Színfalak mögött: “így dolgozott együtt Luc Besson és a Lexus”

0

Pillantsunk be a színfalak mögé, és lássuk, hogyan dolgozott együtt a Lexus Luc Bessonnal és a Valerian formatervező csapatával a SKYJET megalkotásán

Lexus -Valerian

A francia sztárrendező hamarosan érkező scifi-eposza, a Valerian és az ezer bolygó városa megalkotásában közreműködő japán luxusautó márka, a Lexus révén megtudhatjuk, hogyan készült el a filmben szereplő SKYJET űrhajó, és azt, hogy milyen hatással volt a márka formatervezési és mérnöki filozófiája a SKYJET végső formájának kialakítására.

Lexus -Valerian

A cél az volt, hogy az autó- és filmrajongók számára egyaránt érdekes legyen a SKYJET kifejlesztésének folyamata, miközben megtudják, hogyan működött együtt a vezető prémium hibrid márkájaként ismert Lexus Luc Bessonnal és formatervező csapatával azon, hogy életre keltsék a távoli jövő együléses vadászgépét.


A Lexus nemzetközi honlapján látható sorozat révén az érdeklődők megtudhatják, milyen utat járt be a SKYJET az első vázlatok születésétől és Luc Besson elképzeléseitől kezdve mindaddig, míg Ben Mauro vezető formatervező és a Lexus szakemberei formába öntötték azt a járművet, amely Luc szerint beleillik egy 700 évvel későbbi környezetbe. A sorozat részeként már elérhető egy 90 másodperces videó ‘A SKYJET készítése’ címmel, amelyben megszólal a rendező, Luc Besson és a címszereplő Dane DeHaan is. A videóban Virginie Besson-Silla, a film producere, Ben Mauro, a Valerian formatervezője és Takeaki Kato, a Lexus vezető formatervezője is érdekes dolgokat mesélnek a projektről.

Lexus -Valerian

“A technológia állandóan fejlődik, és sok, ma még lehetetlennek tűnő dolog megvalósul majd a jövőben – mi pedig a Lexusnál arra törekszünk, hogy ezeket már most megpróbáljuk elképzelni. A jövő autói talán repülni fognak, de luxusmárkaként biztosak vagyunk benne, hogy akkor is érzelmeket keltenek majd az emberekben.” – fogalmaz a Lexus vezető formatervezője, Takeaki Kato.

A tanulmánymodell belső terének kialakításakor a Valerian kreatív csapata a Lexus jövőbeli elképzeléseiből, az AI és a fejlett HMI technológiákból merített ihletet. Ezek a technológiák hűen tükrözik a márka törekvését, hogy a jármű eggyé váljon vezetőjével, aki így egyszerű kézmozdulatokkal (ahogy az LF-LC tanulmány hologramos technológiájában), sőt akár gondolataival is irányíthatja az autót. A SKYJET formatervének fontos része a Lexusra jellemző „orsó formájú” hűtőrács és a 2017-es Lexus LC kupé lámpakialakítása, amely atlétikus és aerodinamikus hatást kelt. A történetben egy jövőbeli energiakapszula is szerepel, amit a Lexus innovatív hidrogén üzemanyagcellás kutatásai ihlettek. A rajongók emellett a mától sugárzott új Lexus SKYJET reklámban is megpillanthatják az űrhajót, július 21-én pedig teljes szépségében is megcsodálhatják a vadászgépet, hiszen világszerte ekkor jelenik meg a mozikban a Valerian és az ezer bolygó városa.

 

A VALERIAN ÉS AZ EZER BOLYGÓ VÁROSA EGY ÚJ, LÁTVÁNYOS KALANDFILM, AMIT Luc Besson, a Profi, az Ötödik elem és a Lucy alkotója rendezett, és amelynek alapja egy klasszikus képregénysorozat, ami művészek, írók és filmesek generációit ihlette meg. A 28. században játszódó történetben Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) az emberlakta övezeteket vezető kormány különleges ügynökei, akiknek munkája a rend fenntartása az Univerzumban. A védelmi miniszter parancsára leszállnak egy lélegzetelállító intergalaktikus városban, Alphában. Ez az örökké növekvő metropolisz ezernyi különböző faj gyűjtőhelye, akik az Univerzum legtávolabbi sarkaiból sereglettek össze. Alpha tizenhétmillió lakója az idők során egyesítette tudását, technológiáját és forrásait a közjó érdekében. Ám sajnos nem mindenki ért egyet ezekkel a nemes célokkal. Láthatatlan erők dolgoznak azon, hogy nagy veszélybe sodorják fajunkat.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «