A szabadság és a zöldfülű romantika
Willem De Haan holland művész különleges installációja a mezőgazdasági területhasznosítás logikáját ülteti át a szabadidős építészetbe.
Emeletes kempinget épített egy holland művész a természet kellős közepén – mert lássuk be, a szabadság és a zöldfülű romantika ma már láthatóan emeletszámmal és padlószinttel érkezik. Willem De Haan a 2023-as IJsselbiënnale keretében húzta fel a Highrise Campsite: Nature City névre hallgató installációját, amely nem kevesebb, mint tizenegy méter magasan tör az ég felé a holland vidéki tájban.
Az IJssel folyó partján álló, állványzatból felhúzott konstrukció mindössze egyetlen családi sátornyi alapterületet foglal el a talajon, miközben nem kevesebb, mint tizenkét kempingsátornak biztosít egymás felett szállást. Az összkép első pillantásra leginkább egy csupasz szerkezetre vetkőztetett lakótelepi tömbre vagy egy moduláris társasházra hasonlít, amint váratlanul beékelődik a legelőkkel teli tájba.
A koncepció gyökerei egészen a helyi mezőgazdaságig nyúlnak vissza. De Haan megfigyelései szerint a környékbeli gazdálkodást az elképesztő területhasznosítási hatékonyság és a maximális termelékenységre való törekvés szervezi: minden egyes négyzetmétert patikamérlegen mérnek ki. Ezzel szemben a vidéken átkerekező turisták ugyanezekre a szigorúan osztott, zöld mezőkre romantikus és érintetlen természetként tekintenek. A holland alkotó pontosan e két látásmód közé feszítette be a művét. Fogta az agrárgazdaságból ismert területmaximalizálási logikát, és elképesztő közvetlenséggel átemelte azt a rekreációs építészetbe.
A kivitelezésnél a művész tudatosan kerülte a túlbonyolított építészeti megoldásokat. Egyszerű építési állványzatot, szériagyártott kempingfelszerelést és klasszikus izzósorokat használt. Az átlagos alapanyagokból mégis egy olyan, ideiglenes jelleget árasztó szerkezet született, amely a maga szürrealitásában meglepően életszerűnek tűnik.
Bár az alkotást eredetileg szobrászati beavatkozásnak szánta, a mű óhatatlanul belebegteti a földhiányról, a lakhatási nyomásról és a városi sűrűsödésről szóló diskurzusokat is. De Haan csendes iróniával teszi fel a kérdést: vajon a vágy, hogy minden rendelkezésre álló felületből kivasaljuk a maximumot, tényleg követ-e minket mindenhová – még a szabadidő, a gondtalanság és a nyílt terek utolsó bástyáira is?
A premier után a vertikális kemping az amsterdami NDSM negyedbe költözött át, ahol már egy egészen más, ízig-vérig urbanizált közegben párbeszélt a környezetével. Az alkotó munkáira amúgy is jellemző ez a fajta finom beavatkozás: olyan vizuális szituációkat teremt a hétköznapi tájakban, amelyek egyszerre hatnak ismerősnek, humorosnak és épp annyira zsibbasztóan furcsának, hogy az ember még jóval az első pillantás után is elgondolkozzon rajtuk.
