Kezdőlap Magazin 2019 „Holló Márta 4.0”

„Holló Márta 4.0”

3980
0

Holló Márta a honi kereskedelmi televíziózás nagy generációjának egyik tagja. 1997-ben szinte az elsők között kerül az RTL Klubhoz, ahol kortársaival együtt leteszik a csatorna egyik legnépszerűbb műsorának alapjait. A Fókusznál majd a Fél Kettő című műsornál eltöltött 14 év után egy éles váltás következik pályafutásában, és jó néhány éves hatásszünet után 2017-ben az ATV-nél tér vissza a képernyőre. Nem könnyű felkészülni belőle: a médiában eltöltött mozgalmas két évtized ellenére a biográfiája igen szűkszavú, mondhatni zanzásított kis szemelvényekből áll. A Mártival folytatott beszélgetésem ezt a kis gyűjteményhalmazt egészíti ki.

Holló Márta
Holló Márta

Holló Mártival az ATV székházában találkozunk. Az épület aulája a csendes arcát mutatta, csak az óriási térből nyíló hírstúdió monitorjainak inzertjei mozgatták meg a tér hangtalanságát. Néhány perc múlva Márti is megérkezik, a sminkből jön, ő lesz a ma esti hírolvasó. Anno, huszon-egynéhány évvel ezelőtt még maga sem gondolta, hogy egyszer kamerákkal fog szembenézni. Ahogy meséli, nem munkálkodott benne semmilyen szereplési vágy, és soha nem indult egyetlenegy prózamondó versenyen sem. Mondhatni a véletlennek köszönhető, hogy a tévézés felé vette az irányt. Egy teljesen más hivatást dédelgetett magában már gyerekkora óta: orvos akart lenni.
Noha személyesen most találkozunk először, közvetlenségének bája azonnal magával ragad. Márti kedves lendülettel kísér végig a stúdiók által szegélyezett intézményi útvesztőn egészen a székház kantinjáig. Bevallom, egy kicsit aggódtam a helyszín lehetséges tompa zsibongása miatt, de szerencsére az étkezde ezen a délutánon az ebéd utáni szieszta nyugalmát idézte, meghagyva ezzel nekünk a diskurzusunk személyességét.

Barna András (B. A.): Ha nem lennének kémeim, akkor igen nehéz feladat lenne részleteiben is megismerni a szakmai történetedet. Úgy tudom, hogy már a karriered, pontosabban a pályaválasztásod is egy pálfordulással indult, ami mindent borított, amit addig elhatároztál.

Holló Márta (H. M.): Tiszaújvárosban – régebben Leninvárosnak hívták – nőttem fel. Már nyolcéves koromban elhatároztam, hogy én orvos leszek, és ez annyira szent meggyőződés volt a részemről, hogy az általános iskola után egy biológia szakos gimnáziumba jelentkeztem. Kitűnő tanuló voltam, mégis az utolsó évben – magam sem tudom, miért – egyszer csak megtört az orvosi hivatás iránti lendület. Talán megijedtem…, nem tudom. A szüleim is teljes értetlenséggel fogadták a dolgot, mivel én egy biztos pont voltam számukra a pályaválasztás tekintetében.

Holló Márta

B. A.: Ezek szerint van testvéred?

H. M.: Igen, egy bátyám van.

B. A.: Volt valami „B” terved, vagy elkezdtél újból keresni?

H. M.: Tulajdonképpen mindent elölről kezdtem. Fogtam a sokak által ismert kis kék pályaválasztási tanácsadó könyvet, és keresgéltem. Némileg vicces, de mondhatni spontán kinyílt a Színház és Filmművészeti Egyetemnél, ahol akkor Vitray Tamás és Horváth Ádám televíziós szakot indított. Ez nagyon felcsigázott, és azt mondtam magamban: na, ezt nagyon szívesen csinálnám, ezzel nagyon szívesen foglalkoznék. Az esélytelenek magabiztosságával vágtam bele a dologba, hiszen semmiféle színjátszó, vers- vagy prózamondó múltam nem volt, és a televízió is csak átlagosan, legfeljebb a hírek és az információk szintjén izgatott. Annak ellenére, hogy nagyjából biztosra vettem, hogy ide engem nem vesznek fel, megbeszéltem a szüleimmel, hogy azért hadd próbáljam ki magam a felvételin. Ha másért nem, azért, hogy meglegyen az az élményem, hogy személyesen találkozhatok Vitray Tamással. Aztán felvettek.

B. A.: Kitört egy kisebbfajta eufória?

H. M.: Részben. Ma már bevallhatom, hogy számomra ez egy nagy lutri volt, hiszen egyáltalán nem hittem abban, hogy bejutok, így aztán a szegedi jogi karra is beadtam a jelentkezésemet, mondván, legyen egy tisztességes szakmám is. (Nevet.) A vége az lett, hogy párhuzamosan végeztem a két iskolát, a jogi kart levelezőn.

Holló Márta

B. A.: Mindenféle fiatalkori hinterland nélkül, személy szerint te, hogy élted meg belülről az iskolás éveket?

H. M.: Most nagyon jól rátapintottál. Egy nagyon nehéz korszak következett, ami miatt én egyszer majdnem ott is hagytam az egészet. Ez rögtön az első év után történt. Az elhatározásom annyira komoly volt, hogy valóban összecsomagoltam, és haza is mentem. A szüleim azonban sokkal következetesebbek voltak a helyzetet illetően, és minden együttérzésük mellett azt mondták, hogy be kell fejezni, ha már elkezdtem.

B. A.: Mi volt az ok, ami miatt borítottál volna?

H. M.: Egy merőben más közegbe kerültem a gimnázium után. Maga az intézmény és a képzés is rendhagyó volt. Az osztályunkban 12 kiválasztott ember ült, akiknek egy része már a másoddiplomáját csinálta, csak négyen voltunk 18 évesek. Összességében nagynak éreztem az osztályon belüli szakadékot minden tekintetben. A módszerek is mások voltak, amit nem tudok másként megfogalmazni, mint úgy, hogy amit itt tanítottak, az egy nagyon erős készségképzés volt. A korábbi didaktikus, egyszerűbb tanulási modell itt nem működött, mivel itt nem a tanult anyagot kellett visszaadni, hanem azonnali kreativitást igényelt egy-egy feladat megoldása.
Mindeközben sokszor úgy éreztem, hogy évszázadokkal vagyok lemaradva tudásban, információkban, kapcsolatokban a nálam nyolc évvel idősebb osztálytársaimtól. Ez bántott, frusztrált, hiszen az ember mindig a környezetéhez méri magát.
A megoldást a szüleim ráhatása és a tanulmányaim átértékelése hozta meg, ami nemcsak felszabadított, de új lendületet is adott a továbbiakra. Ennek köszönhetően és persze nagyfokú kitartással és nagyfokú összefogással lett ez számomra később sikerszakma. Minden felsorolt előzmény ellenére mi nagyon jó kis évfolyam voltunk. 1997-ben végül csak tízen végeztünk, akkor, amikor tulajdonképpen elindultak a kereskedelmi televíziók Magyarországon.

Holló Márta

B. A.: Én kifejezetten emlékszem erre az időszakra, mármint arra, hogy akik anno elkezdték a Fókuszt, elég nagy hájpot kaptak, már csak annak apropójaként is, hogy ez a Vitray Tamás újgenerációs csapata.

H. M.: Ma már – főleg így visszatekintve – azt gondolom, hogy a rengeteg munka és egyéb faktor mellett a szerencsének is nagy jelentősége volt. Mi ekkor ugyanis valóban jó időben voltunk jó helyen, ez vitathatatlan.
Friss diplomásként 1997-ben én a Magyar Televíziónál dolgoztam gyakornokként. Ez év nyarán hívtak minket az RTL Klubhoz, ahova nem nagyon akartunk átigazolni, mert bizonytalan dolognak tűnt. (Bármilyen paradoxnak is tűnik ez ma.) Ilyenformán a Magyar Televízió jelentette a biztos bázist, „A televíziót”. Olyan kollégák mellett dolgoztam, mint Losonczi Lívia, Benda László, Hardy Mihály, akikre felnéztem. Érdekes, hogy a helyzet bizonytalansága ellenére ők kapacitáltak bennünket a váltásra, azzal a felkiáltással, hogy ha nem lesz jó, akkor legfeljebb majd visszajövünk. Szóval kételyekkel a lelkünkben és azzal a jó érzéssel mentünk el az RTL Klub felvételi beszélgetésére, hogy ha nem lesz jó, akkor még mindig marad egy mentőopció. Egyébként az RTL Klub akkor még nem tűnt befutó csatornának. A TV2 mellett a TV3 volt még az esélyes. Az időszakra jellemző nagy médiafelpezsdülésnek köszönhetően akkorra már nagyjából a mozdítható embereket mind elcsábították az egyéb csatornák. Nem degradálva magunkat, mi a futottak még kategóriába tartoztunk. Viszont amikor minket megkerestek, akkor elhatároztuk, hogy csak akkor megyünk el hozzájuk, ha valami „jót” ajánlanak. De mi a jó? Amit kínáltak, az a Híradó-riporteri státusz volt, amit nem fogadtunk el, mert mi saját műsort akartunk. Gondolhatod, hogy néztek ránk, sihederekre.

B. A.: Nyilván tudjuk a történet végét, de mi játszódott le a színfalak mögött?

H. M.: Kretz Tibor, aki egy nagyon innovatív ember, és később a főnökünk is lett – látva a hajthatatlanságunkat –, nem azt mondta, hogy ez hülyeség, hanem azt, hogy oké, két nap múlva hozzatok egy műsortervet, olyat, amilyet meg szeretnétek csinálni.
Ekkor leírtunk egy Fókusz típusú programot, amiről nem tudtuk, hogy az, és azt sem, hogy Nyugat-Európában ez már egy létező formátum, struktúra. Mi az egykori Ablak című műsor napokra lebontott, bulvár típusú változatát írtuk le.
A summája az lett a dolognak, hogy látták, amit akarunk, azt komolyan is gondoljuk. Ennek köszönhetően ajánlottak egy szerződést, és ez azt jelentette, hogy a mi kis csapatunk tulajdonképpen a mínusz egyedik ponttól ott volt az RTL Klubnál. A Fókusz pedig létrejött az általunk elképzelt forma és a nyugat-európai minta kombójaként.

Holló Márta
RTL Klub műsorvezetők: Holló Márta, Gönczi Gábor, Marsi Anikó, Batiz András

Számunkra az volt a fontos a tematikában, hogy a műsor öt eleméből egy legyen nagyon értékes, picit nehezebb, dokumentumfilmszerűbb, a másik négy pedig színes-szagos riport, amik elviszi a kicsit fajsúlyosabb tartalmat. Ma már nem ugyanaz a struktúra, de a világ változik, és ez nem baj. Mi akkor a Vitray Tamás- és Horváth Ádám-féle televíziózást hoztuk magunkkal, ehhez értettünk, és ehhez illesztettük a már említett bulvárosabb tartalmakat.
Még egy nagyon fontos adaléka van a Fókusz történetének. Vitray Tamás útravalóként azt mondta nekünk, amikor végeztünk a főiskolán: hogyha együtt tudunk maradni, akkor sokkal nagyobb esélyünk van a túlélésre ebben a világban, mint ha külön-külön próbálunk szerencsét. Az élet nagy rendezése tulajdonképpen az volt, hogy ez nagyon sokáig így is maradt.

Holló Márta
Fókusz szerkesztőség

B. A.: Te a műsor főszerkesztőjeként mentél el gyermeket szülni, de már jóval korábban is ebben a státuszban dolgoztál. Hogy kerültél a csapat élére, egyfajta természetes kiválasztódás eredményeként?

H. M.: Ami a természetes kiválasztódást illeti: először Kolosi Péter lett a főszerkesztő, mint rangidős és életkorban is a legidősebb. (Nevet). Mondjuk az induláskor ez nem is nagyon volt kérdéses. De rögtön hozzá kell tennem azt is, hogy a mi négyesünk kapcsolata nagyon őszinte alapokra épült. Ez azért is fontos és lényeges momentum, mert amikor az RTL Klubnál azt mondták, hogy a Fókuszba két műsorvezető kell, egy férfi és egy nő, akkor mi ennek oltárán szövetséget is kötöttünk. Elhatároztuk, hogy bármelyikünk is lesz a kiválasztott páros, a másik kettő továbbra is a csapatban marad, kvázi nem hagyjuk el egymást.

B. A.: Egyébként a magánéletben is tartottátok a kapcsolatot, összejártatok?

H. M.: Ez a főiskola egy olyan összetartó erő volt, ami szerintem semelyik másik ilyen jellegű intézménnyel nem hasonlítható össze, már csak a tízfős létszámát tekintve sem. Szinte reggeltől estig együtt voltunk, ha nem akartuk volna, akkor is összekovácsolódunk.
De visszatérve a kérdésedre: végül az a döntés született, hogy a hétköznapokban Batiz András és Marsi Anikó lett a műsorvezető-páros. Az első pár hónap sikerének láttán a csatorna úgy döntött, hogy elindítja a Fókusz Pluszt, ennek pedig a Kolosi Péter és én lettünk az arcai. Később a Péterből nagyon hamar programigazgató lett, és akkor vált a főszerkesztői státusz ismét kérdéssé. Talán a műsor sikerének tudható be, hogy a személyi döntéseket nem fülölről hozták meg, hanem ránk bízták. Mint ahogy említettem, nálunk nagyon őszinte és demokratikus viszonyrendszer működött, ennek ellenére nem volt könnyű a döntés, a műsor ügyét viszont mindannyian a szívünkön viseltük. A gordiuszi csomót végül Péter vágta át azzal, hogy ő rám tette a voksát.

Holló Márta

B. A.: Mit adott ez az új lehetőség, új időszámítás kezdődött?

H. M.: Abban a tekintetben mindenképpen, hogy én voltam az első olyan női főszerkesztő az RTL Klubnál, aki időt és pénzt szánt arra, hogy csapatépítő tréninget szervezzen a szerkesztőségnek. Ezt elsősorban az indokolta, hogy nagyon fiatalon kerültem ebbe a pozícióba, és tudtam, hogy ehhez tanulnom kell, és segítségre, eszközökre van szükségem. Akkoriban ez még nem volt gyakorlat, ezért amolyan pionírként meg kellett járnom a magam canossáit, leginkább finanszírozási oldalról. A 2000-es éveket írtuk, ekkor a televíziók még nem nagyon követték ezeket a trendeket. Ha ideologizálnom kellene a dolgot, akkor erről azt gondolom, hogy az idegenkedésüket, hozzáállásukat az magyarázza, hogy egy sajátos szervezeti rendszerben működtek, ami inkább a művészvilághoz hajazó struktúrához állt közel. Ez egy dolog, viszont én jó vezető szerettem volna lenni, aminek azt gondoltam, hogy része ez a képzés is. Ezért vittem a csapatot tréningekre és később ezért végeztem el a coachiskolát is.
Ne felejtsük el, hogy egy nagy szerkesztőségről beszélünk, harminc főről, de a legszűkebb társulat is tizennyolc emberből áll, állt össze. Mind-mind kreatív emberek. Kreatív embereket összetartani és a legjobbat kihozni belőlük, az egy különlegesen nehéz feladat.

B. A.: A szuperlatívuszok már hosszú ideje ott vannak a mondataid között. Ha minden maga a tökéletesség volt, miért váltottál?

H. M.: Az ok prózai: jöttek a gyerekek egymás után, kis korkülönbséggel, és a rendszer ezt nem bírta ki. Jóllehet közben egy évre visszamentem, de ez csak átmeneti időszak volt. Annak ellenére, hogy összességében a kihagyásom „csak” kétszer 1 évet jelentett, azért odabent változtak a dolgok. Érthető módon az, akinek én a szülés előtt átadtam a stafétát, már nem szívesen állt volna fel a főszerkesztői székből. A közvetlen főnököm sem kapacitált, inkább azt javasolta, hogy tíz év után csináljak valami mást, újat. Ekkor jött a Félkettő című műsor, ami nagyon jó volt, és tökéletesen igazodott az életritmusomhoz is. De azért elég hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg magamban lerendeztem, hogy a Fókusz már nem az én gyerekem.

Holló Márta

B. A.: Hát igen, de a Félkettő az csak fél kettőkor volt, ami enyhén szólva sem egy nézett időszak.

H. M.: Az kétségtelen, hogy nem egy prime time idősáv, de akkor én félretettem ezt a dolgot, és nem a karrieremre helyeztem a hangsúlyt ez esetben, hanem a gyerekeimre.
2011-ben aztán jött egy tabula rasa az RTL Klubnál, és nemcsak műsorokat szüntettek meg, hanem létszámleépítésre is sor került. A Félkettő fölött is rezgett a léc, de nem izgatott túlzottan a dolog, mert azt gondoltam, hogy majd jön helyette más. Ízig-vérig RTL-katonának tartottam magam, és fel sem merült bennem, hogy jöhet valami olyan, amiért én odébbálljak, vagy hogy el kelljen mennem. Noha valóban nem kellett volna felállnom, de az addigi feltételeket már nem tudta biztosítani számomra a csatorna, így tulajdonképpen egyfajta 22-es csapdájába kerültem. És én akkor, azt hiszem, nagyon megsértődtem, méltatlannak éreztem a dolgot, és emiatt akkor azt mondtam, hogy jó, akkor vége!

B. A.: Jött egy nagy hatásszünet, amíg újból képernyőre kerültél. Mi történt veled ez alatt?

H. M.: Ma már, sok évvel később, nyugodtan kijelenthetem: izgalmas évek következtek. Azonban, ha részleteiben nézem és őszinte vagyok, akkor tulajdonképpen rengeteg könny és kínlódás kísérte végig ezt az időszakomat. Néha elgondolkozom azon, hogy mennyire jó lenne „előre utólag” megérteni az életnek ezeket a fordulatait. Így sokkal könnyebb lenne a dolgom.
Nehéz volt megélni a törést, mert én biztosra vettem, hogy az RTL Klubtól fogok nyugdíjba menni, annyira egy húron pendültem mindenféle értelemben a csatornával, ráadásul minden ide kötött, és itt voltak a barátaim is. Mindennek dacára, amikor eljöttem, fel sem merült bennem az, hogy bármelyik másik konkurens csatornához elmenjek.

B. A.: Egyébként hívtak?

H. M.: Azért nem hívtak, mert én elég markánsan kijelentettem, hogy köszönöm szépen, én már nem tévézek.

B. A.: A világért sem kötekednék, de akinek a médiában volt egy ilyen sikersztorija, mint neked, arról elég nehéz elképzelni, hogy soha nem akar visszatérni. Én nem tudom, csak sejtem, hogy azért ez a világ egy speciális életforma.

H. M.: Halálkomolyan gondoltam azt, amit mondtam, és inkább azon kezdtem el gondolkozni, hogyan lehetne más területekre konvertálnom azt a tudást, amit az évek alatt megszereztem. Elkezdtem vállalati kommunikációval foglalkozni, mellette coachként is dolgoztam, és médiatréningeket tartottam. Ezeken túl elkezdtem tehetséggondozással is foglalkozni. A Magyarországi Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségébe rendre bejártam.

Holló Márta

B. A.: Hogy kell ezt elképzelni? Elkezdtél felépíteni valamit?

H. M.: Nem kellett, hiszen akkoriban már sok ilyen ügynökség volt a piacon, és az egyik ilyen a Prompt Média. Két alapítója, Manhalter Dániel és Faix Csaba, egy hosszú beszélgetés eredményeként megkérdezték, hogy nem akarok-e náluk dolgozni és én igen mondtam.

B. A.: Visszatekintve, hogy látod? Bevonzottad ezeket a lehetőségeket, vagy adódtak?

H. M.: Is-is. A Promt Média például, ahogy az előbb is meséltem – egy beszélgetés eredménye volt, és mondhatom, hogy már az első tréningem után tudtam, hogy a helyemen vagyok. Ez a munka számomra szerelem az első látásra, amiben talán némi genetikai örökség közrejátszott, hiszen az édesanyámat én nagyon sokszor láttam a katedrán. A „tanítás” valószínűleg emiatt nem állt tőlem távol. Csapatokat vezettem, emberekkel foglalkoztam. Egy tréning során talán az a legfontosabb, a sikerélményt az jelenti, hogy a nap végén el lehessen mondani, hogy valakit a saját szintjéhez képest egy picivel előrébb juttattunk, amihez persze ő is kell, meg én is, de egy nagyon jó társasjáték.
A tehetséggondozás véletlenül kopogtatott be az életembe egy ismerős által, ami aztán másik nagy szerelem lett az én életemben, hiszen a szemünk előtt csúcsosodik ki valakinek a sikere.
Az évek során aztán a nem létező véletlenek sokasága jött egymás után, aminek folyományaként egyszer csak azt vettem észre, hogy ott ülök egy közgazdasági Executive MBA programon. Ez a két év újbóli egyetem nagyon hasznos és inspiráló volt. Szerettem itt tanulni és a közeget is, ami nem mellesleg ismét újabb kapukat nyitott meg számomra.

B. A.: Életed vargabetűje hogyan vezetett vissza a képernyőre?

H. M.: Mondjam azt, hogy ez is egyfajta nem létező véletlennek köszönhető? (Mosolyog.) Egyébként egykor teljesen más okból kifolyólag jöttem ide az ATV-be tárgyalni. Az ember nem bújhat ki teljesen a bőréből, és mint te is láthattad, ahogy belépsz az aulába, akkor azonnal a hírstúdió látványa fogad. Bevallom, ettől a látványtól azért nagyon megdobbant a szívem, olyannyira, hogy erre a pillanatra konkrétan emlékszem. De ugyanazzal a lendülettel el is hessegettem magamtól ezt a dolgot, és mentem a megbeszélésre. Minden vértet felvettem, hogy bármilyen ajánlattal is találjanak meg, ellenállok, de másnap ennek ellenére kaptam egy e-mailt, amiben az esti híradó hírolvasói státuszát ajánlották fel.
A vonzó lehetőség talán legfontosabb eleme az volt, hogy a vállalható időbeosztás mellett tudom csinálni, nem kell vagy kellett az elmúlt öt év alatt felépített tréneri, tanácsadói, segítői életemet beáldoznom. Azt hiszem, így lett az életem, a szakmai életem komplett egész.

Holló Márta

B. A.: Azon gondolkozom, hogy a korábban említett négyes szövetség utózöngéjeként nem lett volna lehetőséged visszamenni az RTL Klubhoz?

H. M.: Az egykori elválás engem igencsak megviselt, és a négyesünk is valahogy szétesett. Azt is vallom, hogy ebben a viszonylag kis szakmában ma ne jelentsen ki senki semmit arra vonatkozólag, hogy ide vagy oda nem szegődik el. De én úgy gondolom, hogy ma ennek számomra már nincsen jelentősége, ahol vagyok, azzal teljes mértékig tudtam azonosulni. Jól érzem magam.

B. A.: Akár van ilyen statisztika, akár nincs, azért a kereskedelmi televíziók esetében is van egy sorrendiség. Úgy vélem, hogy az ember akármikor is tér vissza látható módon a szakmába, újra besorol valahová, ami nem biztos, hogy múltat idézi.

H. M.: Ez teljes mértékben így van, és ebben, mondhatni, semmi különös nincsen, és nem is zseníroz. Ahogy arról már többször is szó esett, sok minden megváltozott a kereskedelmi televíziók világában. A mai RTL Klub struktúrájában talán kevesebb olyan műsor van, amivel tudnék azonosulni, de az is igaz állítás lenne, ha fordított esetben a csatorna hasonló módon gondolkozna velem kapcsolatban. A mostani munkahelyem családiassága viszont abszolút kompenzál.

B. A.: A múltidéző hepehupák után kívülről úgy tűnik, hogy mára teljesen kisimultak a kátyúk. Így is érzed?

H. M.: Ha most górcső alá tenném az eddigi szakmai életutamat, akkor arra abszolút az organikus fejlődés a legjobb meghatározás. Én nem a bátrak kasztjába tartozom, akik adott esetben bele mernek vágni valami homlokegyenesen más tevékenységbe. Szóval én nem lettem mondjuk tévésből pilóta vagy cukrász, hogy egészen extrém példákat mondjak. Ehhez valami nagyon nagy bátorság kell, ami viszont bennem nincsen meg.
Bennem viszont rengeteg szorgalom, előrehaladási vágy és kíváncsiság van. Ma azt érzem, hogy ez az egész egy szép egységgé kezd válni. Összeérnek a dolgok, a szó jelentésének mindkét értelmében, azaz összeér a coaching a tréninggel, mert az ember coachléte a tehetségtámogatásban, azaz ma már start up cégek segítésében is ott van, hogy csak egy villanást emeljek ki. És ezek a dolgok szépen egymásba fonódva visznek előre, és mutatják a fejlődésem irányát, és így lesz szépen a Holló Márta 3.0-ból Holló Márta 4.0. (Nevet.)

Holló Márta

B. A.: Mit csinálsz az „énidődben”?

H. M.: Utazni nagyon szeretek. Azt szoktam viccesen mondani, hogy én már annak is örülök, ha Érdre kivisznek. (Nevet.)

B. A.: Akkor te egy olcsó nő vagy! (Nevetek.)

H. M.: Azért remélem nem (nevet) De az biztos: mindig minden pénzemet repülőjegyre költöttem. De ha nem adatik meg, hogy utazzak, akkor bringázni is szeretek, mert számomra ez is az utazást jelenti.