Történetek a juharfa országából – Point Pelee a „legdélibb” Kanada

0

Point Pelee a kanadai szárazföld legdélebbik pontja, mely a 42 szélességi fokon húzódik és torkollik bele az Erie tóba. A félsziget utolsó öt kilométere nemzeti park, mely a látványossága és hangulata mellett egyéb kalandokban is bővelkedett ott jártamkor.

Nem tudom ki, hogy van vele, de ha korábban megkérdezték tőlem, hogy mondjak három dolgot, ami Kanadáról eszembe jut, bizonyosan a Niagara vagy a CN Tower mellett a mamutfenyők jutottak volna az eszembe. Bevallom mindennél jobban szerettem volna egy ilyen gigantikus karácsonyfa alatt állni, de a fizikai helyzetemnél fogva egy kisebb országnyi távolságra voltam ettől az élménytől. A fenyők elmaradtak ugyan, de cserébe szó szerint kisétálhattam az Kanada legdélebbi csücskére.

Kitérő

Point Pelee Windsortól 30 percnyi autózással érhetjük el. A földnyelv valóban a szárazföld legdélebbik pontja, azonban az ország még ennél is délebbre lévő része Pelee Islandnél ér véget. A 15 km hosszú sziget az Erie tavi szigetvilág legnagyobbika, és körülbelül egy másfélórás kompúttal érhetjük el. Az ottaniak alapvetően szőlőműveléssel és borászattal foglalkoznak, de jelentős az idegen forgalom is. Igaz egy használaton kívüli világítótoronynál sokkal több látnivaló nincsen, de a vidék és a borházak vendégcsalogatóak. Ennek ellenére csak egy maréknyi – pár száz – ember lakja állandóan. Mondjuk ez nem csoda, hiszen ha télen az Erie már nem alkalmas az egyetlen köldökzsinórt jelentő hajózásra, akkor csak repülővel lehet megközelíteni és az ott élők ellátása is így megoldott. Gáz csak akkor van, ha repülésre sem alkalmas az idő.

A félsziget

De térjünk vissza Point Peleehez. A földnyelv legutolsó harmada nemzeti park, ami egyben az első nemzeti parkja is volt Kanadának. 1918-ban nyilvánították annak a területet többek között a rendkívül gazdag madárvilága miatt. Nyitvatartási rend van, a belépő anno 20 dollár volt személyenként. Érdekes annak ellenére, hogy mindkét oldalról az Erie tó határolja a táj teljesen eltérő képet mutat. A park baloldalán haladva az embernek az az érzése mintha Fekete István Tüskevárja elevenedne meg. Hatalmas kiterjedésű nádas övezi, tele kiépített, több kilométernyi úszójárdával, amin szó szerint bebarangolhatjuk a vizet. Aki nem akar gyalogolni, az kenuval is útra kelhet a tavirózsákkal övezett csatornákon. Mindemellett lépten-nyomon madár lesekkel találkozik az ember, aminek egy részét kifejezetten a fotósok számára építették ki. Ezzel szemben a terület jobboldala beach hangulatot áraszt, homokos partszakaszon gyalogolhatunk akár kilométereken keresztül. A helynek igen vaskos a fürdéssel kapcsolatos fekete krónikája, de természetesen a kijelölt részeken ezt is lehet. A pihenő helyek kialakítása azonban mindkét oldalon hasonló mely helyek fő ismérve a szinte 50 méterenként felállított grillezők szerelvények. A földbeásott vas alkalmi sütögetők minden kétséget kizáróan szerves részét képezték a sziesztahelyeknek. A déli pontot jelentő csücsök előtt kb. egy kilométerrel, az út egy nagy parkolóba torkollik, innen nem már nem lehet egyedileg tovább menni. A félsziget legvégéig egy két kocsiból álló autós szerelvényen lehet megtenni a kb. 7 perces utat, amit egy terepjáró húz. Menet közben a „hangosban” részletesen taglalják a hely állat és növényvilágát és a történetét is.

Kalandzóna

Mi vendéglátómmal a kalandjáratig az utat egy kis vargabetűvel tettük meg, ugyanis barangolásunk közben szükségét éreztünk könnyíteni magunkon. Ez idáig rendben is van, hiszen szinte mindenhol találni kulturált illemhelyeket. Betérvén tehát az egyik ilyen objektumba ki-ki a maga szekciójába elvonult. A csendben folyó időt egy kétségbeesett kiáltás törte meg, a szomszéd traktusból, aminek az oka egy rossz mozdulat volt, és aminek köszönhetően az autónk slusszkulcsa a fajanszba landolt. Kanadában eltérően az európaitól a wc-kben már eredendően is víz van (amely majd nem karimáig ér), így a kulcs beleejtése után szinte azonnal az emésztőrendszer szervetlen részévé vált. Ott álltunk, mint egy „Murphy törvény” noná a bezárt autó mellett, persze ahogy kell minden a kocsiban, így a telefonok is. Mivel hét közben volt a partszakasz gyakorlatilag teljesen kihalt képét mutatta. Oltári szerencsénkre, párszár méterre két motoros ember szárítkozott, így tőlük kértünk telefont, hogy aztán segítséget hívhassunk. Addig is, amíg a tartalékkulcs meg nem érkezett elindultunk Point Pelee majd mértani közepétől a dzsipes szerelvényig.

Az ország vége

Az emberben azért benne van a kisördög és csak elmorzsolja a foga alatt, hogy ezek az amcsik azért tudják, miből lehet pénzt csinálni, még az ország földrajzi végét is eladják jó pénzért a turistáknak. Tulajdonképpen minden tökéletesen meg van komponálva, lehet fotózkodni a 42 szélességi fok transzparense előtt, ami után alig várja az ember, hogy kiálljon a földnyelv utolsó méterére, és egészen közelről megtapasztalja azt a jelenséget, ahol a tó találkozik önmagával. Nagyon érdekes szituáció látni, hogy a földnyelv lebukó ága és a szél együttes ereje, hogyan befolyásolja az áramlatokat. Majd az erről készült képen is jól látni, hogy a tó jobb oldala hullámos, míg a baloldal tükör sima, mi több, még a hőfokuk is eltér egymástól. (Miközben ugyan abban a tóban lépkedünk.) A látvány tehát pazar és az ember órákig tudná pihentetni rajta a szemét, de a karaván már indult, mert hamarosan zárt a park. Persze nekünk még egy kicsit várni kellett, mert a segítség még váratott a megérkezéssel. Ahogy a nap búcsúzott úgy jelentek meg a szúnyogok, amiből legalább ezerszer annyi volt, mint a római parton árvíz után. Egyáltalán nem irtják őket, ez rendeleti úton is szabályozva van. A legtöbb, amit tehettünk, hogy az utolsó napsugarak erejét használtuk pajzsnak, a végén már úgy álltunk rá a fénycsóvára mintha ajtófélfa mögül leskelődnénk. Időközben a karaván sofőrjének is feltűnt a téblábolásunk, aki éppen garázsállásba tette a szerelvényét. Történetünket meghallva, hangosan felnevetett majd rádión kiszólt a portára, hogy segítőnket engedjék be, mindenféle díjfizetés nélkül.

Hami

Kirándulásunkat egy exxesi autósbüfében elköltött vacsora zárta, ami csak azért érdemel említést, mert itt a hazai szemnek megszokott módon történik a kiszolgálás. Ugyanis aki arra is lusta, hogy kiszálljon a kocsijából, azokhoz görkoris lányok gurulnak oda az étlappal, és rendelés után kis is viszik az ételt.

Erie tó

A világ tízedik legnagyobb tava, az öt tó közül a legnagyobb vízfelületű, de legsekélyebb is. Átlagos mélysége 19 méter, legmélyebb pontja 64 méter.

Erie tó

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «