Száguldó Woodstock
Tony Lapine a Le Mans melletti Teloché pajtáiban, mintegy 1500 flakon festékszórót elfújva öltöztette fel a 917-043-ast 1970 júniusában
Larrousse a vízfüggönyben a motorhang irányából döntötte el, merről előzzön. A pszichedelikus 917-es második helye hozta el a Porsche első abszolút Le Mans-i győzelmét.

A Domaine du Château de Chantilly fenséges, XVII. századi kastélyparkjában, a vonalzóval metszett franciakert pedáns gyepén sétálva az ember hajlamos azt hinni, hogy a világ legbékésebb, arisztokratikus miliőjébe csöppent. A Chantilly Arts & Elegance Richard Mille seregszemléjén a háború előtti ritka kabriók és az egyedi karosszériás Delahaye-k között a makulátlan modor és a korhű méltóság uralkodik. Ám ebbe a kimért, szinte megfagyott díszletbe egyszer csak úgy robban bele a valóság, mint egy idetévedt meteorkő. Mert ott áll egy űrhajó. A mélykék, pszichedelikus zöld mezőkkel szabdalt, fehér kontúrokkal vibráló Porsche 917-es a szó legnemesebb értelmében a leghangosabb és legmegdöbbentőbb jelenség a kastély virágágyásai között.
Ahhoz, hogy megértsük ezt a vizuális sokkot, vissza kell tekernünk az idő kerekét 1970 forrongó nyaráig. A világ éppen alapjaiban rendeződött át: áprilisban Paul McCartney bejelentette, hogy feloszlik a Beatles; a mozikban a Woodstock-film cementezte be a szeretet nyarát a popkultúra halhatatlanságába; a képernyőkön pedig – a történelemben először színesben – Mexikóból közvetítették a futball-világbajnokságot. Ez a zabolátlan, lüktető energia 1970. június 13-án, szombaton, pontban délután négy órakor a motorsport szentélyét is elérte. Ekkor gurult fel a 24 órás Le Mans-i futam rajtrácsára a 917-043-as alvázszámú, nyújtott farú (Langheck) Porsche, hogy beteljesítse Zuffenhausen régóta dédelgetett álmát: megszerezze a márka legelső abszolút győzelmét a legendás aszfaltcsíkon.
A közönség által azonnal csak „Hippi Autónak” (Hippie Car) keresztelt versenygép ma Frank Sytner – a brit túraautó-bajnokság (BTCC) 1988-as győztese és ismert autókereskedő – európai gyűjteményének féltett kincse. Frank, aki 2024-ben vásárolta meg a legendás alvázat, a húszas éveit taposta azon a bizonyos nyáron, és pontosan emlékszik, mit jelentett akkoriban ez a festés. A motorsportban épphogy csak szárnyait bontogatta a szponzoráció, és ahogy felidézi, a többség számára ez egyáltalán nem volt vonzó: az autókat egyszerű, guruló reklámtáblákká silányították.
A Martini által támogatott Porsche azonban fittyet hányt a dogmákra. Logójukat diszkréten elhelyezték a farrészen, a karosszéria többi részét pedig átengedték a művészetnek. Míg minden rivális hirdetőoszloppá alakította a technikát, a 917-es a lázadó ellenkultúra, a woodstocki szellem szabad vásznává vált. Egy olyan korszak lenyomatává, ahol az új életérzés és a határtalan képzelet szülte formák mögött – ahogy Sytner némi cinkos mosollyal megjegyzi – talán bizonyos tudatmódosító szerek hatása is felsejlett.
A forradalmi ruha megalkotásának feladata Anatole „Tony” Lapine-ra, a Porsche dizájnstúdiójának akkori vezetőjére hárult. A lett származású tervező – aki korábban a General Motorsnál olyan legendák keze alatt tanulta a szakmát, mint Harley Earl és Bill Mitchell – 1969-ben csatlakozott a márkához, hogy aztán két évtizeden át határozza meg annak formanyelvét. A Le Mans melletti apró falu, Teloché pajtáiban állomásozó csapat mellett Lapine mintegy 1500 flakon festékszóró spray-t fújt el a rajt előtti napokban, mire megszületett a hullámzó mintázat. Számítógépes modellezésnek persze híre-hamva sem volt: Lapine igazi úriemberként, papírral és ceruzával a kezében látta a formát, az íveket és a vonalak szépségét.
Öt évvel a lila-zöld Porsche debütálása után a BMW felkérte Alexander Caldert a 3.0 CSL megfestésére, majd 1979-ben következett Andy Warhol legendás M1-ese – szintén Le Mans-ban. Csakhogy míg a bajorok neves külsős művészeket invitáltak meg a feladatra, a Porsche pszichedelikus gépe a gyár belső szentélyéből, házon belülről fogant. Ez a radikális, nyújtott forma a dobogós helyezéssel és a hippi dizájnnal megismételhetetlen mérföldkővé tette a 917-043-ast, jóval megelőzve a hivatalos „Art Car” mozgalmat.
A pályán eközben kőkemény küzdelem zajlott: a Ferdinand Piëch által megálmodott 917-eseknek Enzo Ferrari büszkeségével, az 512-esekkel kellett megküzdeniük, mindezt a Le Mans-i történelem egyik legázosabb futamán. Gérard Larrousse és Willi Kauhsen elképesztő körülmények között harcolt az elemekkel. Akkoriban még nem létezett kipörgésgátló vagy kifinomult elektronika. Larrousse visszaemlékezése szerint az esőfüggöny és a felvert vízpermet olyan sűrű falat vont eléjük, hogy az előttük haladó 911-esekből csupán elmosódott sziluetteket láttak. Nem a szemükre, hanem a fülükre kellett hagyatkozniuk: a motorhang iránya alapján döntötték el egyetlen pillanat tört része alatt, hogy jobbról vagy balról kerüljék-e ki a lassabb autókat az egyenesekben. Végül a második helyen hozták be a gépet a Hans Herrmann és Richard Attwood vezette rövid farkú 917K mögött – kettős Porsche-győzelmet aratva, megszerezve a márka történetének legelső abszolút diadalát a Sarthe-i aszfalton. Ugyanez a Larrousse a 2026-os Goodwood Festival of Speeden, immár a nyolcvanas éveit taposva, ismét volán mögé ült, hogy felküldje a legendás alvázat a híres hegyi felfutón.
A történetnek azonban ezzel korántsem volt vége. Az 1970-es ezüstérem után a 043-as váz 1971-ben is visszatért Le Mans-ba, ekkor már az ikonikus narancs-kék Gulf-színekben és átdolgozott aerodinamikával. Jackie Oliver és Pedro Rodríguez kezei alatt a gép azonnal a pole-pozícióba kvalifikálta magát. Oliver a teszteken 3:13,60 perces elképesztő körrekordot repesztett, a Mulsanne egyenesben pedig 385 km/órás (239 mph) csúcssebességet facsart ki belőle – az egykori pilóta a mai napig a valaha vezetett legjobb versenyautójaként emlegeti.
Mégis, az autó igazi legendája nem a száraz mérnöki adatokban és a köridőkben teljesedett ki, hanem abban a zabolátlan szabadságvágyban, amit 1970-ben festékszóróval vittek fel a karosszériájára. A hippi Porsche nem pusztán egy technikai remekmű: kerekeken guruló emlékeztetője egy kornak, amikor a művészet és a versenypályák világa még mert közös nyelvet beszélni, és ahol egy sportkocsi nem eladni akart valamit, hanem kinyilatkoztatni.
Forrás: Porsche Képek: Porsche, Richard Mille, Goodwood





