Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Lóverseny a jégen

0

Februárban biztos tipp, hogy a lovak szerelmesei 2016-ban is ott lesznek a White Turf elnevezésű nemzetközi lóversenyen, amit egy befagyott tavon rendeznek meg a svájci St. Moritz-ban.

Az első 1907-es derbi óta a White Turf minden évben Svájc egyik első számú turista látványossága, így az idei versenyre is mintegy 35 000 nézőt várnak.

White Turf

A három egymást követő vasárnap megrendezett versenynek pedig komoly tétje is van, hiszen majdnem 500 000 dollár pénzdíj kerül majd kiosztásra a rekordszámú 20 nevező között.

White Turf

White Turf

Az első vasárnap a vágtára kerül majd sor, ahol a nézők olyan paripákban gyönyörködhetnek, mint például Zayed bin Sultan Al Nahyan sejk Egyesült Arab Emirátusokból érkező csodálatos arab telivérje, a következő vasárnap rendezik meg az ügető versenyt, ahol a győztes jutalma 20 000 dollár lesz.

White Turf

Végül pedig a záró vasárnap kerül sor a rendezvény fénypontjára a 77. St Moritz-i nagydíjra.

White Turf

A szokatlan versenyt pedig olyan örült betétfutamok színesítik, mint a skijoring, ahol a síelőket egy ló vontatja, miközben elérhetik a 31 mérföld/órás (50 km/h) sebességet is.

White Turf

White Turf

A bátor síelők jutalma a háromfordulós versenyt követően pedig az lesz, hogy egy évig viselhetik az Engadine (a völgy, ahol St. Moritz fekszik) Királya címet. A 20 dolláros belépődíjat leszurkoló közönséget a futamok között jazz koncertek és ínyenc falatozók is várják.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «