Az autógyártás több mint 100 éves történetében nagyon sok márka merült feledésbe, és majdnem erre a sorsra jutott az olasz ATS is, pedig a GT modelljük igazi ínyenceknek való forradalmi sportkocsi volt.
Az Automobile Turismo e Sport története 1963-ban kezdődött, amikor is az ATS 2500 GT modelljükkel a Lamborghini Miura előtt 3 évvel megalkották a világ első középmotoros utcai sportautóját! A történet megértéséhez még egy kicsit messzebb kell visszamennünk az időben, egészen 1961-ig, abban az évben az olaszok nemzeti büszkesége a Ferrari a Le Mans-i 24 órás versenyen és a Formula-1-es világbajnokságban is besöpörte a győzelmet.
Enzo Ferrari csapata Le Mans-ban az orrmotoros TR61-es, míg az F1-ben a középmotoros 156 F1 versenyautójukkal fölényesen nyert, de a győzelmek ellenére sem uralkodott azonban valami jó hangulat a Maranellói gyár folyosóin az év végén ugyanis 8 mérnök és vezető beosztású munkatársától is megvált a Commendatore.
Az, hogy kirúgták őket, vagy kiléptek, vagy esetleg kirúgták őket, mielőtt kiléptek volna csak részletkérdés, a lényeg azonban az, hogy 4 hónappal később Carlo Chiti és Giotto Bizzarrini mérnökök, Girolamo Gardini értékesítési vezető három gazdag olasz üzletember név szerint Giorgio Billi, Jaime Ortiz-Patiño és Giovanni Volpi gróf támogatásával 1962 február 11-én megalapították az ATS márkát azzal a nem titkolt céllal, hogy a versenypályán és az utcai eladások tekintetében is lenyomják a Ferrarit.
Carlo Chiti irányítása alatt a „csapat” 1963 márciusára el is készült a 2500 GT-vel, mely hemzsegett a high tech műszaki megoldásokban. Középre épített 2,5 literes V8-as alumínium erőforrás, 5 sebességes váltó, 150 mérföld/órás (240 km/h) végsebesség, első és hátsó tárcsafékek, merev csővázas karosszéria, független első és hátsó felfüggesztés és még hosszasan sorolhatnánk azokat a műszaki megoldásokat, melyeknek köszönhetően a 2500 GT mellett a Maserati, az Aston, de még a Ferrari utcai sportautói is egyszerűen őskövületnek tűntek. Az igényes műszaki alapokra Franco Scaglione, akinek a munkásságát olyan formatervek fémjelzik, mint az Alfa 33 Stradale, vagy a Lamborghini 350 GTV egy igazán vonzó karosszériát tervezett.
Az ATS a 2500 GT kampányát egy komoly F1-es és Le Mans-i szerepvállalással is szerette volna megtolni, a sikerek azonban elmaradtak. 1963-ban mindössze csak néhány autó épült, ráadásul a cég részvényesei között is komoly nézeteltérés támadt. Az autógyártás területén komoly tapasztalattal rendelkező Volpi gróf kiszállt a cégből, majd nem sokkal később Ortiz-Patiño is követte őt, a magára maradt nagyon sikeres, de szenvedélyes üzletember hírében álló Giorgio Billi pedig nem rendelkezett olyan tapasztalattal, vagy képességgel, hogy kezelni tudja az egész vállalkozást.
Ráadásul a Formula-1-es csapatot üldözte a balszerencse, nem csak az autóik hullottak el műszaki hiba miatt idő előtt a futamokon, de egy esetben még a kamionjuk is karambolozott jól szimbolizálva a csapat vesszőfutását. Az ATS versenyistálló végül 1964-ben lehúzta a rolót, ami az egész márka sorsát megpecsételte, a megmaradt néhány 2500 GT pedig a gyűjtök kedvencévé vált, 2017-ben például Bruce Milner 1964-es ATS 2500 GTS-e nem kevesebb, mint 3 millió dollárért cserélt gazdát.
Az ATS márka iránti érdeklődés fennmaradt, két rajongója, a sikeres vállalkozó és amatőr autóversenyző Daniele Maritan, valamint Bertone stúdiónak és a Centro Stile Fiat-nak is dolgozó tervező, Emanuele Bomboi pedig 2017-ben új életet lehelt a legendás márkanévbe. Az ATS recept most is ugyanaz, mint 50 évvel ezelőtt, egy elegáns, nagy teljesítményű, középmotoros, kétüléses kupé. Az új GT pedig egy igazán kortalan olasz szépség Franco Scaglione nyomdokán.
A gyártás Torino külvárosában az ATS új „műtermében” vette kezdetét, a McLaren 650 S hajtásláncára épülő a modern műszaki alapok mellett egyedi fényezést (nem lesz két egyforma állítja a gyár), és átgondolt, igényes a vevő igényeire szabott belső teret ígér. A McLaren erőforrások átvétele mellé azért természetesen befért némi motor tunning is, két motor változatban és ötféle teljesítményszinttel, így a 3,8 literes, duplaturbós V8-as erőforrás az ATS GT-ben 730, vagy 830 lóerőt teljesít, míg a 4,1 literes változat a Tipo 4100-ban 900, 1012, vagy 1200 lóerőt tud! Ilyen teljesítményszintet látva nem meglepő, hogy az ATS Ferrari gyilkos modern klasszikusáért 900 000 és 1 millió dollár közötti összeget kell leszurkolni.
