosh-ban, az amerikai Wisconsin államban. A nézők Sacramentóban, és a California Capital Airshow-n láthatták a Yak 110-et.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «