Hublot és a lebegő Lufikutya: Jeff Koons időgépe

„Az óra sokkal több, mint szerkezet: a gondolkodásunk sűrítménye” – kezdi Jeff Koons, amikor az időről és az emberi létezés filozófiájáról beszélgetünk. „Mit jelent valójában élni? Amikor megpróbáljuk megfogalmazni a saját tapasztalatainkat, az idő szinte azonnal belép a képbe.”

A világhírű kortárs művész és a svájci luxusóragyártó, a Hublot közös munkája első ránézésre meglepő lehet, de ha a felszín alá nézünk, kiderül, hogy nagyon is egy nyelvet beszélnek. Mindkettőjüket a rich materiality – az anyagok iránti tisztelet –, a mérnöki precizitás és a kézművesség élteti. A közös történet ráadásul ugyanabban az évben indult: a Hublot 1980-ban alakult meg, éppen akkor, amikor Koons megrendezte legelső önálló kiállítását. A művész azóta egyedülálló vizuális nyelvet épített fel. Ennek lényege, hogy a hétköznapi tárgyakat – játékokat, porszívókat vagy épp lufikutyákat – monumentális, tükörfényes műalkotásokká formálja.

Most a kilencvenes évek közepén indult Celebration sorozat ikonikus szobrai ihlették a Hublot Classic Fusion Balloon Dog kollekciót. A három változatban – tükörpolírozott acélban, valamint élénkpiros és kék anodizált alumíniumban – készülő órák szinte lélegeznek. Ezt a finom hatást az egyes elemek, a csavarfejektől a zafírüveg vonalaiig terjedő lágyításával érték el. A szoborszerű tok és a párnázott bőrszíj olyan hatást kelt, mintha valóban levegővel fújták volna fel őket.

„Az óra olyan formában jelenik meg, amely méltóságteljes a lufikutyához” – mondja Koons. „A lufikutya a 21. század egyik meghatározó, ikonikus szobrává vált. Az órában benne van a gondolat játékossága, de ott van mögötte a koncepcionális rész komolysága is. Nemcsak a jelen pillanat optimizmusát szimbolizálja, hanem visszautal a saját képére az időben, megidézve a létezés mélyebb rétegeit.”

Koons értelmezésében a lufikutya az emberi létezés analógiája. A feszülő, felfújt felületek a ki- és belégzésre utalnak, arra az életben tartó ritmusra, amely nélkül nem létezünk. Ez a gondolat különösen finom dimenziót kap, amikor az órakészítés mechanikus világában ölt testet.

„A lufikutya feszülő formája egyfajta kapcsolódási felület a külvilághoz. Emberként számunkra a bőr jelenti ezt a határt. A lufikutya általában latex, nálam rozsdamentes acél. Ha belegondolunk ebbe a formába és a belső szerveinkre ható nyomásra, rögtön megértjük a párhuzamot. Egyszerre van jelen benne a külső optimizmus és a létezés rejtélye.”

A közös alkotási folyamat mély benyomást tett a művészre, akit lenyűgözött a svájci manufaktúrában felhalmozott tudás.

„A cég méretei lenyűgözőek, ahogyan az is, milyen szintű kézműves precizitást érnek el a mai modern marási és megmunkálási technológiákkal. Megható volt látni az elkötelezettséget a fiatal generációk képzése iránt, amellyel ápolják a hagyományokat. Ezek az órák az emberi mérnöki teljesítményen múlnak. A közös munka során oda-vissza inspiráltuk egymást: a jó együttműködés mindig természetes módon ösztönzi az embert arra, hogy még messzebbre menjen.”

Forrás és képek: Hublot