Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Ha nem vele, akkor ellene?

0

Elválni semmilyen értelemben nem könnyű, legyen szó akár munkáról akár magánéleti problémáról. Az ember életének egy fázisa, ha akarja, ha nem lezárul. De vajon a váltás felett kötelezően fekete felhőnek lebegnie?

Zsolt (49) és Anna (47)házasságának és válásának történetéről egyáltalán nem lehet azt állítani, hogy bármiben is formabontó lenne, ennek ellenére a két évtizedes idill a végén mégis csak örök haraggal zárult. Idestova 5 éve, hogy elváltunk – kezdi a történetet Zsolt – azóta volt időm többször is analizálni egykori házasságomat. Lányregényként indult és, hanem is rémregényként lett vége, de erősen súrolta műfajt. Gyerekfejjel ismerkedtünk meg, és az évek múlásával a diákszerelemből komoly kapcsolat alakult. Hét évig jártunk együtt mire összeházasodtunk. Én 24, Anna 22 éves volt, amikor szentesítettük a dolgot. Két gyerekünk született.  Az egész házasságunkat a küzdés jellemezte, de ezt egyikünk sem bánta, mert mindig haladtunk előre és a lehetőségeinkhez képest megfelelő egzisztenciát teremtettünk. Jó társak voltunk, az eltelt húsz év alatt szinte egy hangos szóváltás sem volt közöttünk, a problémákat mindig meg tudtuk beszélni. Aztán a dolgok tizenkilenc év után változni kezdtek, akkor úgy tűnt gyorsan, de így visszatekintve, lassan azaz lehettek előjelek, amit akkor nem fogtunk fel, de mindenképpen voltak.  Bernard Shaw szerint a problémák mindig az ágyban kezdődnek és általában ott is oldódnak meg. Nálunk is így volt valahogy. A szexuális passzivitást felvetvén próbáltunk megoldást keresni, akkor még reménykedtem, hogy a dolgok megoldása közös feladat. Ma már egészen biztos vagyok benne, hogy erőlködésem egyoldalú volt. A beszélgetések közben Anna csak jó hallgatóság volt és minden mindegy állapotban nézett a semmibe, aztán egy novemberi estén úgy határozott, hogy váljunk el. Az addig etalonnak hitt házasságunk egy pillanat alatt romba dőlt és elindultunk a pokol útján. Egyébként addig a pillanatig nem is hittem el, hogy komolyan beszél, ameddig a postás be nem dobta az ügyvédi papírt miszerint a feleségem tényleg beadta a válókeresetet. Ez egyébként már önmagában is vicces volt, hiszen olyan indokok miatt kérte a házasság felbontását, hogy kevesebbet főzök, mint három évvel ezelőtt, eljárok angolt tanulni, és például azt is, hogy a vasalást nem vettem fel a házi munkák közé, hogy csak néhányat említsek. Ez azonban csak a hidegháború előszele volt. Később, a hitvesi ágy felét vetette be, majd a hűtőben alakított ki demarkációs vonalat, és egyszerűen kivette a már a válásunk alatt vásárolt serpenyőt a kezemből, mondván az az övé, és én csak összekarcolom az alját. A “legblődebb” dolog az volt, amikor azért nem tesz ki WC papírt, mert ő nem végez itthon nagy dolgot… Ennek ellenére viszonylag gyorsan elválasztottak bennünket, de a fekete leves még ezután következett, hiszen a vagyonmegosztás még nem történt meg. A sok herce-hurca közepette végül is nem maradt más, mint eladni a házunkat. A kényszerű közös életünk az értékesítésig sem volt zökkenőmentes. Takarítási rend lépett életbe. Télen a havat csak a terasz egyik oldaláról söpörte le, és nyáron pedig fűnyíráskor egy méterrel sem lépte át a kert képzeletbeli felezővonalát, sőt azt is kiszámolta (nem vicc), hogy napi 150 forinttal több áramot fogyatok, mint ő. A zenitet az jelentette, amikor egy kánikulai este úgy fél tíz körül megjelent egy férfiember, valami kolléga, aki nálunk akart hűsölni állítólag az ő meghívására. Amikor nehezményeztem a dolgot, akkor a jogot is tanult kolléga támadólag elkezdte a lehetőségeket sorolni, hogy ki mit kezdhet a maga 50 százalékával az ingatlanon belül. Később aztán megértette, hogy nem ezzel, hanem a dolog erkölcsi részével van bajom. Bennem való csalódását nem rejtette véka alá, de azért fogták magukat és áthelyezték a diskurzust egy közeli vendéglátó ipari egységbe, így nem nekem kellett a jeget vinnem az üdítőjükbe. A megpróbáltatásoknak még a ház eladása után sem lett vége, amit jószerével az első készpénzes vevőnek odaadtunk, annyira mehetnéke volt már Annának. Szóval úgy tűnt mindig van egy nyúl a kalapban. Eladás alkalmával derült ki, hogy a közüzemi számlákat nem fizette be így konkrétan két nap választott el bennünket attól, hogy az órákat le ne szereljék. Később a végrehajtó is meglátogatott egy olyan papírral a kezében, amiben az elmaradt tartásdíjat követeli, természetesen jogtalanul. A lista akár alá is gördülhetne, hiszen a leírtakon túl még számos olyan dolog történt, ami előtt csak értetlenül áll az ember. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon ezt a – másnak nem tudom nevezni – bosszúhadjáratot minek lehet betudni. Azt gondolom, – nem vitatva felelősségemet a házasságunk felbomlásában – semmi nem indokolta így váljunk el. Mindenesetre a kérdést még mindig keresem erre a magatartásra és miértre, de a konklúzió egyelőre csak az huszonévek ide vagy oda, hogy aki nem vele van, az ellene.

A történeteket mindig az élet írja, mi csak közreadjuk őket.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «