MiFérfiak.hu

Megérkezett a Ford villanyautója a Mustang Mach-E

Mustang Mach-E

Egyelőre ugyan csak egy statikus bemutatóra, de már Magyarországra is megérkezett a Ford villanyautója a Mustang Mach-E. A modell vadonatúj, de a neve történelmi. A “Mach” nevet a ’60-as évek óta viselik a különleges Ford Mustangok. Az első ilyen autó a Mustang Mach 1-es volt: az autó, ami “úgy nézett ki, mint ami képes átlépni a hangsebességet”. Újdonság lesz az is, hogy a Mach-E-t interneten keresztül is meg lehet majd vásárolni, de természetesen a klasszikus márkakereskedői út is járható marad.

Már az autóhoz érve meglepetést okoz a kocsi, hiszen a a Mustang Mach-E felismeri az okostelefonunkat és nyitja az ajtókat, beülve pedig már indíthatunk is anélkül, hogy a készülékét elő kellene vennie a zsebünkből. Hogy az autó mindig naprakész maradjon arról az “over-the-air” frissítések gondoskodnak. A Ford azzal tette “jövőállóvá” az autót, hogy a beszédvezérlési rendszertől kezdve a jármű teljesítményén át egészen a vezetéssegítő technológiákig mindenhez folyamatos és biztonságos frissítéseket kínál.
Természetesen a fő attrakciót az akkumulátor és a hozzá tartozó hatótáv jelenti. Az akku-csomagokat megvizsgálhattuk kézközelből is, a menetteljesítményekre azonban nem kaptunk gyakorlati értékeket, így a Ford tesztjeire kellett hagyatkoznunk. A vállalat legújabb tesztjei azt mutatják, hogy a vadonatúj, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E hatótávolsága várhatóan mintegy 119 kilométerrel hosszabbítható meg, miután az autót kb. 10 percen át töltötték egy IONITY gyorstöltő állomáson. A közúti próbák szerint ez az érték 26 kilométerrel, azaz közel 30 százalékkal kedvezőbb a korábbi számítógépes szimulációk értékeinél, amelyekkel a Mustang Mach-E nagyobb kapacitású akkumulátorral szerelt, hátsókerékhajtású (RWD) változatát vizsgálták.

Az összkerékhajtású (AWD) modell esetében 10 percnyi töltés 107 kilométerrel hosszabbítja meg a hatótávolságot, és mind a hátsó-, mind az összkerékhajtású változatra igaz, hogy 10-ről 80 százalékos szintre 45 perc alatt tölthetők fel. A Mustang Mach-E standard akkumulátorának 10 percnyi töltésével az RWD változat hatótávolsága 91, az AWD változaté pedig 85 kilométerrel hosszabbítható meg, és az akku 38 perc alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra. A Mustang Mach-E várhatóan akár 600 kilométert is képes megtenni a Világszinten Összehangolt Könnyűgépjármű-Vizsgálati Eljárás (WLTP) szabvány szerint mérve, így az autó tulajdonosai hosszabb utakra is magabiztosan elindulhatnak. A Mustang Mach-E európai vásárlói mindig számíthatnak a Ford Töltési Megoldások átfogó rendszerére, ami Európa-szerte gyors és hatékony feltöltési lehetőségeket biztosít otthon és az utakon egyaránt.
A Mustang Mach-E vezetési élményét mindig a pillanatnyi hangulatához igazíthatja. Az autó három (Suttogó, Élvezetes és Féktelen) üzemmódot kínál, amelyek mindegyike különböző módon hangolja át a kormányérzetet, a belső világítást vagy a hanghatásokat. A Mustang Mach-E kabinja láttán azonnal kiderül, hogy ennek az autónak az utastere is egészen más, mint az eddigi Fordoké. A vadonatúj dizájn tökéletessé finomított mindent, amire egy mai vásárló vágyik: a térkínálatot, a technológiát és az otthonosság melengető érzetét. Az elmúlt évtizedek divatja azt diktálta, hogy egy autó kabinjában mindenből több legyen (több gomb, több funkció, több forma), ám a Ford tervezői inkább ennek ellenkezőjére törekedtek, és az emberközpontú dizájn elve alapján egy sokkal kevésbé tagolt, egységes, holisztikus teret alkottak.
Az egyszerűsítő dizájnnak köszönhetően a vezető kényelmesebb és letisztultabb környezetben ül. A Mustang Mach-E esetében itt kapott helyet az a nagyméretű központi érintőképernyő, amelyen egy helyen található a kezelőszervek jó része. A beépített hangszórókkal kialakított, sima felületű műszerfal egy jelenleg is folyó kutatás eredményeképpen született meg, amelynek célja a lehető legkellemesebb vezetési és utazási élmény megteremtése. Jó példa erre a vezeték nélküli töltőpad és a digitális felhasználói kézikönyv, amelyek kiváltják a kábeleket és a papírt. A Mustang Mach-E kabinjában a B&O hangrendszer és a hangszórók észrevétlenül olvadnak bele a műszerfal felső részébe, mint egy hangprojektorban. Ezért az elegáns elrendezésért a tervezők elnyerték az iF Design Award kitüntetését.
A megjelenésével tovább bővül a Ford elektromos hajtásláncú termékkínálata. A Mustang Mach-E egyike annak a 18 új, elektromos hajtásláncú modellnek, amelyeket a Ford még 2021 vége előtt bevezet az európai piacon.

Exit mobile version