Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Színlelni boldog házasságot

0

Károly (50) története egykor keringett a neten, nem éppen főhősünk örömére. Hogy hogyan került a világháló pellengérére ezt meséli el nekünk.

A történet a nyolcvanas évek elején indul, mikor még a Rákóczi utat benépesítették a butikok és divatüzletek és az iparág fénykorát élte –kezdi egy kicsit távolabbról Károly. A szüleimnek is volt egy ilyen kis üzletük és hála nekik tényleg sokkal jobban éltünk, mint az átlagemberek. Az érettségi és a katonaság után megismertem Lillát, aki varrónőként dolgozott, és akit az édesanyja egyedül nevelt. Szerelem volt az első látásra (gondoltam én akkor), és tulajdonképpen nem is gondolkodtunk sokat, rövid időn belül összeházasodtunk. Később két lányunk született.

Aztán a világ megváltozott, és az egykor virágzó maszek éra csillaga is leáldozóban volt. Váltottunk, és a szüleim is felhagytak a kereskedéssel, a jövőnk és az életszínvonal karbantartásában már nekem is szerepet kellett vállalnom. A rózsadombi házat eladva egy Budapest melletti kis településre költöztünk. Itt kezdtünk újból szerencsét próbálni, amiben a feleségem is aktívan részt vett. A vállalkozásaink hullámzóan jövedelmeztek. Értelemszerűen szembe kellett néznem, néznünk azzal, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ez pedig nem volt kellemes érzés. Az életem legnagyobb pofonját azonban még sem az jelentette, hogy az üzlet hol jobban, hol rosszabbul ment, hanem az, hogy az egyik nap becsöngetett egy férfi és elmondta, hogy viszonya van a feleségemmel. Már maga a helyzet is bizarr volt, hogy eljött és elmondta. És, ha bárki azt gondolná, hogy ez volt a jéghegy csúcsa az téved!  A pasi, aki írónak mondta magát közölte, hogy megírta a feleségemmel folytatott románcát, amiben én is szerepet kaptam, ráadásként mindezt bele is kiabálta a cybertérbe és ha akarom, elolvashatom itt és itt az Interneten.  Köpni, nyelni nem tudtam. Aki ismer, azt tudja, hogy egy nyugodt ember vagyok, de most a világ összes bicskája kinyílt a zsebemben hol rá, hol a feleségemre néztem, aki aztán szó nélkül összecsomagolt és hátrahagyva csapot-papot és családot mondhatni örökre kisétált az életemből. Persze azonnal rákerestünk az irományra, amit az egész család elolvasott és szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a feleségem szemében húsz éven át nem voltam semmi más csak egy fejőstehén.

Az exnejem szeretőjének tollából hosszúra nyúlt novella szinte a legapróbb részletekig leírta házasságomat. Amiből immáron kendőzetlen tényként kiderült, hogy egykor Lillát az anyja menedzselte és kapacitálta a velem való kapcsolatra. Népmesei elemek egész konkrétan felfedezhetők voltak a szeretője elbeszélésben, amiben szegény sorsú lány a butikos fiában majd megtalálja a szerencséjét és nyugodt hiánytalan élete lesz. Az évek múlásával persze valószínűleg rájött, arra, hogy az egykor kolbászból font kerítés lassan elfogy. Szembesülnie kellett azzal is, hogy a korábban szerelmet pótló jólét hiánya miatt az életre szóló fogadalmával túl nagy áldozatot hozott, és menekülésként egy huszárvágással kilépett a házasságunkból.

Lilla aprólékos alapanyagot szolgáltatott az író barátjának.  Végigolvasva más tollából az életünk akkor felszínre került kulisszáit, egy világ dőlt össze bennem.  A csalódás csimborasszója azonban mégis csak az volt, amikor a novella epilógusában kiderül, hogy az újdonsült emberének AIDS tesztje pozitív volt. Mondanom sem kell, hogy nem elég, hogy a szar csak úgy hullt a fejemre, amiben – sok minden más mellett – tüzetesen végigélhettem az exem szexuális életét, még azzal is szembe kellett néznem, – és nem csak nekem, hanem a családomnak is –hogy akár még fertőzöttek is lehetünk.

Szerencsére később kiderült, hogy a pozitív teszteredmény csak egy utolsó csavar volt a történet lezárásában és az írói szabadság része volt. Mire azonban erre a tényre megnyugtatóan pont került addigra én és a lányaim is komolyan megszenvedtünk.

Azóta eltelt hat év én immáron fiatal nagypapa vagyok és békességben élek a lányaimmal és persze az unokámmal. A volt feleségem végleg kilépett az életünkből. Az íróval történt viszonya tulajdonképpen a novella végére került ponttal le is zárult, de nem tért haza. Később rákos beteg lett, de a sugárkezelések visszahozták és, ahogy már egy ilyen halál közeli krízis után lenni szokott, ő is átértékelte az életét, ma már legalább próbálkozik valamit jóvátenni.

A történeteket mindig az élet írja, mi csak közreadjuk őket.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «