Rainbow shots

0

Hát ezért a szivárványos piáért jól meg kell szenvedi, mert mindent lehet rá mondani csak azt nem, hogy gyorsan kész van. De az életben adódnak mindig olyan pillanatok, amikor az embernek oda kell tennie magát.

Hozzávalók:

1 csomag Jell-O™, ”cherry”
1 csomag Jell-O™, ”orange”
1 csomag Jell-O™, ”lemon”
1 csomag Jell-O™, ”lime”
1 csomag Jell-O™, ”berry blue”
3 3/4 csészényi vodka (sima vagy ízesített is jó)
tejszínhab
szivárványszínű sütidísz
Különleges felszerelés
Magas, csupa műanyag “rövides poharak

Elkészítés:

1. Öt különböző edényben vagy hőálló csészében egy csészényi forrásban lévő vízhez adjuk hozzá egyesével a színes zselatin csomagokat. Addig keverjük, míg a zselatin felolvad, majd adjunk hozzá mindegyik színhez egy ¾ csészényi vodkát.
2. A “rövidespoharakat” úgy helyezzük el egy muffin sütőformában, hogy kicsit megdöntjük őket. Mindegyik poharat az 1/5-ig töltsük meg vagy a piros vagy a kék zselatinnal, attól függően, hogy hogyan akarjuk felépíteni a szivárványunkat. Átlagosan mindegyik rövidespohárba 2 teáskanálnyi zselatin fér majd.
3. Tegyük hűtőbe 20-30 percre. Ezt követően ismételjük meg a szivárvány következő színével a műveletet, majd jöhet újabb 20-30 perc a hűtőben. Mindezt addig ismételjük, míg mind az 5 szín a poharakba nem került. Ha kész vagyunk, további 3 órára vagy éjszakára hagyjuk a hűtőben.
4. Szervírozáskor tejszínhabbal és szivárványszínű sütidísszel is díszíthetjük.

Lépésről lépésre:

Először szükségünk lesz pár csomag zselatinra, a szivárvány színeiben. Ezt követően 5 különböző edényben vagy hőálló csészében egy csészényi forrásban lévő vízhez adjuk hozzá egyesével a zselatint. Miután feloldódott, adjunk hozzá ¾ csészényi vodkát mindegyik színhez.

Rainbow shots

A rövidespoharakat kicsit megdöntve tegyük bele egy muffinformába. Töltsük meg a poharakat vagy piros vagy kék zselatinnal, attól függően, hogy hogy akarjuk kezdeni a szivárványunkat.

Rainbow shots

A képen látható pohárkákba körülbelül 2 teáskanálnyi jut mindegyik színből.

Rainbow shots

Miután az első színnel megvagyunk, rakjuk 20-30 percre hűtőbe. Ezt a folyamatot a szivárvány következő színével is meg kell ismételni, majd a következővel, egészen addig, míg mind az 5 színnel el nem készülünk.

Rainbow shots

Mikor az utolsó réteggel megvagyunk, a poharaknak már nem kell döntve lenniük, és 3 órára vagy egy egész éjszakára visszamehetnek a hűtőbe.

Rainbow shots

Tejszínhabbal és bármilyen sütidísszel tálalhatjuk.

Rainbow shots

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «