BMW GS Trophy 2014 – Kaland és megmérettetés a kanadai Sziklás-hegységben

0

Összesen 16 csapat 48 motorosa képviseli majd a világ 19 nemzetét a kanadai Brit Kolumbia és Alberta tartományokban a Sziklás-hegység csapásait és ösvényeit követve. A természet közelsége, valamint a nemzetközi összetartozás érzete felejthetetlen élménnyé válik majd, miközben Kanada hegyeit a túraendurók ikonja, a BMW R 1200 GS nyergében szelik át.

A különleges kalandtúra helyszíne

A különleges kalandtúra helyszíne

Alig egy hónappal a negyedik BMW GS Trophy, a 2014-es észak-amerikai döntő rajtja előtt a szervezők és a résztvevők felkészülése lassan a végéhez közeledik. A résztvevők 16 újságíróval együtt élik majd meg az egy hétnyi kalandot, a különleges feladatokat és a csapatszellemet próbára tevő kihívásokat a lélegzetelállító hegyi tájakon.

Lesznek kimondottan nehéz szakaszok is

Lesznek kimondottan nehéz szakaszok is

Habár a GS Trophy egy megmérettetés, az egyik főszervező és korábbi Dakar-versenyző Tomm Wolf gyakran idézett szavai szerint „ez nem verseny!” A GS Trophy résztvevői egy közel kétezer kilométer hosszú, hétnapos kalandtúrát élvezhetnek, amely legnagyobb részben a kiépített utaktól távol vezet. Útjuk során számos kihívással kell megbirkózniuk, amelyek a BMW GS által képviselt életstílushoz igazodnak. Például a motorosoknak járműkezelési, tájékozódási, természeti ismereteikről vagy éppen a csapatszellemről kell bizonysággal szolgálniuk.

„Annak ellenére, hogy nincs szó versenyről, ez egy kemény küzdelem. A résztvevők motorozási tudása és sportemberi hozzáállása az utóbbi GS Trophy események során egyre jobb volt, így mindig újabb és nehezebb feladatokat kell keresnem – nem veszélyesebbeket, csak nagyobb kihívást jelentőket. Az én üzenetem, hogy a GS Trophy idén is egy kihívást jelentő sportesemény lesz, éppen ezért azt javaslom a résztvevőknek, hogy eddzenek, majd még többet eddzenek!” – magyarázza Tomm Wolf.
A motorok már rajtra készek

A motorok már rajtra készek

A 2014-es észak-amerikai esemény a korábbiak – 2008-Tunézia, 2010-Dél-Afrika és 2012-Dél-Amerika – hagyományát folytatja.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «