Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Az Airbus Helicopters nem számít eladásai bővülésére az idén

0

A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre; az Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladási növekedésére az idén, a korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre.

Dennis Bernitz, a cég nyugat-európai értékesítésért felelős vezetője azt mondta, 2017-ben 335 helikopterre kaptak megrendelést, 20 géppel kevesebbre, mint egy évvel korábban, és az idén sem számítanak jobb eredményre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság óta a helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre, a 2007-es rekordévben még 700 gépet adtak át – emlékeztetett.

Airbus
A visszaesés egyik fő oka az értékesítési vezető szerint az, hogy a helikoptereket széles körben használó olajvállalatok az alacsony nyersanyagárak miatt visszafogták költéseiket, nem vásároltak új gépeket. Bár 2017-ben élénkült az érdeklődés, és az idősebb gépek cseréje hamarosan várható, a 2017-es eladási értékét nem tudják majd növelni, amit jelez, hogy az év végével csökkentek a megrendelések – mutatott rá. (mti)

Megosztás
FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «