MiFérfiak.hu

Lexus Hikari – a guruló hálószoba

Lexus Hikari

Az alakváltoztató Lexus koncepció autó a Hikari, ahogyan a neve is mutatja (Hikari – fény) a fénnyel és a fény dizájnra gyakorolt hatásával játszva mutatja meg, hogy milyen is lehet a jövő mobilitása pár évtized múlva.

A Lexus Hikarit Toyo Ito híres fehér háza inspirálta, ott az U alakú udvar egy érdekes fényjátékot teremtett a házban, és a Hikarinál is a fény és árnyék e érdekes kontrasztját akarták megvalósítani, a végeredmény pedig valóban csodálatos lett.

A Hikarit két eltérő külső megjelenés jellemzi, az egyik teljesen „átengedi” a fényt, míg a másik a lehető legkevesebb fényt enged be az utastérbe.

Kívül Toyoda Gosei új „e-gumi” nevű anyagát használták, mely egyszerre összetartja a szerkezetet, miközben az képes bármilyen látható gyűrődés nélkül elmozdulni. Az e-gumi rugalmassága így lehetővé teszi a karosszéria elmozdulását, mely által az ovális tető révén szabályozható lesz az utastérbe jutó fénymennyiség.

A fény pedig egy harmonikus kapcsolatot teremt az utas és a beltér, valamint a külvilág között. A hidrogén üzemanyagcellás önvezérlő jármű tankját a hátsó részben, míg az üzemanyagcellákat a padlóban helyezték el, így a Hikari igazán hatalmas egybefüggő teret biztosít az utasok számára.

A külső dizájnnál a tervező, a kínai származású ausztrál Hanzhengyi Pan megtartotta a mai Lexus-okra jellemző L-finesse dizájn filozófiát, mely talán leghangsúlyosabban az orrésznél és a felniknél jelentkezik.

Míg a beltérben a szabályozott fénymennyiségnek köszönhetően is kényelmesen ülve, vagy fekve dolgozhatunk, vagy akár pihenhetünk is, ha úgy tartja a kedvünk.

Exit mobile version