fbpx
Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Újra a koppenhágai Noma étterem a világ legjobbja

0

Visszanyerte tavaly elveszett koronáját a dán Noma étterem, amely korábban három éven át őrizte a világ legjobb étterme címet.


Az ünnepélyes díjátadásra a londoni Guildhallban került sor hétfőn késő este a világ legbefolyásosabb séfjeinek és szakíróinak jelenlétében.
A Noma tulajdonosa, a “skandináv konyhaművészeti újhullám zászlóvivője”, Rene Redzepi a tavalyi győztest, a három fivér vezette spanyol El Ceder de Can Roca éttermet utasította maga mögé.

Rene Redzepi a Noma tulajdonosa

Rene Redzepi

A szervezők azzal indokolták a döntést, hogy a 36 éves Redzepi végtelen figyelmet szentel a részleteknek, az erjesztéssel nagyszerű eredményeket ért el, szenvedély és nem szűnő kíváncsiság ösztönözi munkáját.
A 45 vendég fogadására alkalmas Noma, amely egy 18. századi, felújított koppenhágai kereskedőház földszintjén működik, 2010 és 2012 között három éven át birtokolta a legjobb étterem trófeáját. A 2004-ben megnyílt helyen naponta több ezren próbálnak helyet foglalni.
A 2 Michelin-csillagos Noma a skandináv térség hagyományos alapanyagaival dolgozik, alapanyai között szerepel az izlandi aludttej, az óriási laposhal, a grönlandi pézsmatulok és a kaviár. Saját füstölője, pácolója, grillezője és péksége van, saját maga készíti az ecetjeit, és saját pálinkát szervíroz. A szószokhoz és levesekhez sört és ale típusú angol sört kevernek, sok zöldséget és gyógyfüvet is használnak.

Egy tál a Noma a kínálatából

A Nomában sok zöldséget és gyógyfüvet is használnak

A harmadik helyen egy olasz étterem, a modenai Osteria Francescana végzett, akárcsak az elmúlt évben.
A világ 50 legjobb éttermének a brit Restaurant Magazine által évente összeállított listáján idén hét spanyol és hét amerikai étterem szerepel, első ízben került két brit vendéglátóhely a legjobb tíz közé: Heston Blumenthal London’s Dinner és Brett Graham The Ledbury nevű étterme. Előbbi az ötödik, utóbbi a tízedik helyet kapta.
Alex Atala, a Sao Pauló-i D.O.M. nyerte el az idei Chef’s Choice Awardot, étterme hetedik a listán, ezzel egyúttal a legjobb latin-amerikai étterem címe is az övé.
Helena Rizzo, a Sao Pauló-i Maniból viszont a legjobb női séf címét érdemelte ki.
Ázsiát hét étterem képviseli a legjobb ötven között, köztük a bangkoki Nahm, amelyet az ausztrál séf, David Thompson vezet, valamint a szintén Bangkokban található modern olasz étterem, a Gaggan.

(MTI/Reuters/AP) 

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «