Napelemes zsebóra a Citizentől

0

Sokaknak a zsebórák egy letűnt kor giccses maradványainak tűnhetnek, de ez nem állíthatja meg a Citizent, hogy egy ilyen példányon mutassa be legújabb technológiáját.

Az idei Baselworld kiállításon csendben leplezték le a Citizen Caliber 0100 Eco-Drive modellt, ami egy napenergiával működő koncepció zsebóra, amely évi ± egy másodperc pontossággal működik az új szerkezetnek köszönhetően, amely egy önkiigazító technológiát és a cég szabadalmazott Eco-Drive rendszerét foglalja magába.

Gyakran szoktak koncepció órákat építeni a gyártók, hogy bemutassák a piacnak a technikai újításaikat, de 2018-ban egy zsebórát használni erre a célra kifejezetten szokatlan és meglepő döntés volt. Ugyanakkor van egy történelmi elem, ami segít megérteni a döntés eredetét. Idén 100 éves a Citizen óramárka, és a 0100 egy hódolat az első Citizen zsebóra előtt, amit 1924-ben mutattak be.
A napenergiával működő órák sem számítanak újnak. Nagyjából az 1970-es évek óta vannak jelen a piacon, és a Citizen is benne van a játékban az 1975-ös Citizen Crystron Mega óta. Ez az óra évi ± három másodperc pontossággal működött, és hatásos darabnak számított az alsókategóriás órák között, melyek havi ± tizenöt másodperc pontosságot garantáltak, míg a felső kategóriás óráknál évi ± tíz másodperccel kellett kalkulálni.

Citizen Caliber 0100
A kézzel készült 0100-nak számos előnye van. A fehér számlapja, az óra indexek és a másodpercmutatók elrejtik az Eco-Drive amorf szilícium fotocelláját, amely mozgatja a szerkezetet és tölti a különleges titán-lítium-ion akkumulátort. A Citizen szerint a 0100 hat hónapig tud működni, akkor is, ha a zsebedben felejted. Ez abból adódik, hogy számos energiatakarékos funkció van benne, beleértve a hibernált állapotot, amiben az óra továbbra is jelzi az időt, de a mutatók nem mozognak, és csak kerülnek a helyükre, ha ismét fény éri őket.
A 0100 központi eleme mégis a 32,768 Hz-en működő hagyományos tuning villa alakú kvarckristályt leváltó eredeti AT-vágott kvarc oszcillátorra, amelyet 35,25 °-os szögben vágtak le. Számos előnyös tulajdonságot köszönhet ennek a kristály, többek között, hogy 8,488 MHz frekvencián vibrál, és hogy -20 ° C és 60 ° C közötti hőmérsékleten is működik.

Citizen Caliber 0100
A végeredménye ennek a kvarc oszcilátornak sokkal pontosabb és megbízhatóbb a hőmérsékleti változásoknak kitéve. Hogy még pontosabbá tegyék a dolgokat, az 0100 szerkezete önellenőrző és önszabályozó. Ha eltolódást érzékel a frekvenciában, akkor automatikusan kompenzálja és elmozgatja a mutató, hogy továbbra is a pontos időt mutassa.
Az új, 2,92 mm vastag szerkezetet egy rozsdamentes acél tokba zárták zafírkristály elő- és hátlappal, hogy felfedjék az óra szerkezetét. A Citizen szerint a Caliber 0100 prototípusa nem eladó, de a technológia elérhető lesz a többi modelljükben a jövő év elejétől.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «