Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Skoda Kodiaq – „pokoli jó volt”!

0

A közelmúltban idehaza is bemutatkozott a Skoda legújabb modellje a Kodiaq. A márka ezzel új platformot nyitott a palettáján. Az új SUV azonban csak a kezdet a jövőben szélesedik a Skoda terepes kínálata.

Skoda Kodiaq

A Kodiaq egy stílus jegyei, mint például hűtőmaszk bordázata a későbbi SUV modelleken is visszaköszön majd

A cím takar némi stílszerűséget, hiszen a Kodiaq hazai debütálása miskolctapolcai Avalon parkban volt, amit a Hell energiaital gyártójának neve fémjelez. Az illusztris pihenő központ miliője és a szabadidőautók kínálta üzenet tehát jól szimbolizálta az új modell hangulatát.

Skoda Kodiaq

Tekintélyt parancsoló megjelenése ellenére is van benne valami családias attitűd

A Kodiaq tulajdonképpen már azelőtt sikertörténet lett, mielőtt egy darabot is legyártottak volna belőle. Ugyanis az elmúlt évek alatt annyi koncepció, és tanulmány látott napvilágot a végleges verzió előtt, hogy már szinte kizárt volt, hogy mellényúljanak a gyár mérnökei. Pedig, – ahogy az a bemutató hivatalos részében is elhangzott – a skodáéknál egyáltalán nem volt biztos a terepes irány.

Skoda Kodiaq

A Kodiaq belépője után hamarosan a Yeti is lépést vált – mondta Dalnoki Balázs márkaigazgató

A számos kutatás és piaci vizsgálat után végül is ezt a vonalat vitte tovább a gyártó. Ami tulajdonképpen kézenfekvő is volt, hiszen a SUV szegmens a legnépszerűbb kategóriák egyike, amiből pestiesen szólva „ha valaki kimarad, akkor lemarad”.

És persze az sem mellékes, hogy a Volkswagen csoporthoz tartozó márka igen komoly hinterlanddal is indulhat, hiszen a vállalton belül évtizedes tapasztalatok vannak már ezen a területen.

Skoda Kodiaq

Az impozáns külső agresszív frontrésszel indul robosztus megjelenését éles vonalak tagolják

A Skodának sikerült megtartani a márkára jellemző családias attitűdöt. Robusztussága ellenére semmilyen disszonáns hangulatot nem kelt a sávtársakban, sőt a tesztutak során inkább elismerő tekintetekkel találkoztunk.

Skoda Kodiaq

A körbefutó élek a LED-es hátsólámpákban végződnek

Az úgynevezett MQB platformra épült modell Kodiaq az Octaviánál alig valamivel hosszabb mégis sokkal nagyobb a beltér, mint a márkatársnál. Olyannyira, hogy a házon belüli testvérek, az Ateca és Tiguánnál is tágasabb utastérben autózhatunk. Nagycsaládosok figyelem! A Kodiaq hét személyes változatban is elérhető.

Skoda Kodiaq

Igaz, mint minden ilyen kivitelben a harmadik üléssor inkább csak szükségmegoldás, de van! A 18 cm hosszan állítható második üléssor noha a könnyebb beszállást hivatott segíteni, de ez az opció igazi haszonélvezői mégis csak a vezető mögötti utasok, akik így fejedelmi komfortban utazhatnak.

Skoda Kodiaq

A Kodiaq hét személyes változatban is elérhető

Természetesen az utolsó traktus használatakor a csomagtér nagyságágával is kompromisszumot kell kötnünk. Az ötszemélyes változatban 720, a hétszemélyesnél 270 literrel tudunk gazdálkodni.

Skoda Kodiaq

Az ötszemélyes változatban 720, a hétszemélyesnél 270 literrel tudunk gazdálkodni a csomagtérben

A motorpaletta három benzinest és két gázolajost foglal magába. Az előbbi két 1.4 literes 125 és 150 lóerős teljesítmény szinttel, a legnagyobb 2.0 literes 180 lóerős. A dízeles verziókban szintén kétezer köbcentiseket találunk, 150 és 190 lóerős bicepszekkel.

Skoda Kodiaq

Széles motorpaletta

A Kodiaq-kal nem csak egy új modellel bővült a márkaszortiment, hanem számos újítással és fejlesztéssel is találkozhatunk. Simply Clever jópofa megoldásai mellett megtaláljuk a 360 fokos kamerarendszer melynek, egyik opciójának segítségével, mértani pontossággal rá tudunk tolatni a pótkocsira. A Trailer asszisztenciával, pedig vége a bénázásnak, hiszen a rendszer elvégzi a legbonyolultabb manővereket is, és ehhez még a kormányt sem kell megfognunk csak a gázt nyomni.

A kényelmi funkciók repertoárja is bővült. A 8 colos kijelző kiváló képet mutat, az extra széles látószögű első kameralencsének köszönhetően pedig teljes képet ad a forgalmi helyzetről, ami főként kiálláskor nyújthat hathatós segítséget. Az apró pici gegek, mint az In-Car rendszer, ami felerősíti a vezető hangját a hátsó hangszórókra vagy a sofőr oldalról kezelhető gyerekzár, mind az autó szerethetőségét erősítik.

Skoda Kodiaq

Konszolidált műszeregység számos új funkcióval

A Kodiaq ára 6 872 000 forintról indul, és végig követi a jó ár-értékarányt az egyéb motorizált és felszereltségi szinteken is. A márka elismertségének jó példája, az is, hogy az idei 500-as kvóta 75 százaléka már elkelt. Így aki a cseh terepes mellett döntött, az már pár hónapos várakozásra számíthat.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «