MiFérfiak.hu

Az új Kia Sorento a Genfi Autószalonon debütál

KIA Sorento

A 2020-as Genfi Autószalonon láthatja majd először a nagyközönség a vadonatúj Kia Sorentót.

Az SUV-mezőnyben a Kia globális zászlóshajójának is tekinthető modell negyedik generációja mindenre felkészítve érkezik a márka felfrissített szabadidő-terepes kínálatának európai csúcsára. Az új Sorento – az első modell a Kia friss középméretű SUV padlólemezén – mércét állít a kategóriában használhatóságban, miközben az eggyel nagyobb méretkategória kényelmét kínálja. A friss Sorento, családjában elsőként hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.

A Sorento a Kia globális modelljeként fejlett vezetéstámogató, valamint infotainment rendszerekkel érkezik, és konnektivitásban is élen jár.
A Sorento a Kia kínálatának fontos tagja világszerte, 2002-es bemutatása óta több mint hárommillió példány talált belőle gazdára. A negyedik generáció hivatalos bemutatóját március 3-án tartják a Kia genfi kiállítási standján.

Exit mobile version