Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Környezetbarát töltőállomás az elektromos BMW modellekhez

0

A BMW az elmúlt esztendőkben igazán nagy lendülettel vetette bele magát az elektromos autók gyártásába. A már sorozatgyártásban készülő i3-as után, lassan a boltokba kerül az i8-as sportkocsi is. Éppen ezért a négykerekűek feljesztése után most a bajorok példát mutattak arra is, hogy milyen lehet egy környezetbarát elektromos töltőállomás.

A saját töltőállomás tervét a BMW kaliforniai dizájn stúdiójában álomdtak meg. Talán nem meglepő, hogy a BMW Designworks csapata kapta a feladatot, hiszen a kávéfőzőtől kezdve a yachtig szinte mindent terveztek már korábban. A tetszetős forma mellett, külön figyelmet érdemel az anyaghasználat. A töltőállomás, amely tulajdonképpen egy kocsi beálló, karbonból és bambuszból készült. A zöld építészet fontos eleme a bambusz, míg a karbon az i-modellek karosszériájának fő alapanyaga, így természetes, hogy visszaköszön a garázsnál is. Mivel a beálló teteje, napelemekből áll, a BMW töltőállomás tökéletes körforgást mutat, hiszen így jó esetben csak azt az energiát adja át a töltésre, amely a napelemekből kinyerhető két tankolás között, ezzel is minimalizálva a környezet terhelését.

A sportkocsi karosszériája Pécsett készül

A sportkocsi karosszériája Pécsett készül

Érdekes adalék, amelyet bizonyára kevesen tudtak eddig, hogy az i8-as sportkocsi kevlár karosszériája, hazánkban, Pécsett készül. A német tulajdonú Honsa Kft. szakemberei itt készítik majd el a BMW karosszériáját, a kocsi végső összeszerelése pedig a németországi Lipcsében lesz.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «