Formabontó lebegés Szerifosz szigetén

Szerifosz szigetén, a tenger fölé magasodó sziklafalon áll egy épület, amely láttán a gyanútlan utazó vagy azonnal megtér, vagy értetlenül vakarja a fejét. A modern építészet ugyanis sok mindent elbír, de a M Residence névre keresztelt tengerparti otthon még az egyébként kifejezetten élénk fantáziájú szakembereket is kihívás elé állítja. Felülről nézve leginkább egy félig megevett, dobozból kiborult pizzára emlékeztet, amelynek hiányzó szeletei a partmenti erodált sziklák mintázatát idézik.

A szürreális, monumentális látvány mögött az athéni székhelyű, dinamikus női csapat, a Mold Architects áll. Az építészstúdió alapítója, Iliana Kerestetzi nem először mutatja meg, mit gondol a görög szigetvilág tradicionális formáiról, ám ez a történet mégis egészen különleges. A ház tervei ugyanis nem most, hanem több mint egy évtizede, 2011-ben születtek meg, és a stúdió legelső munkái közé tartoztak. Akkor a megvalósítás elmaradt, a tervek pedig bekerültek a fiók mélyére.

Aztán tíz évvel később új tulajdonosok bukkantak fel, akik beleszerettek a papíron maradt koncepcióba, Iliana Kerestetzi pedig leporolta a mappát.

– Amikor a megrendelő több mint egy évtized után jelezte, hogy megépítené a házat, egyszerre voltam izgatott és megilletődött – meséli Iliana. – Nyilvánvalóan még mindig imádtam az alapgondolatot, de az a mappa valójában a korábbi önmagunkat rejtette. Szembesülnünk kellett azzal, kik voltunk akkor, és miként gondolkodunk ma. A kihívást az jelentette, hogy kritikusan nézzünk a saját korábbi munkánkra, miközben elkötelezzük magunkat a jövője mellett. Ami korábban csak vonal volt a papíron, az most valakinek az otthonává vált. Ez pedig mindenegyes döntésnek teljesen más súlyt adott.

A frissített tervekben az alapegység ereje megmaradt, de a megközelítés finomodott. A szobák sokkal nagyvonalúbban nyílnak meg a belső udvarok felé, az összhang melegebb tónusokat kapott, a részletek pedig csendesebbé, visszafogottabbá váltak.

A ház tömege kompakt és monolitikus, amit a helyi kolostorok építészeti szigorúsága ihletett. Belül azonban az éles, rideg szögek helyett lágy ívek uralkodnak, amelyek szinte észrevétlenül terelik a látogatót az egyes helyiségek és a belső udvarok között. A tervezők bravúrosan ötvözték a helyi falvak kockaszerű, tiszta struktúráit a vidékies épületek és a szárazon rakott kőfalak lágyabb kontúrjaival. Így született meg az a különleges térsorozat, amely nem kevesebb, mint hét belső udvart fűz fel egyetlen organikus láncolatra.

A ház egyik legizgalmasabb gegje azonban kétségkívül az, ahogyan a talajhoz – vagy pontosabban: ahogyan nem a talajhoz – kapcsolódik. Az egész épülettestet egy emelt talapzatra helyezték, amelynek árnyékvonala miatt az az érzése az embernek, mintha az óriási betonmonolit lebegne a föld felett.

– Azt szerettem volna, ha a házba belépő ember azonnal megnyugvást talál – mondja az építész. – Egy szoba, amely a kertre nyílik, egy árnyékos sarok, amely pihenésre csábít, vagy a vakolat meleg tónusa és a növények közelsége mind-mind az intimitást szolgálják. Remélem, hogy a lakók ösztönösen mozognak majd a terekben, és mindig megtalálják azt a pontot, amely az adott pillanatban a leginkább passzol a hangulatukhoz.

A ház igazi karakterét azonban az idő és a fények játéka adja meg. Iliana Kerestetzi mosolyogva jegyzi meg, hogy a tulajdonosok máris hozzáadták a maguk személyiségét az épülethez: az egyik tetőkivágás alá egy finom, fehér textilt feszítettek ki, amely lágyan szűri a tengeri fényt és mozdul meg a szélben.

– Ez az épület ezerarcú – zárja a gondolatot az építész. – Ugyanaz a szeglet teljesen más hangulatot áraszt reggel, mint késő délután. Egy apró részlet, amely felett délelőtt még átsiklott a tekintetünk, délutánra a ház legizgalmasabb pontjává válhat.

Forrás: Mold Architects Képek: Giorgos Sfakianakis