Kezdőlap Hírek Green Man Elektronikai hulladékból készülnek a 2020-as tokiói olimpiai érmek

Elektronikai hulladékból készülnek a 2020-as tokiói olimpiai érmek

1212
0

Rengeteg elektronikai hulladék keletkezik, hiszen az emberek folyamatosan cserélgetik az eszközeiket. Azonban ez a fajta szemét értékes is lehet. Az utóbbi időben számos projekt célja az volt, hogy kinyerje a nemesfémeket az e-hulladékból. Most úgy tűnik, az olimpia is beáll a sorba, hiszen az érmeket bezúzott telefonokból és fényképezőgépekből fogják készíteni.


Az Olimpiai Bizottság már tavaly április óta gyűjti ezeket az eszközöket, amiket aztán bedarálnak és kinyerik belőlük a nemesfémeket. Az információk szerint a kezdeményezés jó úton halad, hogy elérje hulladék-újrahasznosítási célját, amit a szervezők kitűztek induláskor.
Pontosan 1594 központot hoztak létre erre a célra, és tavaly novemberben a leadott elektronikai eszközök súlya elérte az 50 ezer tonnát, ezen kívül pedig több mint ötmillió okostelefont adtak le a japán NTT Docomo üzletekben.

Hulladékból aranyérem
Ennek eredményeképp a medálokhoz szükséges fémmennyiséget már tavaly júniusban elérték. Októberre a szükséges aranymennyiség 93 százaléka és a szükséges ezüstmennyiség 85 százaléka megvolt a készülékekből.
A 2020-as tokiói olimpiai medálokat 2019 közepén mutatják majd meg a közönségnek.