Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Ne a Cápa című filmet nézd a vitorlán

0

Olaszul a „vela” azt jelenti, hogy vitorla – passzoló becenév ennek a 262 láb hosszú vitorlás jachtnak, amelyet masszív, összesen124 ezer négyzetméternyi felületű vitorlával terveznek (amit egy hibrid motor egészít ki). A vitorlákat két DynaRing árbóchoz erősítik, úgy elhelyezve, hogy a súlyuk a jacht közepében összpontosul.

Egy olasz jacht, aminek a vitorláján filmeket nézhetsz

A jármű acél testét letisztult, finom vonalak határozzák meg. A fedélzeti kikapcsolódásról és pihenésről a vízi szintjén található beach club és bár, a főfedélzeti bár és a napozók teszik teljessé. A wellness központ egy medencéből és spa-ból áll, tovább benti mozi szoba található a felső szinten, míg egy másik medencénét körülvevő napozóágyakban fekve a vendégek akár a vitorlákra kivetített filmeket is nézhetik.

Egy olasz jacht, aminek a vitorláján filmeket nézhetsz

„Amikor a külsőt terveztem, valami egyszerűt akartam” – mondta Gianmarco Cardia tervező. „Elképzeltem a Vela testét, amelyet a szél formált – mindenféle éles szél nélkül – és az áramló vonalak határoznak meg.”

Egy olasz jacht, aminek a vitorláján filmeket nézhetsz

Cardia egy egyszerre kül- és beltéri élményt hozott létre az elektromos üveg ajtókkal, amelyek optimalizálják a mozgást a külső fedélzeti tér és a belső élettér között. A felső fedélzeti lounge-ban egy bár és egy másik mozi található. Cardia egy olyan helynek látja a hajót, ahol bulizni lehet. Az említett ünnepségek után pedig a fitnesz központban lehet regenerálódni.

A Project Vela egy főfedélzeti nagyhálószobával büszkélkedhet – aminek lehajtható erkélye és saját pezsgőfürdője van -, valamint négy vendég hálószoba van az alsóbb szinten. Nyolc kabin áll rendelkezésre a 16 fős legénység számára a legalsó szinten. Ugyanitt szépségszalon, és az orr felé haladva egy borospince is található. Itt, az alsó szinten lévő előcsarnokban, az üvegfelvonót körbevevő csigalépcső az étkezővel és egy privát konferenciateremmel kapcsolja össze a főteremet.

Egy olasz jacht, aminek a vitorláján filmeket nézhetsz

„A tereket az áramló mozgás köti össze, ami elengedhetetlen, különösen a személyzet számára” – mondja Cardia. „A részletek klasszikusak, mégis modernek, a színeket pedig az otthonom, Szardínia-szigetének házai inspirálták.

„Habár a hajótest mérnöki része még nem készült el, Cardia szerint a Project Vela akár 21 csomós sebességre is képest lesz a vitorlák és a motorok együttes működése esetén.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «