Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Major Zoltán automata kamionja

0

A jövőben valószínűleg az önvezérlő autók fogják uralni az utakat és ez a tendencia még látványosabb lesz a közúti áruszállítás területén. Major Zoltán ezért egy olyan automata kamiont tervezett, ahol az embernek már hely sem jut a fedélzeten.

Az sofőröknek van néhány komoly gyengéje, a kimerültség, a kockázatvállalás, vagy éppen egy betegség is komoly veszélyforrást jelent a közlekedésben. Ráadásul egy embernek rendszeres időközönként pihenőt kell tartania, ami jelentős mértékben meghosszabbítja a szállítás idejét.

Kamion koncepció

Egy számítógép vezérlésű kamion esetében azonban ezek a hátrányok mind semmivé válnának, sőt mi több a számítógép által irányított járművek összehangolhatóak lennének, ami jótékony hatással lenne a forgalomra, így az árú is gyorsabban megérkezne a rendeltetési helyére.
Az automata kamionok a külső design területén is nagyobb szabadságot engednének meg a mérnökök számára.

Kamionkoncepció

Major Zoltán ezért egy teljesen új koncepciót akart kialakítani, ahol az új technológia került a központba, annak érdekében, hogy maximálisan kihasználhatóak legyenek a kínálkozó előnyök. A sofőr nélküli, karcsúsított kabin például jobb légellenállást jelent.

Kamionkoncepció

A navigációhoz a kamion elején és oldalán elhelyezett érzékelők jeleit a kamion nagyteljesítményű számítógépe dolgozza fel és analizálja a jármű mozgását. A funkcionalitás mellett természetesen design elemek is feltűnnek a járművön, így például az üveg oldalfalak nem jelentenek előnyt, pusztán azt a célt szolgálják, hogy így gyönyörködhetünk a kamiont vezető elektronikus agy szépségében.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «