Vízalatti repülés

0

Az úgynevezett polgári tengeralattjárók ötödik nemzedékét mutatták be nem is olyan régen a Vörös tengeren. A lehetőség bár mindenkinek adott, merülés borsos ára miatt valószínűleg egyelőre csak egy szűk réteg számára lesz majd elérhető.

Graham Hawkes volt az egyik tengeralattjáró mérnök, aki letette a polgári tengeralattjárózás alapjait. Hawkes, által létrehozott Deep Ocean Engineering vállalat 1982 óta foglalkozik “kedvtelési célú” tengeralattjárók tervezésével és építésével. A cég mely még ebben az évben bemutatta  első hajóját, ami 1500 m mélységig tudott ereszkedni. Az eddig leginkább kutatási célokat szolgáló járművek a tudományos felhasználásuk mellett a polgári használatban is egyre inkább teret nyernek.

 

Graham 2005-ben összeállt Steve Fossett amerikai üzletemberrel, és elkezdték ezt az irányt kidolgozni. A közös munka sajnos nem tartott sokáig, mert a nagy kalandor Fossett, aki 60 rekordot állított fel öt sportágban 2007-ben repülőgép szerencsétlenség áldozata lett.
Azonban a magot elültették és Graham folytatta fejlesztéseket és elkészült a DeepFlight család első példánya is. A Super Falcon 2009-ben került először vízre. A repülőgéptestű tengeralattjáró teljesen elektromos motorjait líthium-ion akkumulátor hajtják. A kétszemélyes jármű 120 méter mélységig képes lemerülni.

A DeepFlight egy újra gondolt változata a Dragon inkább hasonlít egy Forma 1-es autóhoz, mint repülőhöz. Az áramvonalas test négy sarkán található propellerek szintén elektromos meghajtásúak, csak úgy mint az elődjénél. A jármű meghajtásának köszönhetően így képes lebegni a vízben. Hat órán keresztül tud víz alatt maradni egy feltöltéssel. A speciális hidrodinamikai kialakításának és a külön erre a célra fejlesztett kompozitból készült hajótest könnyű és természetesen ellenáll a nagy víznyomásnak is. Az 1800 kilós járműnek az utazási sebessége 2 csomó (3,7 km/óra) legnagyobb tempója pedig 6 csomó (11,1 km/óra).

DeepFlight Dragon

DeepFlight Dragon

Amennyiben bármilyen komplikáció adódna, a merülés folyamán a kétfőnyi személyzet 24 órán át még minden alapfunkciót elérhet. Az 5 m hosszú, 1,1 m magas és 1,9 m széles tengeralattjárót egyelőre bárki vezetheti, ugyanis az Amerikai Közlekedési Hatóság még nem sorolta be egyik járműkategóriába sem. Így elég, ha részt venni potom 15 ezer dollárért Graham tanfolyamán és utána már elvileg merülhet is. Ez azonban bizonyára keveseknek adatik meg, mert a hajó 1,7 millió dolláros árát valószínűleg kevesen tudják majd megfizetni.

Egyébként Graham Hawkes tengeralattjáróit ismerheti már a világ, hiszen korábbi változatai feltűntek a James Bond filmekben és James Cameron is egy ilyennel forgatta a Mélység szülöttei filmjét.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «