Így készült a „Hogyan készül?”

A kereskedelmi televíziók elindulása a korábbiaktól eltérő adásstruktúrákat hozott. Új műsorok kerültek a képernyőre, megjelentek többek között a napi sorozatok, a kvíz- és tehetségkutató műsorok, és nem utolsó sorban a valamilyen tematika mentén haladó reality show-k. Az új tartalmakkal együtt kapukat is kitárt a média világa, ami lehetőségek egész tárházát kínálta azok számára, akiket vonzott az exhibicionizmus, és jó esetben az ezzel járó népszerűség. Tulajdonképpen Gyetván Csaba is ebben a hőskornak számító időszakban lépett be a stúdiók kapuján, azonban a sorozatszereplőként és műsorvezetőként eltöltött néhány év után rájött: az ő útja más, az internet és a közösségi média erősödésével felépítheti saját tartalmait a saját csatornáin. Csaba ma az egyik legnépszerűbb tartalomgyártó idehaza, aki saját sorozatai mellett a Discovery Channel Made In Gyetván Csabával című egyedüli magyar műsorának a házigazdája is.

Bő negyedév levelezés után sikerült tető alá hozni az interjút Csabával. A Kopaszi-gáton találkozunk, melynek zöld környezete akár fémjelként is szolgálhatna, hiszen Csaba munkásságát 2020-ban Green Brands díjjal ismerték el. Találkozásunkkor némi szkepticizmus uralja az első percek hangulatát, leginkább a fotós kolléga instruálása viszi a prímet. Ez az állapot egészen addig tart, amíg meg nem kapjuk az első hűsítőnket, ami aztán szinte egy csapásra fordít egyet a prológusunk deprimáltságán.

Csabával a múltról beszélni kicsit olyan, mintha tojásokon lépkedne az ember, miközben ő is elismeri, hogy ezt a műfajt mindenki elkezdi valahol. Számára a Barátok közt hozza meg a népszerűséget, majd sorozatszereplőből műsorvezetővé avanzsál. Több csatornánál is dolgozik, de amikor beköszönt a social media világa, akkor rájön, hogy nemcsak a kommunikációban nyílt egy új csatorna, hanem az ő életében is. Hihetetlen akkurátussággal és tudatos módon kezdi el felépíteni a saját márkáját, szinte valamennyi döntése patikamérlegre kerül, mielőtt bármire is elhatározná magát. Megfontoltsága, ami jótékony burokban tartja nemcsak az eddig felépített munka gyümölcsét, hanem Csaba imázsát és reputációját is, jóformán minden egyes válaszában visszaköszön.

Barna András (B. A.).: Miközben követem, nézem a műsoraidat, és ezen keresztül van fogalmam a munkásságodról, furcsa volt szembesülnöm azzal, hogy amikor bővebben utánad akartam olvasni, akkor a találatok többségében évtizedes bulvárkrónikákat találtam.

Gyetván Csaba (Gy. Cs.): Ha nagyon őszinte vagyok, akkor azt mondom: nem is igazán célom, hogy utánam tudj olvasni. A Youtube Google felület, tehát amit valóban közölni akarok, az megtalálható a szintén első találatok között feldobott videókban. Azaz: Hogyan készül?, utazós és egyéb eduteimnet tartalmak. Úgy gondolom én a témákkal együtt vagyok érdekes.

B. A.: Egyébként véleményed szerint lehet bújni az algoritmusok béklyójából?

Gy. Cs.: Amikor azt látjuk, hogy évtizedes, ma már senkit nem érdeklő témákat dob fel elsőként a rendszer például velem kapcsolatban is, akkor nem tudom, hogy erre a kérdésre mi lehetne a jó válasz. Mindenesetre egy szakmai identitásváltás előremutató lehet, igaz, ezzel sem tudsz bosszút állni a keresőmotorokon. De én sem ezért választottam új irányt, hanem azért, mert láttam, éreztem, hogy annyira kezd erős lenni ez az edutainment (education + entertainment – oktatás + szórakoztatás) vonal, amiben én úgymond kezdtem jó lenni, hogy elhatároztam, attól fogva nem veszek rész semmi olyan produkcióban, ami nem kapcsolódik szorosan ehhez a területhez. Egészen egyszerűen azért nem, mert azt látom, hogy azoknak a cégeknek, amelyek nálam a termékeikkel a „How It’s Made?” (Hogyan készül?) műsoraiban megjelennek, igényük van arra, hogy olyan „arc” közvetítse az üzenetüket, aki kizárja a bulvárt és az ehhez hasonló dolgokat. Mivel az edutainment mint téma nem annyira érdekes a bulvár számára, így a keresési listában is hátrébb kerülsz. Ez azonban engem egy cseppet sem zavar, hiszen rengeteg embert elérek a videóimmal.

B. A.: Ezzel a filozófiával csorbul önmagad és a műsorod promotálása is, hiszen fajlagosan kevesebb emberhez jutsz el.

Gy. Cs.: A social média egyik sajátossága, hogy “nem lő az ember mindenkire”, mint ahogy te is csak olyan tartalmakat nézel, ami érdekel, így az én videóimat is csak a témára fogékonyabbak nézik. Hozzáteszem ezen belül az első hetek alatti 100-200 ezres megtekintés videónként kifejezetten jó. De ez annak is köszönhető, hogy a Túró Ruditól az adatközpontokig elég széles a témák spektruma. A táncos főzős vagy az ebbe a kategóriába tartozó műsorokat nem tisztem minősíteni.

Nekem nagyon fontos már csak a Discovery miatt is – ami a világ egyik legerősebb dokumentumcsatorna-brandje –, hogy aki velem találkozik, az csak ilyen tartalmak kapcsán találkozzon. Ez nagyon fontos és tudatos koncepció részemről, úgyhogy ebből nem engedek.

B. A.: Egy gondolat erejéig még tekintsünk vissza az előéletedre! Többségében – hozzám hasonlóan – mindig a Barátok közt sorozattól indítják a pályádat, pedig volt előtte is egy életed, ami egyáltalán nem a szereplésről szólt. Hogy kerültél végül is erre a vonalra?

Gy. Cs.: Ahogy az nagy általánosságban lenni szokott, teljesen véletlenül. A főiskolai éveim alatt többször kerestek fotózáshoz, jellemzően divatfotózásokhoz alanyokat. Beválogattak több alkalommal is, aztán egyik dolog hozta a másikat, és így kerültem el a sorozatok, többek mellett a Barátok közt castingjára is, ahol nem mellesleg akkor több ezer ember fordult meg. Így indult el minden.

B. A.: Közbevetőleg: melyik főiskolára jártál?

Gy. Cs.: A Budapesti Gazdasági Főiskolára, ahol közgazdászdiplomát szereztem.

B. A.: Akár azt is mondhatnám, hogy a fél lábadat betetted a média világába, felülhettél volna a hullámra, de mégsem a „csillogósabb” utat választottad. Miért?

Gy. Cs.: Az embernek fel kell ismernie, hogy a média használja őt – legalábbis egy bizonyos pontig. Ez a szó jó értelmében vett felismerés azonban nem megy egyik napról a másikra, amire jó példa akár az én pályafutásom is. Számomra is egymás után jöttek a lehetőségek: a műsorvezetés és különböző felületek, ahol exponálni tudtam magam, viszont ez az út egyenesen a bulvárba vitt, és vihetett volna még jobban, ha másképp nem döntök. Szóval, ha valaki ezzel a ténnyel tisztába kerül, akkor jöhet a következő megoldandó feladata: meg tudja-e fordítani ezt a helyzetet úgy, hogy saját maga kezdje el használni a médiát ahhoz, hogy a céljait megvalósítsa. Én láttam a social mediában rejlő potenciált és azt is, hogy ezeken a felületeken meg tudom csinálni a saját csatornáimat. Attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a rendelkezésemre álltak, már nem volt szükségem közvetítőre, egy bulvárújságra vagy egy tévéműsorra, hiszen megszülettek a saját felületeim, ahova olyan tartalmat készíthetek, amit sokan néznek.

B. A.: A nagy többség mégis megpróbál a hullám hátán maradni…

Gy. Cs.: Azt folyamatosan éreztem, hogy engem igazán a nagyobb felkészülést igénylő, “mélyebbre hatóbb” témák érdekelnek igazán és a locsi-fecsi stúdióbeszélgetések pedig nem kötnek le. A dolog akkor vett fordulatot, amikor világossá vált, ma már Te magad is lehetsz a “média”, amihez az internet révén minden eszköz adott. Amit én csinálok, azt az teszi hitelessé, hogy „nem kenem szét magam minden felületen”, hanem jól beazonosítható platformon és témák kapcsán találkozhatnak velem. A kihívást mindig az jelenti, hogy miként tudok úgy lefordítani egy kevésbé populáris témát – például egy kábelgyártást – a közérthetőség nyelvére, hogy azt utána sok ember megnézze. Ebben a filozófiában nem én vagyok a fontos, hanem a téma meg én együtt. Valahol itt van a lényeg. Hogy jó úton járok, azt nemcsak az igazolja, hogy jók a számok, hanem az is, hogy megtapasztalhatom a siker ízét az utcán is, amikor gratulálnak. Ez pedig nagyon jó érzés.

B. A.: Lehet abban valamilyen családi örökség, hogy ilyen téma felé fordultál?

Gy. Cs.: Mindenképpen hatott rám, hogy a szüleim mérnökemberek, ám semmi közük nincs a médiához, ennek megfelelően féltettek is ettől a világtól. Egyébként a műszaki érdeklődésem ellenére abszolút fakezű vagyok, ellentétben apukámmal, aki viszont nagyon ügyes, és egy igazi barkácsoló ember. Én azt tudom, hogy nagyjából hogyan működnek a dolgok, és szerintem ez így jó, mert felszínen tartja az ember ösztönös kíváncsiságát.

B. A.: Hogy lett ebből műsor?

Gy. Cs.: Az Ozone volt az első olyan csatorna, ahol tévé szinten belekóstolhattam igazán azokba az adventure jellegű, ismeretterjesztő tartalmakba, amikről tudtam ez az én világom. Sokszor szóba került már a social média, de önmagában az online térnyerése még nem csodafegyver, fel is kell ismerni a trendeket. Az egyik legfőbb trend, hogy itt a “személyesség-közvetlenség” a mozgatórugó. A „közösségi média”, ahogy nevében is benne van egy közösségről szól, ahol az emberek embereket akarnak követni, mert az emberekre kíváncsiak. Később az is nyilvánvaló lett, hogy nemcsak kizárólag az ismeretterjesztő tartalmakra vevők a nézők, hanem az is fontos, hogy azt én adjam elő. Ha az ismertség megvan, a felületek rendelkezésre állnak, akkor túl sok akadály már nincs, hisz a filmes, videós tartalomgyártáshoz szükséges tapasztalat megvolt.

Úgy gondolom, hogy az mindenképpen egy történelmi pillanat és egyfajta eufórikus érzés volt, amikor megtapasztaltam, hogy az ember saját brandje elkezd önálló életet élni. Mivel csatornáim és felületeim adottak voltak, amin kifejezhettem magamat onnantól kezdve egyértelmű volt számomra, hogyan kell tovább építenem magam. Néhány évvel később jött a Discovery Channel, amire azt mondanám, hogy beteljesült egy álmom.

B. A.: Hogyhogy?

Gy. Cs.: Korábban többször is megkérdezték tőlem, hogy mi lenne a vágyam a televíziózás terén. Erre mindig az volt a válaszom: a Discovery Channel az egy fantasztikus dolog lenne, de annak nincs magyar műsora. Ma már azonban van: az enyém, amit én csinálhatok. Azt gondolom, hogy ez a pályafutásom eddigi legnagyobb szakmai katarzisa. Ez a műsor most teljesen én vagyok, minden egyes fázisát szeretem a forgatásoktól kezdve a narrációs szövegek megírásán át a vágásig. Ma már ott tartunk, hogy nem olyan régen meghívtak Champagne-ba is forgatni, ami előrevetíti azt, hogy nemzetközi szinten is kezdünk érdekesek lenni és számolnak velünk.

B. A.: Ezt a valóra vált álmot lehet tovább álmodni?

Gy. Cs.: Lehet, sőt kell is. Vannak is tervek a fejemben és aki olvas a sorok között, az talán ki is tudja találni mi jöhet még.

A Discovery azért is ideális és fontos csatorna számomra, mert itt indult és megy a mai napig is az ős “Hogyan készül?”. Ahogy a csatorna egyik referense a közleményükben induláskor fogalmazott: “A műsor velem tulajdonképp hazatér”.

B. A. A Discovery milyen kapukat nyitott meg számodra?

Gy. Cs.: A szükséges kapukat én ma már kinyitom saját magamnak, a Discoveryt egész más oldalról nézem. A világ talán legerősebb ismeretterjesztő brandja, kétszáz országban van jelen, egész egyszerűen el sem tudnék képzelni jobb márkát a nevem mellett. Gondolj bele, ha külföldre megyek forgatni, ott is mindenki tudja miről, kiről van szó, amikor azt mondom: a Discoverynek forgatunk. De a csatorna ugyanúgy profitál belőlem, mint én belőle, hiszen olyan témák is műsorra kerülnek, amik esetleg az online felületeimre érkeztek, tehát nem elsősorban a tévéműsorban való szereplés miatt találtak rám a cégek. Szóval ez így egy win-win helyzet.

B. A.: A cégek megjelenhetnek nemzetközi viszonylatban is, vagy csak idehaza?

Gy. Cs.: Egyelőre csak idehaza, ugyanakkor megvan a lehetősége annak, hogy abból a kétszáz országból, ahol most a Discovery jelen van, akár más régiókban is elérhető legyen a műsor. Erre a remény is meglehet, hiszen jók a nézettségi mutatók.

B. A.: Ez a műsor is gazdasági alapon működik, mennyire nehéz kenyér ez?

Gy. Cs.: Nyilván mindig mindenért meg kell dolgozni, de egy biztos és ezt vallom: ha a mindig minden apró részletre figyelsz, a maximumot nyújtod és soha nem hagyod, hogy meggyőzzön egy belső hang arról, hogy “Jó lesz ez így…”, akkor hosszabb távon érezni fogod az eredményét. Én alapvetően olyan témákat teszek nézhetővé és szórakoztatóvá, amik eredendően nem feltétlenül azok, hogy egy téma, terület azzá váljon, azt pedig csak nagy gonddal és sok munkával lehet elérni.

B. A.: Aki ennyire akkurátus, az milyen főnök?

Gy. Cs.: Nagyon régi kollégáim vannak, ami egyben azt is jelenti, hogy talán szeretnek velem dolgozni, ugyanakkor mindenki tisztában vele, hogy magasak az elvárásaim, és ezekből nem engedek. A megrendelőimben, vagyis a Hogyan készül? témáit szolgáltató cégekben bármennyire ismerik a munkásságomat, munkásságunkat, mindenképp van egy kis lappangó bizonytalanság, amikor felvesszük az anyagokat, hiszen csak egy folyamatot látnak, nem pedig a végeredményt. Éppen ezért, amikor a forgatás zajlik, akkor nekik ebből a profizmust kell érzékelniük, azt, hogy tudjuk, mit csinálunk.

B. A.: Ennyi legyártott műsor után mennyire válik az ember polihisztorrá?

Gy. Cs.: Egyre gyakrabban érzem azt, hogy hiába próbálok kívülálló maradni legtöbbször azt tapasztalom, hogy már tudom, hogy sokesetben mi fog történni, aminek leginkább az az oka, hogy az automatizálás nagyon sok helyen egyformává teszi a folyamatokat.

B. A.: Miközben áttekintünk és visszatekintünk, a sorok között mindig ott van egy jól tapintható előrenézés is a válaszaidban, tudatos ez, vagy nincs más lehetőség?

Gy. Cs.: Nagyon igaznak tartom azt a mondást, miszerint az életben egyetlen dolog állandó: a változás – ez különösen igaz az általam preferált területre. Talán az eddigi válaszaimból is kiderült, hogy média és tartalomgyártás esetében, egy jelentős átalakulás kellős közepén vagyunk, amiről még senki nem tudja hol lesz a vége, szóval résen kell lenni. Azt gondolom, hogy ez egyfelől nyilván nehézség, másfelől viszont azt is látható, hogy még soha nem volt ennyi eszköz, ennyi lehetőség azok kezében, akik szeretnének alkotni. Ma már szinte mindenkinek van videóképes telefonja és internete, aminek köszönhetően az elérés vagy egy-egy csoport megszólítása már most is jelentős kommunikációs erő, de egészen biztos vagyok abban, hogy ez még nem a jéghegy csúcs. Ugyanakkor és ez is fontos: ha visszanézek a televíziózás hőskorába akkor, világosan látszik az, ami egyáltalán nem változik: a hitelességre való törekvés, ami a legfőbb érték, teljesen mindegy milyen felületről beszélünk pláne, ha az ismeretterjesztő vonalon mozog az ember.

Ami a távlatokat illeti: Az már most jól érzékelhető, hogy a jövőnk már itt van a jelenben. Ugyanis a klímaváltozáshoz kapcsolódó kérdések már szinte semmilyen módon nem lesznek megkerülhetőek, az olyan tartalmaknál, mint az enyémek, ahol ez a dolog egyre hangsúlyosabban és gyakrabban kerülnek elő. Az olyanok, int például: Honnan jön az energia? Hogyan optimalizáljuk a felhasználást? Mitől fenntartható valami? Ezek a kérdések még nyomatékosabbak lesznek a jövőben és ezekben témákban még jobban el kell majd merülnöm. Hogy már eddig is sikerült valamennyire, annak talán egyik bizonyítéka, hogy tavaly én kaptam meg Magyarországon először a Green Brands nevű nemzetközi minősítő szervezet díját “Média” kategóriában. A díjátadásra pedig Bécsben kerül sor, nagyon impozáns keretek között.

Írta: Barna András, | Képek: Balogh Róbert