Kezdőlap Magazin 2018 Lépésváltás

Lépésváltás

2370
0

Közel egy év telt el azóta, hogy Klemm Balázzsal beszélgettünk. Akkor a szakmai pályafutásán keresztül pillanthattunk be a szállodaipar kulisszái mögé. A honi turizmus 50 legbefolyásosabb embere között is jegyzett cégvezető a Hotel & More Holding létrehozásával most új arcvonalat nyitott a szállodaüzemeltetési ágazatban. A váltás hátteréről a jövőbeni terveiről és az iparág jelenlegi helyzetéről beszélgettem vele.

Klemm Balázs - Hotel & More
Klemm Balázs

A festői helyen lévő Klebelsberg Kastélyban találkoztunk. A szálloda a nyugalom szigete a budai hegyek ölelésében, melynek miliője szinte azonnal kizökkenti az embert a mindennapok rohanásából. Mintha ez a nyugalom a mobiltelefonokat is megszállta volna, egyetlenegy rezgéssel sem szakítják meg a beszélgetésünket. Egy éve találkoztam Balázzsal, aki immáron több mint harminc éve dolgozik a szállodaiparban. A négy nyelven beszélő cégvezető eredendően gépésznek tanult, de szinte azonnal hátat fordít a szakmának és a biztos nyelvtudás birtokában inkább a szállodaipar felé veszi az irányt, ahol megjárja a szakmai ranglétra minden fokát. 2008-ban mondhatni egy véletlennek köszönhetően kezd el szállodaüzemeltetéssel foglalkozni. A belépő annyira jól sikerül, hogy még ebben az évben másodmagával megalapítják a Service4You Kft-t. A szállodamenedzsmentre szakosodott cég szinte az első pillanattól kezdve jól prosperál, az elmúlt év végéig tizenötnél is több egységet üzemeltetnek különböző konstrukciókban. Az elmúlt tíz év alatt azonban az ágazat fejlődése és a megváltozott piaci környezet más döntési mechanizmusokat kíván, így az üzlettársak úgy döntenek, hogy külön-külön folytatják pályafutásukat. Klemm Balázs megalapítja a Hotel & More Holdingot, és ezzel egy új időszámítás indul el.

Klemm Balázs - Hotel & MoreBarna András (B.A.): Az ember kívülről csak azt látja, hogy van egy jól működő dolog, amihez vétek lenne hozzányúlni, miért döntöttek mégis úgy, hogy külön utakon folytatjátok?

Klemm Balázs (K.B.): Mi 2008-ban alapítottuk meg a Service4You Kft-t a régi társammal. Azonban vallom, hogy minden menedzser életében van egy szakasz, amikor váltani kell. Ez a tíz éves ciklus egy ilyen kritikus időszak.
Tény, hogy mi teljesen más mentalitású emberek voltunk, vagyunk. És mivel én egy progresszív gondolkodású, adott esetben bevállalósabb típus vagyok, ezért gondoltam azt – minden későbbi feszültséget megelőzve – hogy folytassuk külön.

B.A.: Azért valljuk be ez nagy elhatározás volt, nem csak üzleti oldala miatt, hanem azért is, mert válni – az élet bármelyik területéről is legyen szó – nem könnyű.

K.B.: Ez igaz, viszont a szakmai karrierem jövője miatt ezt meg kellett lépnem. Ugyanis elindultam egy sor másik vonalon, e mellett pedig számos új projektem is volt, aminél volt, hogy nagyobb rizikót kellett vállalni. Mivel, – ahogy mondtam – mi más módszerek mentén dolgoztunk, ezért számos dologban, így a kockázatvállalásban sem voltunk olykor egy platformon. De, ha kicsit az emocionális oldalát is nézem a dolognak, akkor így ötven magasságában az ember már a saját elképzeléseit szeretné megvalósítani. Ez, amolyan önmegvalósítás féle is. Imádom, amit csinálok így a szakmám a hobbim is egyben. Az említett dolgok összesége miatt döntöttem úgy, hogy meg kell próbálni külön utakon folytatni. Megőrizve ezzel a régi jó barátságot és nem kockáztatva azt, hogy esetleg egy feszültséggel teli harcba megy át ez a kapcsolat.

B.A.: Már egy lezajlott folyamatról beszélünk?

K.B.: Igen, ez tavaly év közepén kezdődött és az év végére lezajlott a különválás. Közben pedig megalapítottam a Hotel & More Holding Szállodaüzemeltető céget.

Klemm Balázs - Hotel & MoreB.A.: Mik az első hozadékai a váltásnak?

K.B.: Önálló döntéseket tudok hozni, rugalmasabban tudok kezelni dolgokat és meg tudom valósítani azokat az elképzeléseimet, amiben korábban nem volt egyetértés köztünk.

B.A.: Azért tíz év – ha lehet ezt mondani – komplexitásának, hogy lehet hullámok nélkül véget vetni?

K.B.: Nem volt könnyű ezért is tartott ilyen sokáig ez a folyamat. Én úgy gondolom, hogy megfontoltan és nyugodtan ment végbe a válás, aminek köszönhetően mi tulajdonképpen innentől már egymás konkurensévé váltunk, ami akár inspiráló tényező is lehet. Egyébként úgy vélem, hogy elég nagy ez a piac ahhoz, hogy „elférjünk benne” mind a ketten.

B.A: Talán hiba egy ilyen tranzakciót az érzelmi oldaláról megközelíteni, de most, hogy érzed magad ebben a helyzetben? Jobb egyedül?

K.B.: Mivel egy kicsit öntörvényű vagyok, ezért mindenképpen jobb egyedül, amit élvezek és kihasználom az előnyeit. A korábbi csapat jó része velem maradt, akikkel nagyon jól tudok együtt dolgozni.

B.A.: A szállodaállományt, hogyan osztottátok meg?

K.B.: Feleződött, azóta az új cégben már tizenhat egység van. Január óta nagy fejlesztésekbe kezdtünk a lendület tehát jó, ami pedig a jövőt illeti, szeretném a merészebb elképzeléseimet is megvalósítani a szállodaüzemeltetésben.

B.A.: Belső mechanizmusokon és a korábbi stratégiákon is változtattál?

K.B.: Az online felé sokkal jobban elindultam, más a marketing és más online marketingstratégiát követek, és nem utolsó sorban korszerűsítem a céget, beleértve ezzel a dolgozói állományt is. Nagyon sok fiatal kollégát tanítunk be a kezdetektől, akik főiskola vagy az egyetem alatt nálunk dolgoznak. Így nagyon fiatalon, akár 25-26 évesen lehet valakiből szállodaigazgató. De, merőben más területekről is próbálunk bevonni munkaerőt, például marketing vagy sales-szes vonalon dolgozókat is szívesen foglalkoztatunk, ami egyfajta frissítése is a rendszernek.

B.A.: Ez előremenekülés a mostanság kritikus munkaerőhiány miatt?

K.B.: Kétségtelen, hogy van munkaerőhiány, főleg a Balatonparton a nyári szezonban és Nyugat-Magyarországon a határhoz közeli részeken. Mi már másfél-két éve egy mozgóbéres rendszert alkalmazunk, ami ezeken a kritikus időszakokon átsegít minket, de persze ha szükséges alkalmi munkavállalókat is alkalmazunk.

Klemm Balázs - Hotel & More

B.A.: Mit vár el ma a vendég a szállodaipartól?

K.B.: Ezt a kérdést több oldalról is meg lehet és kell is közelíteni. Ma a vendégek egyfelől ár-értékarányban sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a szolgáltatásokra. Ugyanakkor a mobileszközök elterjedésével sok minden már automatizmussá válik, ami nem feltétlenül személyi kérdés. Fejlesztés alatt áll egy olyan szállodánk, ahol egy mobilapplikáción keresztül a vendég befoglalja, kifizeti a szobát és válaszban kap egy kódot, és ezzel már nyithatja is az ajtót. Ezzel szemben a pihenőszállodákban fontos a személyi kapcsolat.
Ezekben a hotelekben nagy hangsúlyt fektetünk a belső szolgáltatások értékesítésére, azoknak a minőségére. Igyekszünk bemutatni a vonzáskörzetbe lévő tájegységeket, együttműködünk helyi kis vállalkozókkal, akik autentikussá tudják tenni a progrmokat. A törzsvendég állomány külön figyelmet kap. Ma már nem elégséges a vendéget jól megetetni és a leküldeni a wellnessbe, további hozzáadott értékeket kell a pihenéséhez biztosítani.
És, hát ne felejtsük el, hogy a rendezvényekre is markánsabban oda kell figyelni. A pályám során 10-12 évet dolgoztam iparágon belül ezen a területen és nagyon szerettem csinálni, ezért ez rész nálunk is nagy hangsúlyt kap. Itt is olyan partnerekkel dolgozunk együtt, akik jó ár-értékarányú szolgáltatásokat tudnak nyújtani.

Klemm Balázs - Hotel & MoreB.A.: Te, hogy látod mekkora az a befektetői kör, aki ma szállodaiparba akar invesztálni, de a szakmai háttere nincsen meg, így hozzáértőkre akarja bízni az üzemeltetést.

K.B.: Pont ezért is volt a váltás. Ugyanis úgy látszik, hogy most megint fellendülőben van a szállodaipari befektetések aránya akár a belföldi, akár külföldi invesztíciókat nézzük. Ezeket teljesen más piaci hozzáállással kell megközelíteni. Mert lehet, hogy valaki nem ért hozzá, de ugyanakkor elvár egy olyan egzakt elszámolási, elszámoltatási rendszert, amibe belelát.
Ha valaki például építeni akar egy szállodát, akkor én leülök vele konzultálni, csinálok neki egy számítást, amiből kiderül, hogy mennyi a megtérülési időre számíthat. Ezt nyilván kontrollálhatja. Ha viszont elkezdődik az építése, akkor végig kísérjük az egész folyamatot az első szögtől az utolsóig.
Meglévő szálloda üzemeltetése esetén a tulajdonos kap egy piaci elemzést, egy számítást és, ha ő azt elfogadja megtérülési szempontból, akkor leszerződünk egymással. Innentől egy úgynevezett win-win helyzet áll fel, amiben kétoldalú az érdekeltség. Tehát pusztán nem arról szól az együttműködés, hogy fizet nekünk valami díjat és kész, hanem ha bejönnek a várt számok, akkor az kölcsönösen jó mind a kettőnknek. Eddig mindig bejött!

B.A.: Az üzemeltető szeme ma, hogy látja ezt a piacot?

K.B.: Az elmúlt tíz-tizenöt év alatt átrendeződött a piac. A 2000-es évek közepétől elindult egy nagy wellness piaci bumm, minek hatására jócskán túl lettek értékelve a hazai szállodák miközben senki nem kalkulált egy válsággal. A 2008-as krízis valljuk be jól lepusztította ezt az iparágat is. Ez a mai napig is érezteti a hatását, benne van a befektetőkben és emiatt óvatosak.
Az igazi szállodafejlesztések négy évvel ezelőtt kezdődtek el. Ebből az is látszik, hogy a Budapesten például kereskedelmi szálláshelyekből hiány lépett föl minden tekintetben. Vidéken jó sok wellness szálloda van, de azok piaci hovatartozását, meghatározását nagyon-nagyon át kellett alakítani. A Szépkártya rengeteg embert megmozdított, azonban ezeket a vendégeket meg is kell tudni tartani, illetve további utazási kedvet kell nekik csinálni, hogy ez a folyamat permanens legyen.
Egy vidéki szálloda mutatói teljesen mások, mint a Budapestié. A fővárosban hiány van bizonyos kategóriájú és elhelyezkedésű szállodákból, viszont itt sokkal jobbak a megtérülési mutatók adott esetben, noha az ingatlan árak szépen lassan kúsznak felfelé.
Vidéken óvatosabban kell ezt kezelni. Az árakat nem lehet az egyik pillanatról a másikra csúcsrahúzni, mert a bérek és az emberek költési kedve más. És bár az utóbbi három-négy évben ez sokat javult, az árainkat nem tudtuk olyan mértékben ehhez hozzáigazítani, mint mondjuk a fővárosban.

Klemm Balázs - Hotel & MoreB.A.: Az egész beszélgetésünk alatt éreztem, hogy nagyon motivál téged ez az új helyzet, mi a hosszú távú elképzelésed?

K.B.: Fejlődni, fejlődni. Nem azt mondom, hogy a határ a csillagos ég, de merjünk nagyot álmodni. Én nagyon szeretnék minél több partneri szerződést kötni.

B.A.: Meddig, hány szállodáig lehet ezt hatékonyan kezelni?

K.B.: Tulajdonképpen egész nagy magasságokig, de természetesen ehhez szükség van arra is, hogy a cégstruktúrát is folyamatosan hozzáfejlesszük a feladathoz, hiszen csak így tudunk azonos szolgáltatási színvonalat nyújtani minden partnerünknek. Minél nagyobb a hálózat annál magasabbra kell lépni, ha kell akár nagyvállalti struktúrát kell építeni, amiben minden pozícióra meg van a megfelelő ember. Ahol már bizonyos folyamatok automatizálva vannak, de ezekhez rendszereket kell fejleszteni. Szabályozni kell a pénzügyi és a működéssel kapcsolatos feladatokat, ki kell alakítani a riportálási és ellenőrzési rendszert.
Összeségében a Hotel & More Holdingban a három évtizedes szállodaipari tapasztalat esszenciájának kell lecsapódnia. Én dolgoztam szállodaláncoknál, ahol megtapasztaltam a jó és kevésbé jó dolgokat, az utóbbiakat megpróbáltam háttérbe szorítani, átalakítani. A jó dolgokat pedig átvenni és konvertálni a jelenlegi rendszerünkbe. De kétlábbal a földön járva azt azért tudni kell, hogy nincsen olyan, hogy tökéletes rendszer, hiszen itt számos emberi tényező is közrejátszik.
Egy biztos viszont, és ez lehet egyfajta arc poétika is, hogy mi mindig igyekszünk maximálisan vendégközpontúak lenni és azon dolgozunk, hogy mindemellett maximális profitot termeljünk a tulajdonos számára.