TAG Heuer – okosórája

1

Eddig csak a számítástechnikai cégek gondolkoztak okosórákban, de most megtört a jég, hiszen a világ egyik legnagyobb és legismertebb gyártója is beszáll az okosóra business-be. Természetesen a TAG Heuer sem egyedül készíti el legújabb termékét a Google és az Intel is beszáll a fejlesztésbe.

Erről még március végén írtak alá megállapodást az érintettek, amelyet a Baselworld óra és ékszerkiállításon jelentettek be. Az Intel technológiáján és az Android Wear szoftveren alapuló svájci okosóra kifejlesztéséről időközben egyre több információ lát napvilágot. A legfrissebbekről Jean-Claude Biver, a TAG Heuer első embere árult el újabb részleteket.

Ilyen például az, hogy míg az Apple Watch csak 18 órás, addig a TAG Heuer szerkezete több mint 40 órás üzemidővel rendelkezik. Tudni lehet továbbá, hogy a boltokban idén október/november magasságában felbukkanó újdonság kezdőára 1400 dollár, vagyis átszámítva mintegy 380 ezer forint magasságában fog alakulni. A készülék formájában a hagyományos TAG Heuer órák közül a Carrera fantázianevű karórára fog leginkább hasonlítani és Connected néven kerül majd a boltokba.

Műszaki részletek közül talán a legfontosabb, hogy az óra lelke egy 1,6 Ghz-es Intel kétmagos processzor lesz, amely átlag feletti a kategóriában. A Connected számlapja 46 mm átmérőjű és titán felhasználásával készült, az 1,5 colos érintő felületét pedig zafírkristállyal védik. Apró szépséghiba, hogy a kijelző felbontása csak 360×360 pixeles. A Connected nemcsak magában lesz okos, hiszen wifi-n és Bluetooth-on keresztül is tud majd kommunikálni. Természetesen olyan funkciók, mint például a lépésszámláló, vagy éppen a mikrofon nem hiányoznak belőle.

Megosztás
FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «