fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Magyarok a levegőben

0

A hatalmas érdeklődés ellenére egy személyes, repülésre alkalmas jármű megtervezése és elkészítése hatalmas vállalkozás. Egy magyar csapat mégis megpróbálja mindezt megvalósítani.

Bármi lehetséges, ha egy csapatnyi repülésért rajongó ember összefog! Először a tervezőasztalon született meg a Flike (fly-bike), majd pedig éles bevetésre is sor került. Az első próbarepülést a miskolci reptéren végezték, méghozzá sikeresen.

Flike, utasszállító drón

Igaz, hogy csupán néhány másodpercre, de a jármű elhagyta a talajt majd pedig sikeresen landolt. Egy későbbi teszt során már több méteres magasságba emelkedett, sőt manőverezni is lehetett vele a levegőben. A beszerelt hat darab rotort lithium polymer elemekkel hajtják és nagyjából fél órát lehet vele repülni egy feltöltéssel.

Flike, utasszállító drón

Az irányítás a külön-külön vezérelhető rotorok sebességének állításával oldható meg. Ezek segítségével lehet vele lebegni, gördülni, oldalazni, zuhanni, emelkedni és egyéb mozgásokat végezni. A magyar csapat állítása szerint a fejlesztéseknek hála olyan könnyű lesz majd irányítani a járművet, mint egy hagyományos kerékpárt.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «