Földre szállt sci-fi
Az Apollo EVO első szériapéldánya, a Caribbean Dragon a Wynn Las Vegas Concours-án mutatkozott be az amerikai közönségnek – turbó és hibrid nélkül, 6,3 literes V12-essel.
Ezer munkaóránál több csak a fényezésen, 105 kilós szénszálas monocoque, a váltó pedig egyenesen a motorsportból érkezett. Az Apollo EVO-ból tíz darab készül.

Néha-néha feltűnik egy olyan jelenség a láthatáron, amely mellett még az autóipar sokat látott, patinás nehézsúlyú versenyzői is túlságosan józannak, már-már visszafogottnak tűnnek. Pontosan ilyen az Apollo EVO is: egy 800 lóerős, szívó V12-es erőforrással felvértezett hipersportautó, amely mintha egyenesen egy sci-fi forgatásáról lépett volna ki a valóságba. Az árcédulája hozzávetőlegesen 3,3 millió dollár, és mindössze tíz szerencsés kiválasztott tudhatja majd a magáénak ezt a guruló műalkotást.
A konstrukció mögött ráadásul Németország egyetlen, kimondottan hipersportautókra szakosodott manufaktúrája áll – bármilyen szokatlanul is cseng ez a precíz német ipar kontextusában. A Goodwood Festival of Speeden megtartott leleplezést követően a manufaktúra az Atlanti-óceán túlpartjára szállította az elsőként elkészült, sokatmondóan „Caribbean Dragon” névre keresztelt szériapéldányt, hogy a Wynn Las Vegas elegáns Concours rendezvényén mutatkozzon be az észak-amerikai közönségnek. Ha pedig az EVO drámai, szinte földöntúli megjelenéséből indulunk ki, egyvalami azonnal világossá válik: ezt az autót a legkevésbé sem arra tervezték, hogy beleolvadjon a szürke hétköznapok díszletei közé.
A karbonlemezek alatt igazi technikai csemege dobog: egy 6,3 literes, szívó V12-es motor, amelyet a Ferrari architektúrájára támaszkodva, az Autotecnica Motori és a HWA AG szakembereivel karöltve keltettek életre. A tervezők szándékosan hátat fordítottak mind a turbófeltöltőknek, mind a manapság szinte elkerülhetetlen hibrid hajtásláncoknak. A végeredmény vegytiszta mechanika: 800 lóerő és 765 Nm forgatónyomaték 6750-es percenkénti fordulatszámon. Mindez 2,7 másodperces 0–100-as sprintet és 335 km/órás végsebességet tesz lehetővé. Ám mielőtt bárki a sztrádák meghódításáról álmodna: az EVO kizárólag zárt versenypályán mutathatja meg a foga fehérjét, a közúti forgalomban nem fog szembejönni.
A megszokott duplakuplungos szerkezetek helyett az Apollo a motorsportból merített, és egyenesen a Hewlandtől származó, hatfokozatú szekvenciális sebességváltóra bízta az erőátvitelt. A fokozatokat elektropneumatikus kormányfülekkel lehet kapcsolni, ami a magas fordulatszámú szívómotorral társítva hamisítatlan, nyers versenyautós élményt garantál. Ez a kompromisszummentes felépítés a súlycsökkentésben is kulcsszerepet játszik: a gép alig 1300 kilogrammot nyom a mérlegen, amihez nagyban hozzájárul a mindössze 105 kilós szénszálas monocoque váz is.
A pehelykönnyű építésmód és a versenytechnika iránti elköteleződés egészen a márka gyökereihez, 2004-ig nyúlik vissza, amikor a manufaktúra még Gumpert Sportwagenmanufaktur néven kezdte meg pályafutását. Az alapító nem volt más, mint Roland Gumpert, az Audi Sport korábbi emblematikus alakja, akinek a neve összeforrt a négykarikás márka legsikeresebb versenysport-korszakával.
Az aerodinamika pontosan olyan radikális, mint maguk a menetteljesítmények. A karosszérián végigfutó hosszanti uszonyok és élek egy elektronikusan vezérelt, aktív hátsó szárnnyal dolgoznak össze, brutális leszorítóerőt képezve: 300 km/órás tempónál a rendszer 1350 kilogrammnyi aerodinamikai terhelést présel az aszfaltra – ami több, mint maga az autó saját tömege. Hátul ráadásul egy opcionális titán kipufogórendszer kapott helyet, amelynek 3D-nyomtatott végeit különleges „sárkánybőr” textúrával látták el. Ahogy a tempós körök során a fém felhevül, a felület lenyűgöző kékes árnyalatot ölt, igazi vizuális fényponttá avatva a farrészt.
A külső héj több mint 75 különálló szénszálas panelből áll össze: pengeéles élek, mély légcsatornák, aprólékosan megformált szellőzők és terelőlapátok erdeje uralja a felületet. Az orr-rész az X alakú fényrajzolattal és a mélyre húzott profillal kifejezetten fenyegető, míg hátul az összetett diffúzor és a hidraulikusan mozgatható szárny dominál, amely a másodperc törtrésze alatt képes megváltoztatni a dőlésszögét az optimális egyensúly érdekében. A futómű mindkét tengelyen versenyautós nyomórudas (pushrod) rendszerű, állítható lengéscsillapítókkal, a fékezésről karbon-kerámia tárcsák gondoskodnak, a kovácsolt, központi csavaros felnikre pedig Michelin Pilot Sport Cup 2 R abroncsok feszülnek.
Az összkép azt a benyomást kelti, mintha minden egyes vonalnak és nyílásnak kőkemény funkciója lenne – a láthatóvá tett szerkezeti elemek és hűtőjáratok szinte csontvázszerű anatómiai megjelenést kölcsönöznek a gépnek. Ez a puritán, versenypályára szabott filozófia fogad a felfelé nyíló ajtók mögött is: kék árnyalatú szénszálas felületek, fehér kárpitozás és egy végletekig a pilótára fókuszáló környezet. A versenykormány fölött három digitális kijelző kapott helyet, a hagyományos ülésállítás helyett pedig a pedálsor tologatható, hogy a sofőr megtalálja a tökéletes pozíciót. A nyers szerkezeti megoldások és az alumínium kapcsolók révén a fülke szinte befejezetlen versenytechnika benyomását kelti, ám a tervezők pontosan ezt a közvetlenséget keresték.
A most bemutatott autó a legelső gyártási példány. A gyáriak szerint csupán a kézzel finomhangolt karosszéria felületkezelése és a többrétegű fényezés több mint ezer munkaórát vett igénybe. Túlzó, megalkuvást nem ismerő és végtelenül magabiztos mérnöki demonstráció – pontosan olyan, amilyet az ember egy mindössze tíz darabra limitált, 3,3 millió dolláros gépszörnytől vár.
Forrás és képek: Apollo





