RAV 4 Limo

A Toyota gyár dolgozói szabadidejükben is autót építenek – csak egy kicsit másképp. A minőségből és a biztonságból azonban ezúttal sem engedtek.

A Toyotavárosban működő Takaoka a Toyota központi gyáregysége, amelynek két üzeme (egy tradicionális gyártósor és egy rugalmasan átszerelhető csarnok) folyamatosan árasztja magából az autókat. 1966 óta készül itt a Corolla, valamint kisebb darabszámú modellek folyamatosan változó portfoliója. Az üzem legizgalmasabb terméke mégsem a világ legnagyobb darabszámban gyártott alsó-középkategóriás típusa, hanem egy szabadidőjármű – az első, és alighanem az utolsó, ami itt készült.

A kérdéses RAV4-est a gyár dolgozói készítették szabadidejükben. Kétszázan dolgoztak a különleges projekten, amely négy hónapon át tartott, beleértve a tervezést is. A projekt a gyárvezetés és a központ teljes támogatását élvezte, ami nyilvánvalóan a szokásosnál is magasabb minőségű munkára sarkallta a résztvevőket.

Arról nem szól a fáma, hogy hány autót használtak fel ennek az egyetlen limuzinnak a gyártásához. Tekintve, hogy a központi tetőoszlopra a betoldott szakasz mindkét végén szükség volt (ez a belső képen egyértelműen látszik is), legalább kettőre tippelünk.

A RAV4 lendületes vonalvezetése szemmel láthatóan megnehezítette a tervezők dolgát, hiszen az emelkedő övvonal, a finoman ívelő tetőlemez eredeti harmóniáját csak az elemek teljes újratervezésével lehetett volna megőrizni, erre pedig sem ideje, sem pénze nem volt a lelkes stábnak. A gordiuszi csomót nyílegyenesen – azaz egy teljesen egyszerű szakasz betoldásával – vágták át, és bár az autó így úgy néz ki, mintha képszerkesztő szoftverben született volna, a kidolgozás nem hagy kívánnivalót maga után.

A végeredmény több forrás szerint is 7,9 méter hosszú, ám ez csak súlyos tévedés lehet: ehhez minimum meg kellett volna duplázniuk az alaphelyzetben 4,6 méteres autó 2,7 méteres tengelytávját, ez pedig szemmel láthatóan nem történt meg. Mégsem szenved helyhiánytól az autó. Mivel nem építettek be extra üléseket, hátul gigantikus lábtér, valamint két meglepetés: egy harsány lila, bolyhos padlószőnyeg, valamint két puff és egy dohányzóasztal (!) fogadja az utasokat (utóbbiakat az egyik alkotó nappalijából vették kölcsön a projekt idejére.) A vezetői környezet nem változott, egyedül a műszerfalat borító pepita bőrkárpit jelzi, hogy nem hétköznapi RAV4-essel van dolgunk.

A nyújtott limuzinok klasszikusan alvázas konstrukciókra épülnek, a RAV4 viszont önhordó karosszériás, ezért voltak, akikben kétely merült fel a végeredmény biztonságával kapcsolatban. Noha az autó soha nem kerül sorozatgyártásba, végsebességét pedig a biztonság kedvéért 80 km/órában korlátozták, egy Toyotának akkor is masszívnak kell lennie, ha senki nem fogja használni. Mivel a törésteszt szóba sem jöhetett, a mérnökök rögtönöztek: a limuzinnal beálltak egy teherliftbe, amit felhúztak a magasba, majd elengedtek. Az autó váza nem roppant meg, ami annál is lenyűgözőbb, mivel a teljes átépítés csupán egy mázsával növelte a RAV4 tömegét.

A nyújtott RAV4 a hírek szerint a gyárban marad, a dolgozók dicsőségére. Elképzelhető azonban, hogy később átkerül a Toyota központi múzeumába, mivel tökéletesen szemlélteti, mire lehet képes egy vállalat, ha a dolgozók és a vezetők képesek egymást támogatva mindent megtenni ugyanazért a közös célért.