„Kártyajáték”

Az Urilcard digitális névjegykártyát és megálmodóját, Drabant Sebestyént, A Cápák között üzleti-show-műsorból ismerhette meg a szélesebb közönség. Ötletének sikerét az is bizonyította, hogy rögtön két cápa is ráharapott az ötletére. A kis fekete kártya már megszületésekor is egy „minek nevezzelek” kategória volt, hiszen funkcióinak sokrétűsége már a kezdet kezdetén is túlmutatott az alapvető névjegykártyaadatok 21. századi köntösbe csomagolásán.

Sebestyénnel már néhány perc beszélgetés is elég volt ahhoz, hogy azt gondoljam, alanyom egy szenvedélyesen álmodozó típus – jó volt a megérzésem, mert néhány perccel később mosolyogva bevallotta: egész eddigi életében mindig három méterrel a föld fölött járt. Ha van karmája – márpedig van –, akkor mindenképpen az, hogy Sebestyénben van egyfajta erős küldetéstudat, vagy ahogy ő mondta: „mindig tudtam magamról, hogy többre vagyok hivatott, és úgyis kifogok találni valamit”.

Noha édesapja révén az orvosi pálya is látótérbe került, mégsem erre vette az irányt, hanem a Budapesti Gazdasági Egyetemre (BGE) jelentkezett, ahol közgazdász-marketing diplomát szerzett. Az egyetemi évei alatt két dolog került a fókuszba: az egyik a divat, a másik pedig a techvonal. A két látszólag teljesen különböző irányultság az évek során találkozott, hiszen a Sebestyén által megálmodott fenntartható ruhakollekció márkává válásához elengedhetetlen volt a céges arculat és az online támogatás. Autodidakta módon „kitanulta a szakmát”, mindent maga készít, fejleszt – később már másoknak is –, ami a digitális háttértámogatáshoz szükséges. Majd elérkezik a névjegykártya-tervezéshez, de ekkor pálfordulás következik.

Barna András (B. A.): A szüleid mivel foglalkoznak, és mit szóltak az álmodozó természetedhez?

Drabant Sebestyén (D. S.): A világ egyik legszerencsésebb emberének gondolom magam, mert kívánni sem kívánhatnék jobb szülőket, ha én feleennyire jó leszek, a gyerekem örülhet majd. (Nevet.) Édesapám gyógyszerkutató, édesanyám tanító néni, és soha nem nyomasztottak az elvárásaikkal. Nekem volt fontos, hogy tanuljak, és hogy diplomát szerezzek.

B. A.: Miért a marketingvonal?

D. S.: Mindig is érdekelt a reklám és az, hogy hogyan lehet kitűnni a tömegből, hogy csak egyet említsek.

B. A.: Ehhez képest az egyetem alatt elég jól beleástad magad az informatikába is.

D. S.: Igen, de nem vagyok fejlesztő, elsősorban azért tanultam meg, mert az egyetem alatt kitaláltam egy környezettudatos ruhamárkát, amihez szükség volt ilyen háttérre is. Weboldalt vagy webshopot működtető saját motorokat nem tudok fejleszteni, de az interneten elérhető digitális eszközökből fel tudom építeni egy brand digitális támogatását. Amikor kijöttem az egyetemről, akkor már elegendő tudásom volt ahhoz, hogy akár mások számára is tudjak webes hátteret fejleszteni.

B. A.: Hogyan lett a környezettudatos ruhamárkából digitális névjegykártya?

D. S.: Vicces, de nekem sosem volt névjegykártyám, pedig már jó néhány ügyfelemnek készítettem. Aztán az egyik ismerősöm vállalkozást alapított, és megkért, hogy dolgozzam ki a céges arculatot, készítsek neki weboldalt, és tervezzek névjegykártyát is. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogyan lehetne ez utóbbit valami frappáns, nem megszokott módon megcsinálni. Ekkor jött a digitális névjegykártya ötlete. Random módon csináltam a szűkebb és tágabb ismeretségi körömben egy mini piackutatást arról, ki mit szól az ötletemhez. Gyakorlatilag mindenkinek tetszett, és ez a pozitív impulzus adta meg a lökést a tovább lépéshez. Ezzel a lendülettel felállítottam a koncepciót, megterveztem a formális megjelenést, és kitaláltam a nevet is.

B. A.: És miért lett Urilcard?

D. S.: A termék neve eredetileg „Your intelligence links card” ezt „szlengesítettem” – ha lehet ezt mondani –, és így lett a végén az Urilcard. Megcsináltam a kártya prototípusát, amit megmutattam egy barátomnak, akinek annyira megtetszett, hogy rögtön kért belőle öt darabot, mert éppen egy kiálltásra készültek. Kaptam a lehetőségen, és zsebemben a kártyával én is kilátogattam erre az eseményre. Mintha ma lenne, úgy emlékszem arra a napra. Alapvetően egy kommunikatív ember vagyok, akkor azonban annyira izgultam és annyira stresszes voltam, hogy rágörcsöltem a dologra, hogy senkihez nem mertem odamenni. Két órán keresztül csak sétálgattam a standok között, s közben eszembe jutott egy Will Smith-idézet, aminek az volt a lényege: hogy minden jó dolog a félelem túloldalán van. Úgyhogy összeszedtem magam, kinéztem egy standot, ott előadtam az első hosztesznek a mondókámat, akinek annyira tetszett, hogy hívta a főnökét, aki szintén nagyon pozitívan nyilatkozott a kártyáról. Ez a beszélgetés akkora adrenalinlöketet adott, hogy utána végigjártam az összes kiállítót. Elképesztően jó fogadtatásra találtam, ami megerősített abban, hogy erre igenis van igény. Úgyhogy a kiállításról kilépve azonnal felhívtam a programozókat azzal, hogy ezt meg kell csinálni, mert ez már igazoltan is egy jó ötlet.

B. A.: Ugye a kártya akkor még nem olyan volt, mint a mostani?

D. S.: De, pont ugyanolyan, csak butább kezdetleges verzió, kevesebb lehetőséggel, ugyanakkor a kinézete, illetve a felhasználói felülete nagyon hasonló volt, mint a mostanié. A kezdetekhez képest a mai Urilcard már teljesen automatizált rendszer, ami többek között azt is jelenti, hogy a tulajdonosa bármikor regisztrálhatja. Egyébként jellemző a maximalizmusomra – amit valószínűleg az apukámtól örököltem –, hogy a rendszer még mindig nem úgy néz ki, mint amilyet én eredetileg elképzeltem, de már most is ég és föld a különbség a prototípus és a mostani kártya között. Az induláskor én is beleestem abba, hogy mindent egyszerre akartam, de be kellett látnom, hogy szükség van lépcsőfokokra, mert csak így érhet be tökéletesre a rendszer.

B. A. A digitális névjegykártya ötlete nagyon jó, de ezzel párhuzamosan volt rá üzleti modelled is? Ezt csak azért kérdezem, mert addig mindenki önzetlenül örül, amíg valamiért nem kell pénzt kiadni, de amint fizetőssé válik, alábbhagy a lelkesedés.

D. S.: Az első pillanattól kezdve volt ára a dolognak, még az úgynevezett prototípus kártyának is. Ugyanakkor ma már több konstrukció is körvonalazódik a fejemben, például az is, hogy a meglévő egyszeri kártyadíj mellé behoznék alternatívaként egy előfizetéses rendszert is. Egyelőre azonban még nem tart itt a dolog.

B. A.: A kártya már eddig is rendkívül sokrétű tartalmi elemet tartalmaz, számomra több, mint elég lenne. A te fejedben, gondolom, vannak még víziók. Vannak?

D. S.: Úgy tudnám megfogalmazni a legegyszerűbben, hogy létre akarom hozni, meg akarom teremteni a világ legegyszerűbb, legjobb kapcsolatépítési eszközét. Arra pedig számos vonal kínálkozik, hogyan tudom ezt elérni. Például ott van a keresőoptimalizálás, ahol kulcsszavakat tud az ember megadni, olyanokat, amelyek az adott felhasználó ügyfélkörében relevánsak lehetnek. A legtöbben – én is – gondolatfogasokat írunk a telefon névjegyzékébe az adott ember mellé, hogy később be tudjuk azonosítani. Tegyük fel, ha valaki ingatlanos, akkor ő a saját profiljában megadhatja a maga kulcsszavait például, hogy ingatlan, adásvétel vagy bérbeadás stb. Ez rendkívül hasznos dolog, és egy nagyon jó vonal a szisztémában. A kártya szolgáltatása hamarosan további elemmel bővül, bekerül az OPTEN (céginformációs szolgáltató) gombja is. Az OPTEN ugyanis egy bizalmi faktor az üzleti létben. Ha valakinek ott van a kártyáján az OPTEN-es cégadatlapja, azonnal leellenőrizhetővé válik. Az OPTEN cégprofilból már ránézésre látszódik, hogy rendben működő vállalkozásról van-e szó, így egyszerűbb bizalmat építeni üzleti partnereink felé, már az első találkozás alkalmával bizonyíthatjuk cégünk hitelességét. Ez működhet kártyaérintéssel, vagy pedig úgy is, hogy valaki elküldi az Urilcard linkjét az adott partnerének. Szóval, ha éppen valaki tárgyal, akkor elég egy mozdulat és minden alapinformáció megjelenik róla – például a számlázási adatok –, amiért később nem kell külön felmenni az OPTEN oldalára. Az egész metodikának az a lényege, hogy egyszerűen és gyorsan tudjak adatokat szolgáltatni az ügyfelemnek. Az OPTEN-nel történő együttműködés egészen biztos, hogy jelentős mérföldkő lesz a vállalkozásom életében. Az Urilcard szolgáltatásai között hasonlóan hasznos dolog a lokáció meghatározása, aminek segítségével rátükrözhető a navigációra, tehát ezt sem kell külön kezelni. Szóval a Urilcard már ma is több, mint egy névjegykártya, és ha őszinte vagyok, nem is nagyon szeretem ezt én sem így hívni, hiszen ez egy marketingeszköz is. Mégpedig azért, mert egyetlenegy linken, egyetlenegy kártyán tudod tartani mindazokat az adatokat, amit a cégedről fontosnak tartasz. Azt szeretném, hogyha az Urilcard a vállalkozások alapeszköze lenne, a marketingeszköztár alapja.

B. A.: Vannak versenytársak ezen a piacon?

D. S.: Amikor én ezzel két és fél éve elindultam, akkor még senki nem volt. A fejlesztések szakaszában és az egyre több internetes keresésnek köszönhetően már akadtam versenytársakra, akik viszont más oldalról közelítik meg ezt a dolgot, mint én, és a végcéljuk is egészen más, mint az enyém. Azt gondolom magamról, hogy sok tekintetben egyedi vagyok, nemcsak itthon, hanem a külföldi versenytársak tekintetében is.

B. A.: Maga az ötlet zseniális, ugyanakkor megcsinálni nem egy programozói kihívás. Mitől lehet jobb az ember a konkurenciánál?

D. S.: Egyfelől, ahogy említettem, sok tekintetben egyedi vagyok a többiekhez képest. Például abban is, hogy nem kell semmilyen applikációt letölteni ahhoz, hogy valaki felvigye az adatait. Ha ez az elem ott van regisztrációban, az a felhasználónak plusz egy lépés, ami nehezíti a belépést, a megértést. Ma egy annyira gyorsuló világban élünk, és annyira minden azonnal kell, hogy nincsen idő és energia sem felesleges lépések megtételére. Másfelől, amiről beszélünk, az a digitalizáció, amiben a papíralapú kártyát szeretnénk digitalizálni. A digitalizációnak véleményem szerint két alappillére van: az egyik, hogy legyen egyszerű, intuitív és mindenki számára könnyen érthető, a másik fontos kulcs az edukáció. Ezalatt azt értem, hogy a felhasználó pontosan ismerje a kártya lehetőségeit. Például mi nem adunk át úgy nagyobb mennyiségben kártyát, hogy előtte ne prezentáljunk. Ez egy közös érdek, hiszen ha az ügyfél látja, érti és megfelelően tudja használni, akkor fel fogja ismerni azt is, hogy mekkora potenciál van ebben. Egyébként ezt mutatják a statisztikáink is. A nap végén nekem is az az érdekem, hogy mindenki használja a kártyáját, hiszen ezáltal még több emberhez érek el, ami tovább szélesítheti az ügyfélkört.

B. A.: Tekintsünk a távolabbi jövőbe! Mi jár a fejedben, például a ruhaprojektet folytatod, vagy végképp szögre akasztod?

D. S.: Amikor megcsináltam a ruhamárkát, akkor addig csináltam, ameddig meg nem lett. Viszont menet közben rájöttem arra is, hogy én ugyan szeretem a divatot, de ez nem más, mint érdeklődési kör, és nem több. Ennek ellenére mégis szeretném valahogy ezt életben tartani. Ugyanakkor nekem mindig a techvonal volt az igazi nagy szerelem, és nagyon jól érzem magam ebben a mai napig is. Azt is biztosan tudom, hogy nem az Urilcard lesz az egyetlen ilyen jellegű vállalkozásom, de még rengeteg potenciált látok benne.

B. A.: Lehet ennek vége vagy határa?

D. S.: Igazából nincsen, éppen ezért a termékfejlesztés gőzerővel zajlik prémium irányba, aminek a végén reményeim szerint a legnagyobb külföldi piacokat is célba vehetem.

Írta: Barna András, | Képek: Drabant Sebestyén