Kezdőlap Hírek Építészet Befejezték Dániában „A hullámot”

Befejezték Dániában „A hullámot”

1817
0

A koppenhágai Henning Larsen Architects befejezte a The Wave elnevezésű apartmanházat a dániai Vejle-ben.

Hullám ház

A 14 ezer négyzetméteres komplexum építését 2006-ban kezdték el, de a 2008-as globális pénzügyi válság félbeszakította a prjoketet, és végül egy 11 éves építési periódus lett belőle.

Hullám ház

A környező táj által inspirált The Wave Vejle új építészeti látványossága lett. A struktúra tiszta és könnyen felismerhető vonalai összekötik a tengerrel a lakóövezetet, valamint a tájat a várossal. Napközben a fehér hullámok visszatükröződnek a vízen, este pedig a karakteres profil világító, színes hegycsúcsokra emlékeztet.

Hullám ház
Az épületet az öt ismétlődő hullámforma határozza meg, amelyek egy egységes formát hoznak létre a Vejle fjord partján. A 2008-as nemzetközi recesszió félbeszakította az építkezést mindössze két torony megépítése után.

Hullám ház

Ugyanakkor, még amikor csak részben fejezték be, a The Wave kezdetlenes formája is nagy érdeklődésre tett szert. A tornyokat 2009-ben a dán Byggeri magazin az év lakóépületének választotta, majd 2012-ben elnyerte az Abb Leaf díjat innovatív építészeti megoldásaiért, 2013-ban pedig az előkelő Civictrust Awarddal tüntették ki – 51 év után az első, hogy dán építésziroda nyerte el a díjat.

Hullám ház
Miután 2015-ben újra elkezdték az építkezést, az utolsó három tornyot mostanra fejezték be – beteljesítve ezzel az építészek eredeti vízióját, amivel a helyi hagyományok és geográfiai adottságok előtt tisztelegnek.

Hullám ház

Søren Øllgaard, a Henning Larsen Architects partnere és dizájn igazgatója elmondta: „Egy feltűnő új jelenségnek terveztük a The Wave-t a vejlei horizonton, amely reflektál és megtestesíti a környező területet. Úgy érezzük, hogy a tervünk egyesíti a saját kortárs szemléletmódunkat az erős helyi identitástudattal.”