Amikor a fikció testet ölt
Egy walesi mérnökcsapat egyetlen kézzel épített prototípusa került Q laborjába a Spectre forgatásán, matt feketére fújva
A felszínen közel nyolcvannal száguld, majd harminc méter mélyre süllyed, és másfél órán át elektromosan halad. A Scubacraft SC3-ból egyetlenegy darab készült el.
A James Bond-univerzumban a vásznon látott technikai arzenál és a kőkemény mérnöki valóság közötti határvonal mindig is jóval vékonyabb volt, mint ahogyan azt a kényelmes moziszékből gondolnánk. A Spectre kulisszái mögül előkerült Scubacraft SC3 története pontosan egy ilyen ritka pillanatról mesél.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a 007-es ügynök kütyüi csupán a díszlettervezők és a digitális trükkmesterek illúziói. Akadnak azonban kivételek: elég csak A kém, aki szeretett engem kétéltű Lotus Espritjére gondolni, amely a floridai Perry Oceanographic jóvoltából valóban működőképes tengeralattjáróként funkcionált a forgatáson, vagy a trükkös mechanikával felvértezett Aston Martinokra. Amikor 2015-ben, a 24. Bond-mozi előkészületei során a produkciós stáb a Pinewood Studios föld alatti műtermében berendezte Q titkos laboratóriumát, egy olyan futurisztikus járművet kerestek a háttérbe, amely méltó partnere lehet az Aston Martin DB10-nek. Egy korábbi újságcikk nyomán bukkantak rá valamire, ami annyira szürreálisnak hatott, hogy makettnek hitték – holott a világ egyik legkülönlegesebb kétéltűje volt.
A Scubacraft SC3 története a kétezres évek végén indult Walesben, ahol egy elszánt mérnökcsapat olyasmire vállalkozott, ami elméletben roppant elegáns, megvalósításában viszont kőkemény technikai kihívás. A cél egy olyan, háromszemélyes vízi jármű megépítése volt, amely a felszínen nagy sebességű motorcsónakként száguld, a célterületre érve pedig lemerül harminc méteres mélységbe, és autonóm búvárbázisként funkcionál.
A vízen egy 1500 köbcentiméteres, négyhengeres Kawasaki motor és a hozzá kapcsolt sugárhajtómű repíti a kompozit hajótestet, közel 80 km/órás végsebességgel. A szerkezet igazi bravúrja azonban a merüléskor mutatkozik meg. A testbe merevaljú gumicsónakokból (RIB) ismert tömlőrendszert integráltak: merüléskor a légkamrákat leeresztik, a beáramló víz hatására a pozitív felhajtóerő azonnal negatívba fordul, s a gép finoman a hullámok alá süllyed. Odalent a robbanómotor hermetikusan lezár, a hajtást pedig négy elektromos motor veszi át, amelyek mintegy másfél órán át biztosítják a csendes haladást. Mivel nyitott rendszerről van szó, az utasok teljes búvárfelszerelést viselnek, a túl hirtelen emelkedést – és a rettegett dekompressziós betegséget – pedig egy intelligens, számítógép vezérelte mélységszabályozó automatika küszöböli ki.
A technológiára annak idején nemcsak a magánszféra, de a brit különleges tengeri egység (SBS) és az amerikai DARPA is felfigyelt, ám szériagyártás helyett végül mindössze egyetlenegy, kézzel épített prototípus készült belőle.
A filmes megkeresés 2015 tavaszán érkezett: a rendező Sam Mendes stábja azonnal a Pinewoodba kérette a gépet. Az eredetileg élénksárga kétéltűt a titkosszolgálati hangulathoz igazítva matt feketére fújták át. A történet legszebb momentuma, hogy a járművet szállító műszaki igazgató, Robin Harris a produkció felkérésére maga is beállt technikusnak Q műhelyébe, így a vásznon is feltűnik a gép mellett. A forgatási szünetekben pedig maga Daniel Craig faggatta percekig a tervezőt a merülés mechanikájáról és a kettős hajtásról – őszinte tisztelettel adózva annak a ténynek, hogy ez a különleges fekete szerkezet nem üres díszlet, hanem egy ma is tökéletesen működő, valódi mérnöki bravúr.
