Itt a Volkswagen Pikes Peak elektromos versenyautója

0

A Volkswagen még egy kicsit jobban fellibbentette a függönyt a hamarosan érkező, teljesen elektromos versenyautójáról, ezzel leleplezve, hogy a tavaly bejelentett prototípus az I.D család zéro-kibocsátású járműveihez csatlakozik.


A Volkswagen először októberben beszélt az elektromos versenyautóról, és merészen kijelentették, egy céllal született meg: hogy rekordidő alatt teljesítse a Pikes Peak hegyi versenyét. Az elektromos járműveknek elég jól ment az elmúlt időben Colorado leghíresebb (legalábbis autós körökben) hegyén.

VW I.D. R
2015-ben az első és második helyen is elektromos autó végzett, majd 2016-ban Rhys Millen átlépte a 9 perces álomhatárt egy átalakított elektromos eO-val, az első elektromos járművel, ami 8 perc 57.11 másodperc alatt teljesítette a versenyt. A Tesla SP90D pedig a sorozatgyártott elektromos járművek rekordját tartja 11 perc 48 másodperces idővel.
És a Volkswagen nemrég elnevezett I.D. R Pikes Peak-je pontosan azért épült, hogy mindet kenterbe verje. Kevés információ van a négykerékmeghajtású versenyautóról, de a cég nyilvánosságra hozott néhány látványtervet, hogy kiegészítse a misztikus sziluettet, amit tavaly osztottak meg.

VW I.D. R
A Volkswagen számára a Pikes Peak nemcsak a versenyzésben számít fontos lépésnek, de az egész elektromos jármű stratégiája szempontjából. Korábbi bejelentések szerint 2025-re 20 teljesen elektromos autót lesz a gyártó kínálatában, és a versenyek értékes talajt jelenthetnek a technológiának, ami beléjük kerül. Utoljára egy kétmotoros Golffal vettek részt a Pikes Peak versenyen 1987-ben.

„Az I.D. R Pikes Peak egy rendkívül izgalmas kihívás számunkra, hogy megmutassuk, mire lehet képes az elektromos meghajtás a versenyek világában. A Romain Dumas pilótánk mögött álló teljes csapat nagyon motivált, hogy felállítsuk az elektromos autók új rekordját” – mondta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «